Üres dizájn

Utolsó filmje, a Happy Together (Boldog együttlét) után ismét a címnek ellentmondó sztorival állt elő Wong Kar-wai, a fenegyerek hírbe keveredett hongkongi rendező. Az In the Mood for Love (Szerelmes hangulatban) Wong második kosztümös filmje (az Ashes of Time középkori wuxia pan, azaz "kínai kardjáték", harcművészfilm volt), minden más eddigi mozija jelenidejű volt.

Most a hatvanas évek eleji Hongkongban járunk ismét, az előző filmben Buenos Aires, Patagónia és a Tűzföld volt a díszlet, koronagyarmati kapitalizmusban, de ez végülis lényegtelen. A Férfi (Tony Leung Chiu-wai) újságíró, a Nő (az isteni Maggie Cheung) egy nagykutya titkárnője, szomszédok. Életük az unalomig egyszerű, sokat vannak a munkahelyükön, dolgoznak, kis büféből viszik haza este a chow meint (pirított tészta), magánéletük kiürült, a Nő férje sokat utazik, Japánban van munkája, elektronikus rizsfőzőt küld onnan, de a Férfi felesége sincs gyakran otthon.

A kínai szomszédok kis híján rokonok, figyelik egymást, segítenek, beszélgetnek, gang-közösség, tényleg már csak a prakkernek dőlő házmesterné hiányzik, fején kendő, kezében poroló. A Férfi vacsorázni hívja az unatkozó Nőt. Ugyanolyan nyakkendője van, mint a Nő férjének, s feleségének is ugyanolyan (Hongkongban szintén nem kapható) retikülje, mint a Nőnek. A Nő már tudta, hogy férje csalja a szomszédasszonnyal, a Férfinek most lesz világos.

Kenkődnek, darvadoznak, melankólice vágyódnak egymás után is, "de ne legyünk olyanok, mint ők", telefonoznak, ürügyet keresve becsöngetnek egymáshoz, ha erre kíváncsi a Nyájas Olvasó, s miért is ne lenne kíváncsi, hát nem lesz elhálva a vonzalom. Ha jól számolom, kétszer fricskát kap a hagyományos dramaturgia, mintegy interaktív választási lehetőség bontakozik, de csak a jelenet kerül kétféle feldolgozásra gyors egymásutánban, jobb lenne videojátékban, mert akkor a teljes sztorit át lehetne írni. Ami lehet, nem is volna nagy baj. Jó dolog a kamaradráma, de az egész estés terjedelem talán mégsincs benne a sztoriban, pláne Wong Kar-wainál, akitől nagyon pörgős sztorikat, gyors és izgatott vágásokat szokhattunk meg. Honkong talán két legjobb színészét látjuk, Leung meggyőző, Maggie Cheung légies gazella, én mégis hiányérzettel álltam fel a székből.


Amiért mégis érdemes megnézni, az persze a látványtervezet, mert abban Wong mindig igen erős volt. Az ausztrál Christopher Doyle kamerája most szediatív kúrán van (pedig milyen őrült vágtában is volt már egypárszor korábban, és most nem is ő az egyetlen operatőr, de mellete van Mark Li Ping-bin is), nulla kézikamera, ami annyira jellemezte az előző filmeket, de a Wong Kar-wai filmek állandó látványtervezője, William Chang Suk-ping megint nagyot alkotott. A hatvanas évek fülledt gyarmati világát igen magas vizuális színvonalán hozza, és a kor legismertebb amerikai-hongkongi melodrámáját is megidézi.

Amiről beszélek, az a Suzie Wong világa c. film Nancy Kwan és William Holden főszereplésével, perdita románc egy Wanchai-negyedbeli prosti és az amerikai félvilági intellektuel között. Nevezett film vezető erénye volt Suzie kurva cheongsamjainak dúsan ömlő sora. William Chang is ezen a ruhadarabbal (klasszikus kínai állógalléros, testhez tapadó, oldalt sliccelt kartonruha))oldotta meg a korfestés dandárját, Maggie, aki az Olümposziak kolleginája, mintegy öt tucat cheongsamban pompázik a film során, mely mind harmonizál színeiben és mintázatában a hiteltérdemlően megteremtett tárgyi környezettel.

Üres dizájn, mondom a címben, hiánylom a sztorit és a jellemábrázolást, a Chunking Express és a Bukott angyalkák óta Wong Kar-wai-rajongóvá lett mozistáknak viszont ajánlom, nézzék meg ezt is, de fussunk majd neki a 2046 c. most készülő alkotásnak, ami sci-fi, és reméljük, turbóbb.