Jet Li-t Hollywoodban nagyon sokáig próbálták megkörnyékezni, de neki nem tetszett, hogy a filmipar fővárosában csupán negatív szereplőként tudtak rá gondolni. Otthon csupa pozitív főszerep után attól félt, hogy a rajongói elpártolnának tőle, ha beadná a derekát, végül azonban a Halálos fegyver 4 alkotói addig győzködték, míg végül egy amerikai akciófilm főgonoszává vált. Az idő végül őt igazolta, hiszen azóta néhány ázsiai kollégájához hasonlóan nemcsak odahaza, hanem Hollywoodban is sztár lett és most már arrafelé is rábízzák a jófiú szerepeket. Közel tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Li megint rosszfiúvá váljon, ráadásul egy olyan filmben teszi ezt, ahol semmi sem az, mint aminek elsőre látszik.
Furcsa, kétarcú film a War. A forgatókönyv egy kiváló alapötletre épül, viszont ennek kibontásához nem ártott volna a rengeteg bunyó és akciójelenet mellett a karakterek kidolgozására is nagyobb figyelmet fordítani. A szituáció kicsit olyan, mintha Robert Towne-nak (a Kínai negyed Oscar-díjas forgatókönyvírója) Barátok közt epizódokat kellene írnia nagyjátékfilmek helyett. A végeredmény sajnos nem méltó az alapanyaghoz. Ebből az ötletből inkább egy Szigorúan piszkos ügyekhez hasonló rendőrdrámát kellett volna készíteni, nem egy nonstop bunyókra épülő action movie-t. Ám nem szeretnék igazságtalan lenni, hiszen a War akciófilmként korrektül helytáll, és még Kurosawa Testőrét is megidézik a történetben, hiszen a Jet Li által játszott Rogue nevű bérgyilkos a yakuzákat próbálja kijátszani a triádok ellen. Az indítékait természetesen a film végéig homály fedi, ám a Jason Statham alakította kőkemény zsaru mindvégig a nyomában liheg.
Jet Li-nek nehéz méltó ellenfelet találni a vásznon, de az biztos, hogy Statham a mai akcióhősök egyik legtökösebbike. Bruce Willis sérójának és stílusának méltó örököseként végig rendkívüli karizmával bír, bár tény, hogy azért mesterétől nem ártana azt is eltanulnia, hogy időnként nem árt megpróbálkozni a valódi szerepekkel is. Jet Li-vel együtt hozzák azt, ami elvárható tőlük, de egyikük karrierjének se tenne rosszat, ha kicsit merészebben válogatnának.
Philip G. Atwell rendezése elég célratörő. A párbeszédeknek nem enged sok teret, inkább csak átkötő epizódokként szolgálnak két akciószcéna között. A figurák motivációi és cselekedetei néha egészen érthetetlenek, és ezalatt főleg a yakuza és triád tagjait értem. A film végéig meg voltam győződve róla, hogy egy közepesnél kicsit gyengébb akciófilmet látok, ám akkor egy váratlan fordulattal letaglóztak, és átgondoltatták velem az addig látottakat. Ilyen meglepetésre tényleg kevés film képes, épp ezért maximálisan támogatnám egy War remake ötletét, mivel ebből az alapanyagból csodákat lehetne művelni.
