Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit

A franciák extravaganciája szükségeltetett ahhoz, hogy ez a háromdimenziós animációs film megszülessen. Mert egyfelől mese, hiszen kalandoznak benne állatok (egy emlős mellékszerepben, az alsóbb osztályokból főfiguraként pedig egy rovar), másrészt jellegzetes sorsokat (akarnok politikus, hétköznapi kisegzisztenciák, kényszerházasságtól fenyegetett dizőz) felvonultató, szerelmekkel alaposan megspékelt felnőtt film. A párizsi mumus 3D olyan, mintha Amelie csodálatos élete világát egy csipet borongós és vészjósló vízparti hangulattal (mondjuk: Elveszett gyerekek városa) nehezítenénk, hozzáadnánk egy nagyadagot Az operaház fantomjából, megidézve az 1920-as évek némafilmjeit (például Buster Keaton Ifjabb Sherlock detektív című opusát) – s mindezt animációs formában tennénk.

Besson és Bergeron bátorsága

Meglepő, hogy az inkább kiszámítható húzásairól nevezetes Luc Besson mint producer igent mondott (Eric) Bibo Bergeron sajátos, de mindenképpen merésznek nevezhető, első teljes jogú nagyjátékfilmes rendezői vállalkozására. Bergeron hite és elszántsága mellett a közismert Besson-cég, az EuropaCorp azért is bátorkodhatott bevállalni a produkciót, mert a középkorú rajzfilmes munkásságát számon tartja a szakma. A hazai indulásától kezdve, amikor is reklám-szkeccseket követően animációs művészként szorgoskodott korai Asterix-rajzfilmekkel és a Babar-tévésorozattal, a saját stúdió (Bibo Films) alapításán át a későbbi animátori közreműködésekig: (többek között) Kevin Lima 1995-ös Goofy-rajzfilmje és Steve Barron 1996-os Pinokkiója (ahol az élőszereplős mozi bábjait tervezte). Angliai kanyarja (az Elvitte a víz storyboardján dolgozott) és amerikai évei (például a Szindbád – A hét tenger legendája designja és a Mézengúz figuráinak kivitelezése őrzi keze nyomát, illetve társrendezőként igazgatta az Irány Eldorádó és a Cápamese című DreamWorks-produkciókat) kopogtatott be Besson ajtaján a "mumusával". Szerencséje volt, mert a honfitárs és játékos filmguru meggyőzhető az eredeti ötletek életképességéről. Más kérdés, hogy a közönség szerint tényleg kiállja-e a sikerpróbát ez a "hibrid-mozi".

Szokatlan sztori

[img id=341818 instance=1 align=left img]A történet 1910-ben játszódik, a párizsi árvíz idején. Egy békebeli filmszínházban gépész Emile (magyar hangja: Elek Ferenc), aki miközben bevallhatatlanul szerelmes a mozi kasszírnőjébe, Maudba (eredetiben: Ludivine Sagnier), ráérő idejében együtt zötyög idegesítően jó barátjával, a (rozzant) teherautós házhoz-fuvarozó Raoullal (magyar hangja: Nagy Ervin), annak Catherine-nek becézett verdáján. Két forduló közt Raoul, ha csak teheti, nagy elánnal pörlekedik régi ismerősével, a Montmartre-i kabaré csinos és cserfes csalogányával, Lucille-lel (eredetiben: Vanessa Paradis, magyar hangja: Bánfalvi Eszter).

Az egyik kiszállítás során Raoul és Emile a távollétében az otthonát Charles nevű eszes majmára bízó, törzskuncsaftnak számító professzor hombárszerű kísérleti műhelyében kíváncsiságuktól hajtva fittyet hánynak a cetlis figyelmeztetésekre. Mindent összeügyetlenkednek, jókora galibát okozva – a Szajna árja miatt egyébként is feszült párizsiak nyakára szabadítanak egy kétméteres szörnyet: a kiboruló üvegcsék növesztő-széruma – elkeveredve a varázsos orgánumot adó löttyel – egy majombolhát óriási duzzaszt.

A háztetőkön és sötét sikátorokban pattogó rovar a zuhogó esőben Lucille bárjához vetődik, ahol az először halálra vált lányt szépen csengő énekhangjával meggyőzi jámborságáról. Beszélni nem tud, de dalolni nagyon, mozdulataiból árad a muzsika. A lány és a "Frank Úrnak" keresztelt, fehér maszk és elegáns kabát mögé rejtett bolhaszörny együtt lépnek a mulató színpadára, tomboló sikert aratva. Pedig mindkettőjükre veszély leselkedik a revüben vendégeskedő Maynott, a rangkórós, önző és népszerűség-hajhászó elöljáró (magyar hangja: Törköly Levente) személyében: feltett szándéka, hogy rendőreivel az óriásrovart mihamarabb elcsípi, a bájos énekes-lányt pedig nőül veszi. Lucille, Raoul, Emile, Charles (a majom) – kiegészülve Mauddal – összefognak, hogy megmentsék a barátjukat.

Sántikáló öszvér – de szerethető

A párizsi mumus 3D furcsa film. A néző – ha kisebb, ha nagyobb – nehezen tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon hozzá, átadja-e magát a film tetszetős zenei és képi világának, vagy nevetgéljen zavartan, merthogy kínos az egész. Talán azért, mert ez egy "mutáns-mozi", amiben a kicsik animációs meséjébe oltanak tinédzsereket vonzó szerelmes tartalmakat, elvegyítve szörnyfilmek és Az operaház fantomja és A Notre Dame-i toronyőr elemeivel.
Bergeron – akinek partnere a forgatókönyvírásban Stéphane Kazandjian volt – nem találta meg a középutat, sem a történetvezetési, hangulati és befejezési módot – hollywoodi legyen-e a film, vagy európai –, sem a korosztályi célközönséget illetően. Az idősebbek joggal hiányolhatják az amerikai animációk jó és sok humorát, de minimum a kontinensünket átható (ön-) iróniát, s miközben a majomfigura számukra túlságosan gyerekes, gyerekfilmnek ez a mese túl bizarr, és felnőttes tudást és tapasztalatokat igényel.

Szegényes a humorfelhozatal, holott tudható, egy jó poén oldja a kétségeket is. A film elején a legények között zajló erőltetetten jópofázó párbeszédkor meg is riad az animációsfilm-rajongó, nehogy ilyen stílusban folytassák – szerencsére nem így teszik.

Mindennek ellenére A párizsi mumus 3D szerethető darab. Párizs megjelenítése első osztályú, remekül megrajzoltak a figurák. A mozi érdeme a zenéje, különösen a Vanessa Paradis hangján megszólaló La Seine című betétdal, ami során A párizsi mumus 3D francia verziójában Francoeur/Frank Úrként a film zeneszerzője, Mathieu Chedid vokálozik, a hazánkban is forgalmazott nemzetközi, angol nyelvű változatban pedig Sean Lennon, John Lennon és Yoko Ono 37 éves fia.

Kinek ajánljuk?
- Inkább korosabbaknak, mint kisebbeknek.
- Aki nyitott a műfajok és motívumok keveredésére.
- Űzött bolháknak.

Kinek nem?
- Hollywoodi típusú, bő humorú animációra számítóknak.
- A dalra fakadó filmhősöket utálóknak.
- Aki szerint csak ne kevergessenek, "a krumplileves legyen krumplileves"

6/10