A Telitalálatban az igazi telitalálatot az alkotás szempontjából maguk az alkotók teremtik. Szabó Illés az 1956-os forradalom egyik szürreális, de valós történetét bányászta elő. Egy férfi ugyanis nyertes szelvényével azon bizonyos év október 23-án óhajtotta átvenni nyereményét - ami rengeteg pénznek számított akkoriban. Hackspacher Béla, Szabó Illés főhőse, több mint száz évig eléldegélt volna belőle családjával együtt. Talán van egy olyan történet is, amely szerint táskányi pénz gazdára lelt, és valóban tejben-vajban füröszötte új tulajdonosát. Ám ez annyira nem is lenne érdekes, és nem is erre a történetre talált rá az író, hogy aztán regény formába öntse.
Szabó Illés forgatókönyvíró rendező társa is volt egyútal Kardos Sándornak. Az operatőr elsőfilmesként nyúlt az anyaghoz, hiszen eddigi munkáinak (A kis Valentino, Álombrigád, Egészséges erotika, A turné, Egy tél az Isten háta mögött, Glamour) "mindössze" operatőre volt, mégpedig nemzetközileg is elismert. Fogta hát az író és az operatőr ezt a Hackspacher Bélát, és szépen, emberséggel és abszurd humorral: megtöltötték élettel. Így elevenedik meg a vásznon előttünk Gáspár Sándor szeretnivaló figurájával a gyári targoncavezető. Ilyen a boldogság: a poros gyárudvaron Hackspacher vidáman köröz targoncájával. És ez a boldogság hogyan értékelődik át, a szabadsággal együtt hogyan válik a történet alappilléreivé, ahhoz van szükség egy nyertes szelvényre.
Mert minél több a gond a táska körül, ami a vágyott boldogságot (és szabadságot, ha már ötvenhatban vagyunk) őrzi, annál kevesebb az esély rá, hogy helye lesz ennek a szegény ember életében. Így, amikor a család feketebáránya, Pista (Kaszás Géza) mellette hal meg az utcán egy eltévedt golyó által, visszaérkeztekor pedig eltűnik felesége (Szirtes Ági), gyerekei, a zsörtölődő nagymama (Törőcsik Mari), és egyedül marad az üres lakásban a csinoska, táncdalénekesnői karriert dédelgető albérlővel (Szalay Mariann), így hát Bélánk az egyetlen utat választhatja. Megosztja a pénzt környezetével, mégpedig olyformán, hogy beköltözik a kocsmába, ételt hozat és cigánnyal zenét húzat - így vigad a magyar - de nem sokáig. Megjelenik a szovjet tank, csöve megcsillan a ház előtti pocsolyában, a következő pillanatban meg már robban is szét a ház: Miért, mit vártunk? Kegyelmet? Vagy Béla emigrációját a táska pénzzel? Nem, ez nem az a karakter. Béla egyedül, a pénz sehol. A Kardos - Szabó szerzőpáros, nagyszerű színészi segédlettel tablószerű, megmosolyognivaló képeket álmodtak a vászonra - Kardos most félreteszi kísérletező kedvét is, a kisrealista elbeszélés letisztult, egyszerű képeket követel. A forgatókönyv a film utolsó harmadában veszít erejéből, itt már túl sok a komoly moralizálás, kissé sulykoló értelmű mondatot találunk, bár a komikum más formája ugyanúgy megengedhető lenne. Ennek ellenére a sokfilmes operatőr, elsőfilmes rendező kerek, szép mesét mond el: a targoncásról, aki a film végén ugyanúgy ott köröz a gyári udvarban - másfajta mosollyal arcán.
