Nagyjából a film eleji cirill betűs stáblista az utolsó fogódzó, bár aki nem ért oroszul, már itt elveszítheti a fonalat (segítünk: a rendező Kirill Szerebrenyikov, aki Az áldozatkaszkadőr című filmjével jelentkezett legutóbb). A szűkmarkúan kimért fonalat hamarosan Ljuba is elveszíti: a világhíres énekesnő, aki a világból rándul vissza a rég látott orosz szülőföldre, nem csak unott képű édes fiát veszíti el a káposztaszagú ködben, de minél hosszabban kénytelen időzni e tájon, annál kevésbé tud (végül már nem is akar) kitérni a helyi erők marasztalása elől. Fiát, mobiltelefonját és autóját (majd hangját, hajszínét stb.) vesztett hősnőnk hamar lekanyarodik az útról, mely a konkrét megoldásokat kedvelő, fejlett Nyugat felé visz: egészen más elbeszélés az övé, melyet legkevésbé az elveszett gyerek, annál inkább az orosz néplélek (a továbbiakban ONL) könyvtárnyi szakirodalommal bíró személyleírása érdekel. Szerebrenyikov rendesen megsátántangóztatja a mi Ljubánkat, aki dehogyis a fiát (ha volt neki egyáltalán) indul keresni a ködben, hanem saját, szépen csengő láncai után kutat, melyeket a megváltás halvány reményében újra magára vehet. Ennél azért sokkal jobb ez a film, például nem akarja lépten-nyomon megmagyarázni magát: teheti, hiszen olyan erős családi háttérrel, mint amilyen az ONL-nek van, bátran támaszkodhat a nagy irodalmi/filmművészeti elődökre. Támaszkodok, tehát vagyok - állapíthatjuk meg az évszázados orosz home-movie e legújabb epizódja láttán: igazi nagycsaládos film, egy több mint százmilliós titkos társasággal a főszerepben.
