Vannak alapmondatok, amelyek archaikus történetek szükségszerű járulékos elemei. A "Szeretlek, jöjj vissza hozzám" ilyen női mondat. Elhangzása után a helyzet férfi tagja útnak indul, rendszerint, hogy megjárjon valami háborút, visszahozzon valahonnan valamit, szakrális beavatáspillanatokat éljen át, majd világot látván, megnyugodván térjen vissza hősnőjéhez.
Talán ezen mondatok elhasználtsága miatt érezzük azt, akár az említett szentencia említésekor, hogy közhelyes szavak ezek (bár manapság inkább azok a komolynak szánt gondolatok maradnak kevesen, amelyekbe nem köt bele a divatos nézői cinizmus). Hogy a Vágy és vezeklés ezernyi melodrámai alaphelyzetben elnyűtt mondata komolyan vehető és hihető, az annak az alázatos attitűdnek köszönhető, amivel Joe Wright rendező kezeli filmjének témáját.
1935, rekkentő hőség, Anglia. A tizenhárom éves Briony és családja hatalmas, világos házukban tölti a hétvégét. Nem véletlen a hőség - egyfajta megfelelője azoknak a lefojtott érzelmeknek, amelyek kitörése nem várt következményekkel jár majd a történet valamennyi szereplőjére nézve. Briony író szeretne lenni, későbbi pályájának legmeghatározóbb regénye már ezen a nyáron megfogalmazódni kezd, két főszereplője van: egy fiatal férfi és egy fiatal nő. Briony nővére, Cecilia (Keira Knightley) és annak szerelme, Robbie (James McAvoy). A pár ezen az estén a könyvtárszobában talál egymásra, Briony pedig szemtanúja lesz a történteknek. Bár a Vágy és vezeklésnek - az eredeti cím, az Atonement, azaz "vezeklés" egyértelműsíti, hogy valódi főszereplője maga Briony - nincs kimondott "poénja", mégsem árulhatjuk el, mi történik a könyvtárszobában megesett momentum előtt, ami miatt az események hirtelen eszeveszett fordulatot vesznek. A film legnagyobb erénye épp az, hogy valódi, vérbeli dráma: a szereplők lelkében nem kell feltétlenül halálos titoknak lappangania, elég, ha motivációikat rejtett, elfojtott érzelmek, vágyak, álmok indukálják. Briony is igazi drámai hősnő: kíváncsi, érzékeny, élénk fantáziájú gyerek - aki olyan bűnbe keveredik, mit valójában nem is bűnként él meg. Az alapkonfliktust elindító gyermeki alaphelyzet is az életből táplálkozik, hiszen ki ne ismerné azt az érzést, amikor gyerekkorában annyira szeretett volna hinni valamit, hogy képzelete valóban el is hitette vele, hogy az úgy volt, vagy ott volt, vagy látta, vagy úgy történt. Briony "bűne" is mindössze ennyi, a film pedig azt vizsgálja, hogy változhat meg egyetlen lázas éjszaka miatt több emberélet is, végérvényesen.
Wright már a Büszkeség és balítélet 2005-ös adaptációjával is bebizonyította, hogy a kosztümös dráma műfaja soha nem avul el, csak jól kell hozzányúlni. És ő így is teszi: a sorsszerűség lengi be gyönyörű képeit, szereplői a gyönyörűen megírt, írógépkattogással diktált ritmusú zenére, érzelmeiket fegyelmezve lépkednek egyre feszültebben - minden pillanata szinte zeneileg megkomponált, pontosan kifundált munkát sejtet.
