A panda a legirigyeltebb medvefajta. Ha megéhezik, nem kell a grizzly medvéhez hasonlóan bolond módra a menetiránnyal szemben úszó pisztrángokkal bajmolódnia, vagy mint a jegesmedvének órákig fixálnia egy jégtábla repedését, hátha arra téved egy elbambult fóka.

Nem. A panda többnyire kényelmesen elücsörög a fűben, kinyújtja a pracliját, és egész nap elvan a bambusz csócsálásával. És ez az életvitel bizony meglátszik a panda, hogy meg ne sértsem, bájos naivitásán.

A legújabb animációs filmben, a Jennifer Yuh által jegyzett Kung Fu Panda 2-ben
az a tény, hogy ez a fekete-fehér nagyra nőtt szőrgombóc kissé bumfordi, komoly dramaturgiai elem.

Kezdem ott, hogy nem birtoklom a film első részét, de minden bizonnyal jól sikerülhetett, ha az alkotók nekirugaszkodtak egy rendkívül szórakoztató, és komolyabb húrokat is pengető második változatnak.

A felállás és az alaphelyzet, A hét mesterlövész klasszikus westernre hajaz. Itt egy elszánt ötösfogat, a Tigris, a Sáska, a Majom, a Vipera és a Daru, a Sárkányharcossá előléptetett pandával, Poval az élen, akcióba lendül, amint megtudják, hogy veszélyben a kung fu és annak nagymesterei, és persze a lakosság, akiket megfélemlítenek. A fő gonosz egy páva, aki minden nemű és rangú élőlényt terrorizál, és teljhatalomra tör, mert… Csak. Láttunk már ilyet a világtörténelemben, és Kínában sem ismeretlen. A szépségéről híres madár pávától idegen ambícióit azzal tetézi, hogy egy leküzdhetetlennek tűnő csodafegyvert is bevet a végső győzelem reményében. Ez a film akció része, amely pazar, már amit képes volt jelen sorok írója a rá záporozó képekből felfogni. Elképesztő magasságokban és sebességgel zajlanak a harci jelenetek, amelyben pandánk pufók végtagjai dicséretre méltó gyorsasággal járnak. Mindezt 3D-ben élvezhetjük! Így semmilyen tudatmódosító szer nem kell ahhoz, hogy átéljük az izmokra oly kellemesen ható zuhanás érzését. Folyamatosan repülünk, és az animációs figurákkal együtt örülünk, hogy nem fog ki rajtunk a gravitáció. Minden mozi az illúziótól szép!

Az alkotók mindent bepakoltak a filmjükbe, amit Kínáról, erről a hatalmas és egzotikus országról a klisék szintjén tudni lehet. A szédítően szép természeti tájat a kékes párában fürdő szikláival, a gigantikusra duzzadt városok bugyrában sorjázó pagodák csipkés tetőit. De megtalálhatók benne a kínai naptár állatai is, kik mások persze, akik ott hemzsegnek a zsúfolt kis utcákban. No, és a kung fu, amely sport és filozófia is egyben, ahol a jin és a jang kozmikus egységben forr össze.

Itt jön a film komolyabbnak nevezhető olvasata. Po a kedvenc mindenfelé, mert kedves és nagy szíve van, és mert ő a híres Sárkányharcos. De mint már fentebb jeleztem, nem az eszével villog. Egyedül neki nem tűnik fel, hogy míg a malacoktól kezdve a kecskegidáig mindenki hasonlít a szüleire, ő a legcsekélyebb mértékben sem mutat hasonlóságot az apjával, lévén az lúd. Mígnem egy napon ez a házi szárnyas kényszert nem érez arra, hogy az igazsággal szembesítse fogadott gyermekét. Így Po nemcsak a gonoszt megy legyőzni, hanem annak a kérdésnek is a nyomába ered, ki vagyok én?

A flashback-kel tarkított történet nem feledkezik meg valódi céljáról, hogy az agresszív pávát hatástalanítsa fegyverével együtt. Itt színezi az eddig is látványos történetet a filozófia, vagyis a lelki béke megtalálása, amely nagyon nehezen szerezhető meg, de birtoklása óriási energiákat szabadít fel. Po, aki majdnem rajtaveszt az oktondi kis eszén meghozott döntések következtében, de a lelki békéjét megszerezve végül felnő feladatához.

A film az animációs részét nagyon komolyan veszi. Mára az ezen a területen bekövetkező változás, nem kis túlzással, fényévekkel mérhető. A fejlődés elképzelhetetlen, hiszen innentől a fordulatszám már fokozhatatlannak tűnik. De a harmadik rész már tutira a filmkészítők fejében van, amit az utolsó képsorok is bizonyítanak. A színvonalas képi világhoz jól passzolnak a pergő, szellemesen megírt dialógusok. Többek között olyan sztárok szájába adták azokat, mint Jack Black, Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Jackie Chan vagy Jean-Claude Van Damme. Mi honi sztárok szinkronizálásában élvezhettük a szöveget, persze ettől nem lettünk túl bánatosak, elég volt a tudat, hogy ezt a műfajt a maguk területén fontos színészek is komolyan veszik.

A forgatókönyv viszont a jól bevált mese sémához folyamodik. A típusok a helyzetek ismerősen köszönnek vissza a meseuniverzumból, amelyben minden korú néző otthonosan mozog. Az írók ügyeltek arra is, hogy karakterekké színezzék hőseiket egy pici pszichológiai háttérfestéssel. Mindenkinek megvan a maga egyéni története, mind a pandának, mind a pávának, így világos az az üzenete is a filmnek, miszerint a múltunkkal való megbékélés az egyik legfontosabb földi célunk.

A filmkészítők ezzel nem a négy-öt éves korosztályt célozták meg, inkább a kis- és a nagykamaszok a célközönség. Bár, ha jól meggondolom, én is jól elvoltam a filmmel így, a kamaszkoron túl is.

10/10 pont