Saját tesztalany híján, barátnőnk 10 év körüli fiúgyermekének ejtettem el a hírmorzsát, miszerint a Transfromerst fogom megnézni. Csak úgy, baráti csevej közepette, odavetvén. A kiscsávó úgy cuppant a hírre, mint éhenkórász darázs a reggeli maradékára.
Pupillái tágra nyíltak: AZT A TRANSFORMERT?, kérdezte. Azt hát, feleltem hányaveti vállrándítással. Ekkor akkorára nőttem a kissrác szemében, mint maga a rettenthetetlen Optimus hadvezér, a fő jó transzformer. Az meg baromi nagy. És még fel sem ajánlottam, hogy elviszem magammal a bennfentes sajtóvetítésre.
Ennyiből is látszik talán, melyik korosztálynak készült a Játékhegyi Álomművek (Spielberg Dreamworks) legújabb opusza, így nem is kísérleteznék bármiféle értelmiségi felnőtt fanyalgással, bár lenne miről, a célközönség úgyis tódulni fog. Garancia erre az alkotók nevei, Steven "Mindentvisz" Spielberg és az Armageddonnal egyszer már a Földet elpusztítani szándékozó Michael Bay. Ezen nem változtat az sem, hogy hamarosan mozikban a konkurencia, a Fantasztikus négyes...
A film ötlete Spielberg agyából (honnan máshonnan...) pattant ki, aki saját bevallása szerint nagy transformer-rajongó. Mármint a játék rajongója, annyira, hogy saját magának vesz ilyen pörgő, csavarodó, nyiklő-nyakló izéket, azokkal játszik szabad pillanataiban, amikor épp nem filmet tervez, szervez, rendez. Szerintem a gyerekeitől is ellopkodja azokat a példányokat, transzformer-karaktereket, amelyek neki nincsenek meg... Ül az íróasztala mögött, mindkét kezében egy-egy transzformer, csavargatja, egymásnak ereszti őket, és agyában villanykörteként megszületik a gondolat: Milyen jó kis filmet lehetne ebből csinálni! (Végül is pénze, összeköttetései vannak hozzá, miért is ne...)
Hogy a film jó lett-e, az már más kérdés. A célközönség, a 10-14 éves fiú nemű gyerkőc, valamint a hozzájuk csapódó, nem éppen a cizellált történetmesélésért, a mély lélekábrázolásért, a katartikus erkölcsi tanulságokért, ellenben a szemkápráztató látványzuhatagért és hangorgiáért, plusz némi nevetésért rajongó egyéb korosztály az irtózatos hangerőtől kicsit kóvályogva, de csillogó szemekkel vágja rá, hogy fúúú de jóóóó volt. Ez azonban az élményfaktor, nem pedig esztétikai kategória. Élményszinten jól teljesít a film, a jóval több mint két óra vetítési idő alatt még a legszkeptikusabb nézőt is begyűri az atomerővel zakatoló audiovizuális henger, egész egyszerűen annyit kap a szembe és fülbe, hogy az agynak nincs ideje fanyalogni. Ha meg nem is akart, vagy nem is tud fanyalogni, akkor a "fúúú de jóóóó volt" van. Nem vesszük észre, hogy ez a játékbábu-film korábbi szupermozik motívumainak szimpla összeollózása. Nem vesszük észre, hogy mi, józan felnőttek, egy sárga ütött-kopott sportkocsinak szurkolunk, hogy gyógyuljon már meg (!), és győzze le azt a nagy izét, amely leginkább Szauronra hasonlít a Gyűrűk urából.
Pedig nem nehéz észrevenni, milyen egyszerű a recept. Egy rész Terminátor, egy rész Függetlenség napja, az Armageddon és A világok harca alkotói "séróból" megy, egy csipetnyi beszélőautó-mítosz KITT-től, a fekete Pontiactól Christine-ig, az 58-as Plymouth Fury-ig (Stephen King). Ehhez tedd hozzá a rajzfilmcsatornákról ismert Transformer-epizódok szögegyenes, szimpla dramaturgiáját, a jól bevált és agyonhasznált hollywoodi sémákat; rossz főhős megjelenik a tizedik percben, vicces néger a huszadikban stb, stb., meg egy jó nagy rakás pénzt, és kész is a remekmű: a Transformers.
Vagy kész egy újabb méregdrága, csilivili szórakoztatóipari tömegtermék, a Transformers. Minden ízlés, a fogyasztási szokások, a műveltség és az időjárás kérdése.
