Hülye játék, de a most divatos rom-comoknál mindig erősen figyelek: mennyire plasztikusak a szereplők? Mennyire életszagú a szituáció? Lehetséges lenne-e a happyend a vásznon kívül is? Megannyi mellékes kérdés, amivel kötekedő hangulatban mégis pozdorjává lehet zúzni a szirupos és semmitmondó, rózsaszín álvilágot. Nancy Meyers (Mi kell a nőnek? Minden végzet nehéz), a Holiday rendezője azonban kifogott rajtam. Lehet, hogy a karácsony a hibás?
Bridget Jones óta tudjuk, hogy szinglinek lenni gyötrelem, de a helyzet azóta csak fokozódott. Iris (Kate Winslet), az angliai újságíró reménytelenül szerelmes érzelmi nyomorék kollégájába, Jasperbe (Rufus Sewell minimalista eszköztárral is profin játssza a tapló szívtörőt), aki érzelmileg-szakmailag kizsákmányolja őt. Iris menekülne, de nincs hova. Amandánál (Cameron Diaz), a napfényes Los Angelesben hasonló a helyzet: filmelőzeteseket készítő cégével remekül fut a szekér, de munkamániáját kapcsolata sínyli meg, s a szakítás után a szíve darabokban. Amanda is menekülne, de nincs hova. Vagy mégis?
A világháló a modern kor mentőangyala: egy kis cset és hip-hop, kész a cseles otthoncsere, aminek keretében Amanda és Iris is új életet kezdhet - legalább a karácsonyi szünet alatt. Persze, ha azt hiszik, hogy távol az otthonuktól, pasimentes környezetben védettek a szívsebektől, akkor nagyon tévednek...
Azt hiszem, nem kapok virgácsot következő télen, ha elárulom: a boldog vég itt is irgalmatlanul lecsap a főszereplőkre. Sportszerűtlen lenne azt a szemére vetni egy romantikus vígjátéknak, hogy happyenddel végződik, de a Holiday kicsit már olyan, mint amikor az amúgy is édes, karácsonyi gyümölcskenyeret nyakon öntik még csokoládéval is: szép, mutatós, jó az illata, egy ideig az íze is, de úgy igazából bizony ragad és a gyomrunkat is megfekszi.
Kate Winsletet mindig jó nézni, generációjának egyik legtehetségesebb színésznője, megérdemelne már egy Oscart is, de nem ezért a filmért. Cameron Diaz, úgy érzem, évek óta most parádézik igazán mint színésznő, és nem csak mint jó nő, képes a mai műnők, barbiek (és önmaga) paródiáját adni, anélkül, hogy ő maga nevetségessé válna. Az Irist megkörnyékező Miles (Jack Black) alakja kicsit háttérbe szorult a többieké mellett, de hát nincs az a kis szerep, amiben Jack Black ne lubickolna. Jude Law pedig, Graham, Amanda új kiszemeltjének szerepében egyszerűen bitang jól néz ki - és ez most pont elég is.
Mindenki nagyon jó, és főleg mindenki nagyon szép. Már a huszadik percben az az érzésünk támad, mintha egy igényesen összeállított magazin karácsonyi PR-anyagát lapozgatnánk, annyira tökéletes és édesen semmitmondó minden. Egyszer egy évben, karácsonykor erre szükség is van és élvezzük is. De vigyázat: ha valaki ilyen filmmel év közben próbálkozik, azt száműzzük Lappföldre a Télapó internálótáborába, dolgozzon ott a manógyárban, egészen következő karácsonyig!
