A középosztálybeli amerikai család háborítatlan nyaralásra készül a civilizációtól távol eső tóparti házukban. Az apa orvos, az anya háztartásbeli, gimnazista lányuk, Mari pedig úszóbajnoknak készül. Úgy érzi, bátyja emlékének is tartozik ezzel - a kamasz fiút egy évvel korábban tragikus körülmények között veszítették el. A békés pihenés azonban rémálomba torkollik, amikor Marit és barátnőjét elrabolja egy szökött rab és mindenre képes bandája.

Hárman három ellen
A Collingwood család próbál felülemelkedni nem sokkal korábban elszenvedett veszteségén, de érződik rajtuk egyfajta fásultság. A madárcsicsergés ellenére is elhagyatott erdő, a napsütötten is sejtelmes víztükör rímel a családi derű álarca mögül áradó szomorúságra.

Hamarosan pedig ébresztőt fúj a valóság: Mari és barátnője keresztezi a szökésben levő bűnözők útját, akiknek már nincs veszítenivalójuk. Az elvetemült alfahím jobb sorsra érdemes fiával kiegészült vérszomjas triumvirátus kíméletlenül elbánik a két lánnyal. Mari-nek azonban kiváló úszótudása és a tó menekülési útvonalat kínál, kérdés, hogy a mindenre elszánt gonosztevők futni, azaz úszni hagyják-e a szemtanút. A borzalmak itt még nem érnek véget: a banda épp Mari szüleinek házában keres menedéket az éjszakai vihar elől. Kezdetben egyikük sem tudja, ki a másik, ám amikor fény derül az összefüggésekre, a szolid honpolgárok gondoskodnak róla, hogy a hívatlan vendégek elátkozzák a napot, amikor betértek balra az utolsó házba...

A tópartokkal csak a baj van
Már az első képsorok az arcunkba tolják az erőszakot, és a film a későbbiekben sem sok lazítást enged. Ha mégis, akkor csak azért, hogy utána annál durvábbat üssön a folytatás. Azt már a Péntek 13 óta tudjuk, hogy az elhagyatott erdei tavak csillogó víztükre és partja gyakran baljós események színhelye. Ezúttal egy feldolgozás feldolgozásának feldolgozásával van dolgunk, ám ez semmit nem von le az értékéből. A film Wes Craven '72-es, azonos című legelső alkotásának remake-je. Craven akkor Ingmar Bergman Szűzforrás című filmjéből merített ihletet, amely pedig a Töres dotter i Wänge című középkori svéd balladát dolgozza fel.

Mivel az eredeti változat minimális költségvetéssel készült, a történet számos részletét Craven akkor pénzügyi korlátok miatt nem tudta kidolgozni. Az remake jóval jelentősebb összegből gazdálkodhatott, ez meg is látszik a végeredményen. A rendezői székben ezúttal a görög Dennis Iliadis (Hardcore) ült, aki - talán európai látásmódjának is köszönhetően - sajátosan tálalja az erőszakot. Egyrészt a képekkel kontrasztot alkotó zenei aláfestést alkalmaz, rafinált eszközökkel esztétizál, másrészt kíméletlenül közeli felvételeken, kínzóan hosszan ábrázolja a brutalitást. Ezzel eléri, hogy a néző szinte úgy érzi: ő szenved az áldozat helyett a vérrel kevert sárban.

Nincs kényeskedés, nincs a legkegyetlenebb részeket a fantáziára bízó vágás, ugyanakkor a film nem tapicskol a gyomorforgató részletekben. Tanúi lehetünk, hogyan válik az anyuci szemefénye tinilányból hidegvérű és elszánt túlélőharcos, a bandával csak kényszerűségből tartó, málészájú srácból a végsőkig elmenő lázadó, a középkorú háziasszonyból ravasz csábító, és a gyógyításra felesküdött orvosból a bosszú kíméletlen angyala.

A szereplők
A Marit alakító Sara Paxtont eddig jobbára tinivígjátékokban láthattuk (Aquamarine, Ottalvós buli), de ebben a könnyednek legkevésbé sem mondható thrillerben is megállja a helyét. Az apát játszó Tony Goldwynt amellett, hogy a mozi egyik úttörőjének, Samuel Goldwynnak az unokája, színészként (Az utolsó szamuráj, A Pelikán-ügyirat, A gyűjtő) és rendezőként (pl. négy epizód a Dexterből) egyaránt ismerhetjük. Az anyával, Monica Potterrel sem most találkozunk először, játszott többek között a Fűrészben, a Con Air - A fegyencjáratban, és a Pók hálójában című filmben. Jó választás volt a szökött bűnöző szerepére Garret Dillahunt, akit a Nem vénnek való vidékben láthattunk, és aki úgy hozza a pszichopata vonásokat sem nélkülöző bűnöző figuráját, hogy nem játssza túl. Külön is érdemes kiemelni a fiát remekül alakító Spencer Treat Clarkot, akire még a Gladiátorból és a Titokzatos folyóból emlékezhetünk, igaz, akkor még serdületlen volt.

Kinek ajánljuk?
- Aki nem készül épp egy tóparti vakációra.
- Aki elég erősnek érzi magát a nyers, de nem öncélúan ábrázolt erőszakkal való szembesüléshez.

Kinek nem?
- Aki a tóparti filmek kategóriájában csak a Ház a tónált tudja elviselni Sandra Bullockkal és Keanu Reevesszel.
- Aki még elképzelni sem akarja, hogyan reagál az emberi fej a mikrózásra.



7/10