Szemérmetlenül mulatságos és gátlástalanul szókimondó filmet tett elénk a Portugállal egy színházi művészként nagy nevet szerzett rendező: Lukáts Andor; egy szépreményű színműíró: Egressy Zoltán; egy első filmes operatőr: Garas Dániel; egy színpadi zenéket szerző dzsesszmuzsikus: Monori András; az ugyancsak színházban edződött Salamon Eszter jelmeztervező és Ágh Márton díszlettervező. A jórészt a Portugál sikeres kamrabeli színielőadásából verbuvált szereplőgárda mellett tehát a "háttércsapat" is szinte csupa színpadon termett emberből áll.
Ezért különösen érdekes, hogy éppen ez a társaság rukkolt elő egy olyan, burleszkesített bohózatba hajló, ironikus filmvígjátékkal, amely visszaadja a mozgóképi nevettetés, a celluloidra vett komikum megtépázott becsületét. És érdekes azért is, mert miközben a film felvállalja a színháziasságot, szemérmetlen merészséggel használja ki a nevetést fakasztó mozgóképi lehetőségeket. Mulattat, de a legmulatságosabb pillanatokban is gátlástalanul orrunk alá dörgöli e kocsmatáji dagonya feneketlen tunyaságát.
Amolyan faluvégi kurta kocsma a történet fő színtere. Itt jönnek össze a falubeliek pofa sörre meg folyvást újrázott "fröcsire", itt ejtőzik a "kölcsönpap" és tárgyalódik ki a foci, a reménykedő szerelem és a reménytelen házasság tárgykörével karöltve. Ide érkezik a nagy vágyakat melengető ifjú városi esszéista - útban álmai országába, Portugália felé -, itt is ragad le, csavarja el a kocsmároslány fejét, hogy később - már "plain airben" - gyáván megtagadja. Amikor Lukáts kiviszi a játékot a szabad térre - mit szabad tér? koszlott utak, száradó fűcsomók, lestrapált tópart, céllövöldés mulatság -, hősei lényegében ugyanúgy a maguk monomániáit élik tehetetlenül, ugyanolyan kitartó önbecsapással, csak éppen más színtéren.
A Portugál nem annyira az elvágyódás filmje, mint inkább a beragadásé. Beragadásé a nagy magyar dagonyába a nagy magyar ugaron. Nincs mese: senki nem jut el sehová, mert valójában az elvágyódások már rég megbicsaklottak, belepte őket a kocsmapadlóból felszálló por, elmosta a fröcsiáradat, elporlasztotta a hely szelleme. A rendezői átiratnak köszönhetően a film nem jut el a gyilkosságig (mint az eredeti színdarabban a szerelemféltő elcsapott rendőr), mindenki arra ítéltetik, hogy ugyanúgy él tovább, mint addig. Lukáts csalhatatlan érzékkel tapint rá, hogy ebben van az igazi tragédia. Ettől lesz a Portugál kacagtató katasztrófafilm.
A szereplők igazi komédiások; remekül kidolgozott, életteli színészi alakításokban bomlik ki a hátborzongatóan találó játék. Lukáts, mintha egy jam-sassiont irányítana: az összetartott játék során szinte valamennyi szereplőjének felkínál egy-egy pazar szólót. (Leginkább kedvezményezett Varga Zoltán, Ónodi Eszter, Kelemen József.) Ebben a filmben mindenki lehet pár percre abszolút főszereplő, noha valójában a nagyon tudatos rendezői koncepció egyik figurát sem lépteti elő a történet főszereplőjévé. Így, együtt adják ki a kép mélyebb értelmét.
Szirtes Ágit mégis ki kell emelni. "Fröcsiző" Jucikájában a nyelv, a helyzet, a jellem és a típus komikuma üli diadalát. Küzdelme a biciklivel - chaplini. A Roncsfilm óta tudjuk, most még bizonyosabb: akár egy egész filmet lehetne rá építeni.
