Itt a szezon legújabb gusztustalan-filmje, amely mégsem annyira gusztustalan, mint első pillantásra tűnik. A bárgyú és ostoba poénok alá sikerült egy többé-kevésbé kerek történetet is kanyarítani, s az ebben levő romantika és irónia némelykor sikeresen vegyül az ismerősnek tűnő poénokkal, s ez egy szórakoztató másfél órát eredményez.
A teljesen depó segédrendőr (Rob Schneider) napi programját a saját fogyatékosságaival való küzdelem teszi ki. Semmi sem jön össze. Gyengeelméjű, nyápic, bamba, infantil korcs: nagyra nőtt hülyegyerek. S egy szép napon (ahogy lenni szokott) megváltozik minden. Rettenetes autóbalesetet szenved a mi kis Marvinunk. Ám összelapult kocsijában haldokló hősünk életét megmenti a szintén kattant ám kétségtelenül tehetséges Wilder professzor (Michael Caton). A roncsolt testet telepakolja állati szervekkel. A rendőrke észre térve különös változásokat vesz magán észre (akár Jack Nicholson a Farkasban?). Ereje megnő, érzékei kifinomodnak, vágyai állatira felfokozódnak, s mindez az idiotizmussal keveredve eszement dolgokat eredményez. Szuperkorcs lesz: feneket szaglász drog után kutatva, meghág egy postaládát, s egy kecskét kerülgetve kishíján gidákat nemz... Sorsa pedig halad az állati végzet felé. Szerelmes lesz a helyi állatmenhelyen dolgozó csinos lányba, összeakaszkodik a városka sztárrendőrével (John C. McGinley): sikerek és ballépések tucatjait könyvelheti el magának, viaskodva állati ösztöneivel. De, mint tudjuk az állatok jók. Így a vége is jó.
A film készítőinek sikerült túljutnia a mindent elöntő natúr és öncélú undoron, amely az utóbbi évtized nagyközönségnek készült amerikai vígjátékaira rányomta bélyegét, és átvette az uralmat a humor felett. Ők némiképp a finomabb undor vizein haladnak: a látványt igyekeznek minél inkább a történet részévé tenni. Ez a történet pedig a jól ismert recept szerint készült: ismert filmek és sorozatok jellemző motívumainak összegyúrásából, azzal a nem titkolt céllal, hogy a nézőben felidézze az unásig látott motívumok eredetijét. Számtalan sikerfilmre és karakterre ismerhetünk a történetben. A Tök állat értéke, hogy bárgyú története egyben a patetikus farkasember- és Frankenstein filmek paródiája is, s egyúttal alátesz minden, az állatokat érzelgősen ábrázoló mozinak is.
A film főszereplője és egyik forgatókönyvírója a Tök (!) alsóból ismerős Rob Schneider, aki karakterében és sztorijaiban ugyan a Jim Carrey féle vonalon halad, ám alakítása sokkal élőbb a nyegle és vigyori Jim unásig ismert és végletekig kiaknázott gesztusainál. Az állatmenhelyen dolgozó lány szerepében a CBS tavalyi túlélő-showjának sztárját, Colleen Haskellt láthatjuk, aki szépségével és bájával a megfelelő pillanatokban az erőtlenre sikeredett jelenetek (akad bőven) hiányosságait is feledteti.
Azért jókat lehet röhögni a Tök állaton, még ha nem is tök állat. Feledhető, egynek jó.
