Robin Williams zseniális monológja, Woody Allen tüsszentése a legjobb pillanatban, vagy Steve Carell mellkasszőrtelenítése is befért a tíz legjobb előre meg nem írt jelenet közé, amit végül benne hagytak a filmek végleges verziójában.
A filmezés komoly dolog. Komoly felkészülést, komplett, részletes forgatókönyvet, felkészült színészeket igényel, hogy igazán jó minőségű legyen a végeredmény. Van azonban a filmezésnek egy olyan változója is, ami ezen a szigorú sémán lukat ütve olyat eredményez, amire még a forgatókönyvíró, rendező sem számít. Ez pedig az improvizáció, aminek köszönhetően gyakran olyan emlékezetes helyzetek és poénok születnek, amiket – ha a közönségnek szerencséje van – benne hagynak a filmben. A Mental Floss gyűjtése.
1. Annie Hall - a kokainos jelenet
Az Annie Hall forgatókönyve nem is tartalmazta a film egyik legjobb poénját. Abban a jelenetben, ahol Alvy eltüsszenti magát a kokaintól, Woody Allen tényleg hapcizott egyet – előre nem megírt módon – és a rendező kíváncsiságból aztán benne hagyta a jelenetet. A tesztvetítéseken a közönség annyira hangosan nevetett, hogy az utána következő poénokat szinte nem is hallották a nézők. A filmen egyébként látszik, ahogy Diane Keaton is meglepődik, és odakapja az arcához a kezeit.
2. 40 éves szűz – a mellkas gyantázás
A 40 éves szűz egyik legemlékezetesebb jelenete – bizonyára nem csak a közönségnek, hanem Steve Carell számára is – az a bizonyos mellkas-szőrtelenítés. Maga a jelenet természetesen benne volt a forgatókönyvben, azonban a kamera Carell arcát, valódi reakcióit vette fel. A színész ez alkalommal esett túl élete első szőrtelenítésén, és hát egy elég érzékeny területről van szó, nem holmi lábszárról, ami akár sima ügynek is tűnhetne. Itt egy behind-the-scenes felvétel is a jelenetről, ami azt bizonyítja, hogy a színészhaverok és a stábtagok azért elég jól szórakoztak. És mi nem is hibáztatjuk őket ezért.
3. Zoolander, a trendkívüli – Miért a férfi modellek?
Amikor David Duchovny karaktere magyarázza a nemzetközi összeesküvés gyilkossági tervét Ben Stiller karakterének, Derek Zoolandernek, akkor Stiller visszakérdez:
„Why male models?” - amivel újra elmagyaráztatná a dolog lényegét. És Stiller megkérdezi másodszor is: ez szimplán azért történt, mert elfelejtette a szövegét. Duchovny viszont tökéletesen reagált a másodszori kérdésre, így a filmkészítők végül benne hagyták a jelenetet.
4. Dr. Strangelove - Mein Führer
Stanley Kubrick filmjében a címbeli Dr. Strangelove karaktere csodával határos módon feláll a tolószékből, és kinyilatkoztatja, hogy tud járni. Ez a jelenet egyáltalán nem volt a forgatókönyvben: a zseniális Peter Sellers rögtönzése volt.
5. Dumb and Dumber - A világ legidegesítőbb hangja
„Akarod hallani a világ legidegesítőbb hangját?” Ez a sor pont nem volt benne az eredeti forgatókönyvben. Jim Carrey rögtönözte, viszont mindenkinek tetszett, ezért benne hagyták a filmben.
6. Micsoda nő! - A nyakláncos jelenet
Talán ez a leghíresebb, egyben legtöbbet parodizált jelenete a romantikus komédiának, de ki kell ábrándítanunk mindenkit: Richard Gere-t soha nem kérték arra, hogy rácsukja az ékszeres dobozt Julia Roberts kezére. Viszont a forgatáson rögtönzött, megtörtént, és Roberts reakciója annyira cuki volt, hogy a filmkészítőknek nem volt szívük kivágni a jelenetet.
7. Haláli hullák hajnala
A klasszikus zombis vígjáték elején Nick Frost karaktere, Ed próbálja meggyőzni depressziós haverját, Shaunt, hogy milyen érdekesek az emberek. Amikor Shaun bizonyítékot kér erre, Frost elkezd anekdotázni kedvenc kocsmájának törzsvendégeiről.
8. Fifti-fifti - A fejleborotválós jelenet
Az egy dolog, amikor valaki egy, a forgatókönyvben eredetileg nem szereplő mondatot bedob a forgatáson. Az viszont az improvizációnak egy másik szintje, amikor valaki fogja magát, és leborotválja a fejét. Pont ez történt a Fifti-fifti című filmben, amiben Joseph Gordon-Levitt egy rákbeteg férfit játszik, Seth Rogen pedig az ő barátját alakítja. A filmben Gordon-Levitt karaktere leborotválja a fejét, ez a jelenet pedig egyáltalán nem volt előre tervezve, abszolút improvizáció. Kalapot le!
9. A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse – Lépcsős jelenet
A Johnny Depp által alakított Jack Sparrow eredetileg nem is esett volna le a lépcsőn az adott jelenetben. Ennek ellenére nagyszerűen benne tudott maradni a szerepben, felugrott, és ott folytatta, ahol abbahagyta – és még egy dalocskát is improvizált a koszos befőttesüvegről.
10. Good Will Hunting - A szellentő feleség
A Good Will Huntingban a zseniális Robin Williams okozott vidám perceket mind a közönségnek, mind Matt Damonnak. Azt a rész ugyanis, amiben Williams a feleségéről mesél, aki büdöseket szellent alvás közben, a színész teljességgel improvizálta. Matt Damon, habár nagyszerű színész, még ő sem tudta megállni röhögés nélkül. A közönség szerencséjére benne hagyták a filmben az említett részt.