Bár számos fórumon fontosnak tartották kihangsúlyozni, hogy 2005. Oscar-díjra jelölt filmjei között (lásd Brokeback Mountain, Capote és a friss heti bemutató, a Transamerica) többségében voltak a saját nemükhöz vonzódó mozi-hősök, azt azonban csak kevesen tartották fontosnak megjegyezni, hogy Hollywood látszólagos bátorsága tulajdonképpen nagyon is hagyományos mozi-darabokat, többnyire a mainstream felé kacsingató, becsületes iparos-munkákat eredményezett. A cowboy-romantikával megfűszerezett tragikus szerelmi történet (Brokeback Mountain) és az amerikai irodalom egyik kimagasló alakjáról készült portréfilm (Capote) után a Transamerica is eljutott a hazai mozikba.
A frappáns cím egyszerre utal a filmben megtett, az Államokon átívelő cross-country utazásra és hősünk transzszexuális voltára: a nagy hagyományokkal bíró road-movie egy újabb példányához van tehát szerencsénk, melynek főszereplője Bree, aki férfiként született, teljes nővé alakulásától azonban már csak egy utolsó műtét választja el. Persze nem lenne film, ha minden a tervek szerint menne, így Bree-re is számos megpróbáltatás vár, melyek elindítója egy váratlan telefonhívás, melyből nemcsak az derül ki, hogy Bree-nek egy fiatal(férfi)kori kapcsolatából fia született, de az is, hogy az immár 19 éves fiatalember éppen egy New Yorki börtönben várja, hogy letegyék érte az óvadékot.
A Transamerica sikerét elsősorban az ismerős road-movie klisék szakszerű felhasználásának és a színészek magas színvonalú játékának köszönheti, a film ugyanis azt követi nyomon, hogy utazásuk során hogyan is alakul a kilétét titokban tartó anya-apa és a rábízott, sokszorosan hátrányos helyzetű fiúgyermek kapcsolata. Aligha árulunk el nagy titkot azzal, hogy közös kalandjaik, s kényszerű egymásrautaltságuk során Bree és Toby megtanulják elfogadni egymást, és az sem éppen újdonság, hogy utazásuk közben egy sor karakteres mellékszereplővel is megismerkedhetünk, legyenek azok kiállhatatlan családtagok vagy alkalmi útitársak.
A Transamerica hitelét nem a fordulatok eredetisége, hanem a színészek őszinte és természetes játéka adja: bár a Született feleségek című tévésorozat sztárjaként megismert Felicity Huffman-t és az eddig jobbára ismeretlen Kevin Zegers-t nem díjazta a Filmakadémia, bátran állíthatjuk, hogy teljesítményeik semmivel sem maradnak el a győztesekéitől.
