A Larry Crowne minden ízében válságmozi: a történet és a kivitelezés szempontjából egyaránt. A tizenöt év után második nagyjátékfilmjét rendező Tom Hanks felkérte a kasszát robbantó Bazi nagy görög lagzi forgatókönyvíróját, Nia Vardalost, hozzanak össze együtt egy recessziót feldolgozó romantikus vígjátékot. Ennél a filmnél azonban még az alkotói válság okozta űr is jobb lett volna.
Hanks ráadásul nemcsak rendezői névjegyét piszkította be ezzel a filmmel, arcát is adta a gazdasági válság miatt leépített nagyáruházi élmunkásnak, az ötvenes éveiben járó, elvált Larry Crowne-nak. Ettől pedig csak még kínosabb lett az egész. S hogy ne csak a Forrest Gump-rajongók csalódjanak, hanem a Micsoda nő! kedvelői is, Hanks leszerződtette az új életet kezdő árufeltöltő főiskolai tanárának szerepére Julia Robertset. Roberts dolga a filmben, hogy kivakarja műveletlen együgyűségéből a világra folyamatosan rácsodálkozó Larry Crowne-t. Aki azonban azt hiszi, ez a film a Micsoda nő!-höz hasonlóan a Pygmalion-történet akciós változata lesz, téved. A helyzet még ennél is csavarosabb, mert Crowne ugyan naiv és munkanélküli, szemrevaló tanára azonban épp most szabadult meg perverz és szintén munkanélküli férjétől. Aki tehát nevelésre szorul ebben a történetben, az nem más, mint a kiábrándult retorikatanárnő. Romantikus vígjáték esetében pedig ahol a szükség, ott a segítség: saját szakterületéről érkezik a vigasztalás, hiszen a jó Crowne egy helyre kis beszéddel billenti vissza az életbe a mindennap a pohár fenekére néző, cinikussá váló professzorasszonyt.
A családi mozi mellett a romantikus komédia az a műfaj, ami nem kegyelmez. Mindent, amiben egy csepp élet van, kiárusít. Alapos árleszállítás után, persze. Így válik a nevetés elnéző mosollyá, a gyengédség irritáló negédességgé, a vad motor robogóra szelídül, s érzelgős lesz minden érzés. Ha ezeket tekintjük a műfaj alapjainak, a Larry Crowne megfelel az elvárásoknak. Ezenkívül azonban semmi jóra nem számíthatunk.
