Új élet?

  • judelaw / PORT.hu

Philippe Grandrieux egyre inkább a francia David Fincher-nek is tekinthető. Korábban ő is videoclipeket készített, aztán első rendezése, a Sötét utak (Sombre) hatalmas felháborodást és megrökönyödést keltett mind filmes, mind filmnézői körökben. Fincher ugyan nem ennyire gátlástalan, de azért a Hetedik című filmjével legalább annyira hagyta maga mögött az álomgyár által használatos és elfogadott mércéket, mint ahogy azt Grandrieux sorozatgyilkosa tette. Nos, a francia filmes újabb műve, az Új élet sem könnyed kis sétagalopp...

Ebben a filmben most nem férfi "antihős" szemein keresztül láthatjuk a világot, de a perspektívák nem sokkal javultak. Beazonosítatlan, feldúlt, kiégett vidéken járunk. Egy csoport ember kerül a kamera látószögébe, akik az eget kémlelik, mintha onnan várnának valamit. Segítséget, megváltást, netán békét? Ezt talán sosem fogjuk megtudni, hiszen amit várnak, csak nem akar megérkezni...

A kézi kamera hirtelen új képet mutat. Rabokat sorakoztatnak fel a lepusztított vidéken. Kiválasztanak közülük egy lányt, akit megfosztanak hosszú hajától, aztán a legújabb-kori rabszolgasorba száműzik; egy sztriptízbárban prostitúcióra kényszerítik külföldi vendégekkel. Itt aztán az egyik amerikai kuncsaft furcsamód vonzódni kezd a lányhoz, s ez a vonzalom amellett, hogy megszállottsággá válik a férfi részéről, abszolút esélytelen gyökeret verni a mocskos realitások talaján.

Itt aztán nem a Pretty woman-szerű tündérmesék győzedelmeskednek. Az amerikai lovag nem jön fehér limuzinnal szíve választottjáért, és nem abból adódik a legnagyobb probléma, hogy a lányt lekurvázzák egy sunset boulevard-i luxusbutik dolgozói. Itt az emberi méltóságot is lehetetlen megőrizni. Hiszen míg amaz volt az álom, Grandrieux filmje a szomorú valóság.

A kérdés csak az, hogy ez az élet valójában mennyire is új. Hiszen amióta világ a világ, egyesek mindig is felsőbbrendűnek tartották magukat a többieknél. Ez így volt, s ha valóban ilyen az új élet, ezek szerint mindörökre így is marad. És akkor már csak azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy vajon akarunk-e így élni. Grandrieux filmjét látva eléggé egyszerű meghozni a döntést...