14 év alatt az ötödik Jégkorszak film érkezett meg hozzánk a régóta ismert és kicsit már unt karakterekkel és egy újabb világméretű katasztrófával, amitől a rég kihalt fajok akár ki is halhatnak végre.
Kinek ajánljuk? Akik nem láttak még túl sok Jégkorszak filmet – optimálisan csak kettőt -, mert úgy már tényleg sok ezekből az állatokból, és persze azoknak, akik szeretik a történelem előtti idők bizarr állatfajtát, és végül szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni a kölykökkel az iskolai szünet alatt.
Annak idején remek ötletnek tűnt, hogy pár olyan állat, akiről egészen biztosan tudjuk, hogy nagyon rég kihaltak, túléljen egy világméretű földtörténeti katasztrófát, a címbéli jégkorszakot. Aztán a főszereplő gyapjas mamut, kardfogú tigris,valamilyen lajhár és csatolt részeik túlélték az olvadással járó hatalmas áradatot, a vérszomjas dinókat, a kontinensek ütközését, jó eséllyel a bubópestist és az ebolát is, és most egy meteoresővel néznek szembe. Tudom, hogy a rajzfilmek világában bármi lehetséges, hiszen Tom és Jerry-n nőttem fel, de mostanra kezdem kívánni, haljanak már ki végre szegények.
Ha minden igaz, a Jégkorszak - A nagy bumm valóban utolsó része a sorozatnak és az egyik leghosszabb is, a maga 100 percével, de nem csak ezért fogjuk olyan hosszúnak érezni. Lehetne vesézgetni a történetet, hogy miért fárasztó a gyapjas mamut családi története – kislánya házasodni készül, aminek nem örül -, vagy miért teljesen valószínűtlen Buck, a félszemű menyét világmentő ötlete, vagy miért logikátlan, hogy a Motkány a már létező univerzumon belül hozza létre az univerzumot – innen a címben a nagy bumm -, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy már nem igazán szeretjük ezeket a szereplőket.
A készítő Blue Sky stúdió menet közben megtapasztalta vagy eltanulta a Disney-től, hogy az egészestés animációk sikerének titka többnyire a szórakoztató mellékszereplőkben rejlik. Annak idején nem szántak fontosabb szerepet a Motkánynak, de a közönség imádta, így most már ő a világegyetem mozgatórugója kedvenc makkja utáni hajszájának köszönhetően, ahogy a két agyalágyult oposszum és a félszemű menyét is előtérbe került, plusz kaptunk egy idegesítő lajhárnagymamát és most egy túlságosan laza fiatal mamutot, elfeledkezve arról, hogy egy történetet a főszereplők visznek. Az eredmény az, hogy mindenki viccesen ordibál és rohangál fel-alá, miközben hőseink üldögélnek és nézik, miként közelít egy bazi nagy aszteroida.
Ilyen a film, ha szigorúak akarunk lenni, megengedőbb üzemmódban azért akadnak szórakoztató részek. Ilyen az örökifjú hippi állatok által lakott apró édenkert, amelynek egy túlpörgött, jógázó szarvasláma az főnöke, és a három gonosz repülő dínó is mérsékelten mulatságos, és ugyebár az egészet profi szakemberek rakták össze, akik ráadásul sokadszor dolgoznak ezzel az alapanyaggal, így senki nem fog belehalni, lehet nevetni s rajta, csak az egész egy helyben topog és érződik rajta, hogy talán már készítői is szabadultak volna tőle.
Értékelés: 5/10
