Létezik egy világ, mely szemmel nem látható, csak érezni lehet. Ez a világ megbújva várja, hogy felfedezzük a mindennapi teendők, a szürke monotonitás, sóvárgó ábrándozásaink mögött...
TajtekosNapok01Egy világ, ahol a szépség és a romantika nem egyszerű szavak, hanem létező, érző lények, akik szembe jöhetnek velünk az utcán. Ahol boldogság kitölti az embert, mint langyos levegő a léggömb , és ahol a bánat úgy csap le, mint a két hete éhező farkasfalka. Ez Boris Vian világa. Ez az avantgárd.
A következő sorokat szeretném előrebocsájtani és mélyen az olvasók eszébe vésni. Csak akkor menj el megnézni ezt a filmet, ha a film idejére eltudsz vonatkoztatni mindentől, amit rövid vagy hosszú életed során felépítettél magadban!
Bizony. Ez nem egy délutáni lazítós film lesz. Persze aki olvasta már a könyvet, vagy esetleg mást hasonló műfajból, annak erről lehet fogalma. Ugyanakkor még ők sem azt fogják kapni, amit várnak. Azonban ez nem feltétlenül rossz. Jelen pillanatban, mikor éppen forgatom a tollat, hogy ez a kritika megszülessen, sőt még akkor is, mikor Te, kedves olvasó, majd magadévá teszed az itt írottakat, még valószínűleg magam is emésztgetem majd ezt a filmet. De ne félj, Te is hasonló cipőben fogsz járni, amint megnézed. Mert szavamra, ez a vászonra öntött történet le fogja kötni a nézőt pár napig.
Mint mondottam volt, mindenki hagyja otthon a fejéből azt, amit csak otthon tud. Akik olvasták a könyvet jobban teszik, ha a "fejüket is otthon hagyják" és csak a szívükkel jönnek el megnézni. Több, mint biztos vagyok abban, hogy ez a film fogja most hónapokig a "könyvben vagy filmben volt jobb?" sipítozós viták alapjait szolgálni. Sajnos! Nekem már előre belefájdul a billentyűzetem. Nem azt fogod látni, amit elképzeltél olvasás közben. Az lehetetlen lenne. Itt azt fogod látni, amit elképzelt egy stáb és amit a technika megengedett. Bár ezzel most nem teljesen mondtam igazat. Persze, persze francia művészfilm, de érezhető a szándékoltság egyes díszlet megoldásnál vagy stop-and-go effektnél. Michel Gondry (Egy makuláltlan elme örök ragyogása) nem akarta kizárni a nézőt, sőt felhasználja,, mint képzelő tényezőt. Tehát aki beül a vászon elé, az próbáljon a képkockák mögé látni, csak úgy, mint a könyveknél a sorok közé.
Nem tudom, hogy milyen deus ex machina vezette a rendezőt a színészek kiválogatásánál, de messze túlteljesítenek mindent, amit túl lehet, és azt is, amit nem. Romain Duris (Colin) hihetetlenül jól megragadja karakterének azt a modorosan bájos, és kisfiúsan romantikus, meg szemernyit negédes tulajdonságait. Ahogy pedig mindezt színpadra viszi, könnyedén attól még a mellettem ülő Keresztesi Ildikó tetoválásának is tátva maradt a szája. Hasonlóan öröm volt nézni Omar Sy (Nicolas) alakítását is, mint szakács. Már az Életrevalókban is olyan szeretnivalóan játszott, hogy itt sem aggódtam. Nem is okozott csalódást. A mellékszereplők is nagyon szépen viszik a filmet. Igen, a végére hagytam Audrey Tautou-t (Cloé). Rosszat róla sem tudok mondani, noha én másnak adtam volna ezt a szerepet. Nekem ő nem volt eléggé habos-babos, királykisasszonyos. De Romain-nel nagyon jól kiegészítették egymást, ehhez nem fér kétség.
Persze a történet itt is meg van nyirbálva néhol, emiatt a poénok sincsenek annyira előkészítve és a dráma sem olyan kiépített. Meg is merem kockáztatni, hogy számomra a film ritmusa néhol ingadozó volt. Ezt más "kritikus" kollégáim is alátámasztották. Legalábbis erre következtettem abból, mikor mögöttem több fiatal HelloKitty lány (hogy az ezer pokol és cséphadaróba kerültek ide, nem tudom!) támolygott lefelé a lépcsőn, az üdítően groteszk és abszurd látványvilágtól megszédülve, s nem vesztegetve az időt, hogy máris a telefonukra tapadva az internetet hívják segítségül némi jótékony szenny fejükbe erőltetéséhez.
A végére hagytam egy kis Gouffé féle feketelevest. Én elkövettem azt a hibát, amire Téged, kedves olvasó, már a kritika elejétől fogva igyekszem felkészíteni. Ez pedig az elvárások. Mert bennem bizony voltak dögivel. Remekül vászonra került a rendező víziója, ami a megfogható világot feldíszítette a fahéj illatú felhővel, a koktélzongorával és Jean-Sol Partre féle hányingerrel, tehát összességében Vian lelkével. De számomra túlságosan a valóságban ragadt a mű. De emiatt nem bántom a filmet, mert nem tehet róla. Téged viszont olvasó, kérve kérlek, úgy ülj be, mintha csak beszélgetni mennél egyet a Tajtékos Napokról és ne önmagadat akard viszont látni benne. Nem fog menni.
Szerintem: 85% - meg egy kis Jean-Sol Partre
