Az olaj túl fontos az emberiségnek, így az egyik legnagyobb konfliktusforrás is. Ha manapság film készül a témáról, jellemzően az arab-amerikai ellentét köré épül a sztori. Paul Thomas Anderson viszont arról mesél, hogy kezdődött réges-régen ez az egész.
A Vérző olaj a századforduló Amerikájába repít vissza, amikor megindult a harc az olajat rejtő földekért, de ez csak keretet biztosít a két főhős jellemének, életének alapos megismeréséhez. A film Upton Sinclair 1927-ben megjelent Olaj! című regényén alapul, de Anderson jelentősen átírta a történetet. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha nem is hű regényadaptációt látunk, illetve az olajbiznisz is csak a hátteret szolgáltatja, akkor miért érdemes beülni erre a mozira?
Nos, a legfőbb indok lehet Daniel Day-Lewis (A bal lábam, New York bandái) emberfeletti alakítása. Már a nyitójelenetben, szavak nélkül uralja a vásznat, miközben tökéletesen mutatja be az általa játszott figura jellemét. Daniel Plainview-ról, aki a szemünk előtt lesz ezüstbányászból olajmágnás, már a kezdőképsorokból kiderül, hogy magányos harcos. Elszántan küzd a sikerért, de valójában csak saját magát tudja elfogadni. Nem szereti az embereket, megtűri vagy kihasználja őket, nem képes megbízni senkiben, és ez az ő nagy tragédiája. Ha üzletileg nézzük, sikeres ember, de ezért súlyos árat fizet. Még fia is csak addig érdekes számára, amíg együtt dolgoznak, mikor egy baleset miatt a fiú nem képes tovább a munkára, Plainview számára kolonccá válik. Adott tehát egy utálható szereplő, aki őszintesége miatt mégis elnyeri szimpátiánkat, még ha ezt nehéz is beismerni.
Némi könnyítést a másik főhős, Eli Sunday ad számunkra, akinek szülőföldjén kezd olajkitermelésbe Plainview. Eli pedig megérzi a lehetőséget, templomot alapít, és megpróbál minél nagyobb gyülekezetet összeszedni. Plainview legalább megdolgozik a sikerért, Eli prédikációival ugyanúgy hatalomra tör. Amíg azonban Plainview végig kitart elvei és a kemény munka mellett, addig Eli tehetség és háttér nélkül manipulálja az embereket. Úgy akar uralkodni, hogy a hit mögé bújik, de valójában semmit nem ad az őt áhítattal hallgatóknak. Karaktere lehetne szimplán valláskritika is, de itt inkább a hamis próféta elítéléséről van szó. Eli és Plainview egyre inkább elmélyülő konfliktusa viszi el a filmet az elkerülhetetlen tragikus végkifejletig, amely bizonyos szempontból mégis egy tipikus happy end, hiszen mindenki azt kapja, amit megérdemel.
A Vérző olaj nem könnyű film, nem ad feloldozást sem nézőinek, sem szereplőinek. Mégis kitörölhetetlen nyomot hagy maga után, még napokkal megtekintése után is érezni hatását. Ez elsősorban Daniel Day-Lewis érdeme, akit ez esetben nem lehet eleget méltatni. Nem játszik, ő Daniel Plainview teljes életnagyságban. Ezért kapta meg idén a legjobb férfiszínésznek járó Oscar-díjat. De ne felejtsük el Paul Thomas Anderson nevét sem, aki biztos kézzel dirigálta a filmet, olyan tökéletes atmoszférát teremtve az első képkockáktól, hogy egy percre sem zökkenünk ki a történetből. Hogy a Vérző olajra évek múltán olyan klasszikusként tekintünk-e vissza, mint Orson Welles Aranypolgárára, amihez leginkább hasonlítják, azt majd az idő dönti el. Az idei filmtermésből viszont mindenképpen kiemelkedik.
