A Beépített szépség és a Két hét múlva örökké rendező-forgatókönyvírója, Marc Lawrence többek között ezen korábbi romantikus vígjátékaival bizonyította be, hogy a) korrekt forgatókönyvet tud írni, b) van humora és c) jóban van Hugh Granttel. Utóbbit igazolja, hogy a Zene és szöveg főszerepére a helyes Két hét múlva örökké után ismét a brit színészt választotta. Grant, úgy tűnik, ahogy múlik az idő, úgy válik egyre hitelesebbé a kötődésképtelen, sármos angol férfiak szerepében, akiknek bőrébe már több mint egy évtizede bújik, érdekes módon folyamatos sikerrel.
Most a legbájosabb és a legtöbb vígjátéki lehetőséget rejtő típust, a lebukott nyolcvanas évekbeli, magányos popsztárt, Alex Fletchert alakítja, aki ötvenes évei közelébe érvén és a kétezres évek tinédzserei számára mára ismeretlenül ismét a rivaldafénybe igyekszik kerülni egy popcsillag segítségével. A sztárocska arra kéri Fletchert, a legendás Pop zenekar egykori énekes-billenytűsét, hogy írjon egy dalt "Way Back into Love" címmel kettejük számára, így a férfi karrierje is újra szárnyakat kaphat. Ám Alex nincs éppen képességei csúcsán. Így naná, hogy kapva kap a pillanaton, amikor rádöbben, hogy nagyszájú virágöntözőnője - igen, ilyenje is van -, Sophie (a mindig bájos Drew Barrymoore) isteni tehetséggel megáldott dalszövegíró. Hősünk ráveszi a lányt, hogy segítsen neki a dal kitalálásában, a folytatást meg mindenki tudja, aki látta az Ének az esőbent és még mondjuk két további zenés szerelmi vígjátékot.
Noha a történet az égvilágon semmi meglepetéssel nem szolgál, a műfaj kínálta dramaturgiai sodrás, a szerepükben lubickoló két színész és a humor elviszik a hátukon a filmet. Én nem tudom, honnan jött az ötlete a forgatókönyvet is jegyző Lawrence-nek, hogy Hugh Grantet válltöméses zakókba bújtatva és hátul lenövesztett frizurával teljesen nevetségessé tegye - talán az Egy fiúról filmvégi, ciki színpadi jelenetéről vagy az Igazából szerelem csípőficamosan táncoló miniszterelnökének Grant-figurájáról jutott eszébe- , de valójában a figura mába sajnálatosan átszűrődő - pl. klasszikus, nyolcvanas csípőmozdulatok formájában megnyilvánuló - múltja már meg is adja a film alaphangját. Leginkább ezért természetesen az eleje- és a vége-főcímért érdemes megnézni a Zene és szöveget - amely valójában a Pop együttes egyik anno-videoklipje, tupírozott hajakkal, válltöméssel, meg ami kell...
