A mozitörténet vérszívói annyi áldozatot szedtek az elmúlt száz évben a naiv széphölgyektől a fess farmerfiúkon át komplett műfajokig, mint a western vagy a musical, hogy hirtelen nem is értjük, miért is kímélték eddig az Újvilág 16. elnökét.
Bár ha vetünk egy pillantást az alkotók bibliográfiájára – a moszkvai vámpírszakértő Timur Bekmambetov és a Büszkeség és balítélet meg a zombik című bestsellert szerző Seth Grahame-Smith –, tisztán látszik, hogy e mű korántsem előzmények nélküli. Ám hiába a mégoly szakavatott kéz, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász nem valami üdítően idióta bűnös élvezet, csak szimplán kínos. Lévén Timur és csapata mérsékelten eredeti sztoriját – melynek végkövetkeztetése, hogy az amerikai Dél legendás rabszolgatartó bunkói nem mások, mint évezredes vérszopók – pléhpofával, humor nélkül tálalja. A kis Abraham anyja vámpírmenüként végzi egy éjszaka, s innentől a fiút már csak a bosszú mozgatja, mely párosulva a (végképp komolyan vehetetlen) esélyegyenlőségi harccal, idővel elröpíti az elnöki székig. Akad meglepetésre egy jóakaratú mentora is, a titokzatos Henry, aki mindvégig a kidolgozott felsőtestű, jogilag nem kevésbé kiművelt Abe-bel vállvetve küzd a sötétség terjedése ellen. De hiába a sok szemgyönyörködtető párharc, profi 3D-s vámpírnyiszatolás és egy felejthetetlen lovas hajsza, az alkotók képtelenek elfogadhatóan összesodorni hősünk fokozódó közéleti érdeklődését és kőkemény éjszakai baltás vadászatait. Így aztán a nézőt nemcsak a röhejesen drámai előadásmód, hanem e hosszadalmasan hömpölygő sorstörténet hanyag idősűrítései is lankaszthatják.
De semmi vész, Seth Grahame-Smith fiókjában talán már ott lapul a Woodrow Wilson Godzilla ellen kézirata.
