Tragikusan fiatalon elhunyt Chris Pratt kaszkadőre

Tony McFarr mindössze 47 éves volt.

Május 13-án, 47 éves korában elhunyt Tony McFarr kaszkadőr, aki többek közt olyan filmekben volt Chris Pratt dublőre, mint A galaxis őrzői vol. 2. vagy a Jurassic World. A halálhírt édesanyja, Donna erősítette meg, aki elmondta, hogy fia a floridai Orlando melletti otthonában hunyt el. Miként mondta, Tony halála „hirtelen és sokkoló” volt, mivel „egészséges és energikus volt”.

A halál okát még nem állapították meg, de az orvosszakértő azt mondta, hogy még várják a toxikológiai eredményt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chris Pratt (@prattprattpratt) által megosztott bejegyzés

 

Tony McFarr 1976. október 12-én született, első szerepét a Minden lében négy kanál című sorozat két részen kapta, de feltűnt a Tuti gimi, az Army Wives és a MacGyver epizódjaiban is.

A kaszkadőri munkát teljesen véletlenül kezdte 2011-ben, amikor a Dr. Csont egyik epizódjába ugrott be helyettesíteni,

majd olyan produkciókban kezdett dolgozni, mint Az éhezők viadala: A kiválasztott mindkét része, a Jumanji: Vár a dzsungel és a Tökéletes hang 3. 2015-ben lett Chris Pratt kaszkadőre, amikor a Jurassic Worldöt fogatták, és a színész mellett maradt az Utazók, A galaxis őrzői vol. 2. és a Jurassic World: Bukott birodalom forgatásán is.

 

ez is érdekelhet

Bűntudattól vezérelve forgattak egy filmet a Harry Potter lesérült kaszkadőréről

David Holmes volt Daniel Radcliffe kaszkadőre majdnem a franchise végéig, most kerekesszékben tölti a mindennapjait.

Tovább

 

 

Pratt többször is posztolt róla az Instagramján. A galaxis őrzői 2. kapcsán például ezt írta róla:

„Itt vagyok én, és a kaszkadőröm Tony McFarr. Tonyval a Jurassic World óta dolgozom együtt. Szeretlek haver!”

(via Independent)