Megkérdezték egyszer a kortárs angol szerzőtől, William Nicholsontól – aki egyébként az Árnyékországot is írta –, hogyan összegezné, amiket ír. Lélektani színdarabok azok? Vagy mifélék? Nicholson azt válaszolta: „Afféle kereső műveket írok.” Szereplői közül akad, aki kapcsolatot keres, más kiutat a kapcsolatból, de igazából mindenki mindig saját magát kutatja.
Valló Péter, a Visszavonulás rendezője azt mondja: „Ebben a darabban nincs semmi bonyolult, mégis remekmű. A lehető legtragikusabb történetet dolgozza föl, amely sokaknak lehet ismerős, és ha sikerült megúszniuk, komolyan gratulálok nekik. Arról van szó: harminc év házasság után férj és feleség nem bírja tovább együtt. Hétköznapinak tűnhet, ám kicsit sem az. Hiszen emberöltőnyi élet hirtelen megkérdőjeleződik. Nemcsak a jövő válik félelmetessé, hanem a múlt is. A szerző szülei válástörténetét dolgozta fel. Nagyon személyes a darab, ettől is remekmű. A történet mélyen a lélekben vagy a szívben játszódik, és ebben a legnehezebb az ember önfeltárulkozása. Igazi színészdarab ez. Külön csodája a darabnak, hogy mérhetetlen finomság, elegancia, polgári jó modor van benne, s tisztelete a másiknak még olyan helyzetekben is, amelyekben ilyenkor sokan már konyhakést rántanak, ricsajoznak. Kicsit szorongva látnék neki, ha zsöllyés színházban kellene megrendeznem a Visszavonulást. Mert attól félnék, hogy hagyományos színházi térben a játszó személyek és a nézők közötti távolság elnyelné a darab lélektani közelségét. A Rózsavölgyi Szalonnak az a legnagyobb varázslata, hogy nagyon jó színészeket látunk nagyon közelről nagyon jó szerepekben. Mint most a Visszavonulásban is.”

William Nicholson: Kettejük között vergődtem

William Nicholson angol kortárs író Visszavonulás című darabja a New York-i Broadway-en 2003-ban aratott óriási sikert. Megrendítően szép és felkavaróan őszinte történet a házasság buktatóiról, a szeretetről, a feladásról és a visszavonulásról. John Lithgow és Eileen Atkins alakították a házaspárt, fiukat pedig Ben Chaplin. Az előadást rögtön három Tony-díjra jelölték – a legjobb színdarab kategóriában is.
A szerző saját szüleinek a válását írta bele a darabjába, és persze saját magát is. Nicholson erről így beszélt a New York-i premier idején: „Szüleim házassága lassan kezdett szétesni. Tehetetlenül néztem, ahogy az én jóravaló, finom lelkű apám rájön arra, hogy nem tud tovább együtt élni az én erős és melegszívű anyámmal. Gyötrelmesen fájdalmas volt látni azt a pusztítást, amit a két, harminc év alatt teljesen összenőtt élet széthasadása okozott. Kettejük között vergődtem, és csak azt vártam, mikor múlik el ez a fájdalom. Évekkel később kezembe akadt anyám szerelmes versekből összerakott gyűjteménye. Elolvastam. Minden sorában az ő fájdalma visszhangzott. Ekkor döntöttem el, hogy megírom a történetüket. Ez nem egy dokumentarista színdarab. Nem tudom, mi játszódott le a fejükben és a szívükben, de azt tudom, mi játszódott le az enyémben. És ismerem őket. Belőlük vagyok.”
Egyébként William Nicholsont a Shadowlands című színművének (itthon: Árnyékország) filmes adaptációjáért Oscar-díjra is jelölték. Ő volt a Gladiátor című film egyik forgatókönyvírója is.