10 érdekesség, amit lehet, hogy nem is tudtál Stallone egyik kultikus filmjéről, a Kobráról

Stallone volt a valódi rendező, a női főszerepet az akkori felesége, Brigitte Nielsen kapta meg – a magyarok pedig még képregényt is gyártottak a film mellé!

 

1. A Kobra eredetileg a Beverly Hills-i zsaru lett volna. A Paramount stúdió már a '70-es évek vége óta szeretett volna filmet forgatni egy olyan rendőrről, akit egy másik körzetbe helyeznek át, és ez mindenféle kalamajkát szül. Főszereplőnek ki is nézték Mickey Rourke-ot, aztán a Rocky és a Rambo sikere miatt végül Sylvester Stallone kapta meg Axel Foley szerepét az 1984-es Beverly Hills-i zsaruban. Stallone a forgatókönyvet is átszabta magára, ám mivel kidobta az összes vicces beszólást, az általa kitalált akciójelenetek pedig túlságosan költségesek lettek volna, és a stúdió főnöksége Sly fizimiskáját is túl marconának ítélte, végül Eddie Murphy kapta meg Axel Foley szerepét. Stallone nem vette zokon az elválást: a forgatókönyvbe belerakott saját ötleteit átmentette egy saját zsarufilmbe, amit végül a Warner Bros. égisze alatt forgatott le – ez lett az 1986-os kultfilm, a Kobra, főszerepben a napszemüveges, gyufát rágó, a pizzát kesztyűben evő és ollóval felszeletelő Marion Cobretti nyomozóval!

Forrás: Port.hu

 

2. A film ugyanabból a regényből merített, mint a Tiszta játszma. Stallone a saját Beverly Hills-i zsaru-forgatókönyvét egy bestseller regényből vett ötletekkel pimpelte fel: leporolta Paula Gosling 1974-ben kiadott Running Duck című krimijét. A dolog érdekessége, hogy ezt a könyvet jóval később, 1995-ben William Baldwin és Cindy Crawford  is megfilmesítette: ez lett a Tiszta játszma (ami mellé a Running Duck is megjelent újra, de immáron Fair Game, azaz Tiszta játszma címmel).

3. Valójában Stallone rendezte a Kobrát. Bár a stáblistán rendezőként a Rambo 2 direktora, George P. Cosmatos van feltüntetve, valójában Stallone volt a rendező, és mindvégig az ő szava volt a döntő a munkálatok minden szintjén. Ezt a film operatőre, Ric Waite utóbb több interjúban is megerősítette, és hozzátette azt is, hogy mindez azért volt így, mert Cosmatos csak a produceri feladatok ellátására volt alkalmas, rendezőnek csapnivaló volt.

4. Eredetileg Al Leong lett volna a film főgonoszaA Kobra fő témája, hogy a modern világban a bűn szinte már a mindennapok része az amerikai nagyvárosokban. A rendőrség tehetetlen, a westernfilmek hőseit idéző Cobretti segítsége nélkül képtelenek elkapni egy baltás sorozatgyilkost és annak bandáját. A bestiálisan kegyetlen bandavezért eredetileg Al Leong játszotta volna (őt a Bill és Ted oltári kalandja Dzsingisz kánjaként ismerheti a hazai közönség). Csakhogy egy kisebbségek érdekvédelmével foglalkozó emberjogi csoport tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy már megint egy olyan hollywoodi film készül, ahol egy ázsiai felmenőkkel rendelkező amerikai színész kizárólag csak gazembert játszhat, így Leong végül úgy döntött, jobb lesz, ha visszautasítja a szerepajánlatot.

5. A főgonoszt alakító Brian Thompson nem volt a stábtagok szíve csücske. Al Leong helyett végül a brutális állkapcsú Brian Thomson kapta meg a gyilkos szerepét, akit a jellegzetes fizimiskája miatt mindig előszeretettel hívtak meg B-kategóriás filmekbe gonosztevőnek (de ő volt az X-akták többször visszatérő, űrlény bárgyilkosa is). Thompson azonban többször is összezördült a két rendezővel: Stallonét folyton a karaktere motivációjáról faggatta, de Sly mindig elhajtotta annyival, hogy „Nagyon gonosz, és kész!”, Cosmatos pedig a forgatás végén váratlanul a fejéhez vágta, hogy „Ha rám hallgattál volna, az alakításod is jobb lehetett volna!”. Ezek után szegény Thompson a díszbemutatóra sem kapott meghívót, saját pénzen kellett mozijegyet vennie a Kobrára a premiernapon.

6. A női főszereplő nem más, mint Stallone bombázó felesége! A filmben Brigitte Nielsen alakította Ingridet, azt a nőt, akit Cobrettinek kellett megvédenie a baltás gyilkos haragjától. Nielsen ekkor már Stallone felesége volt: az 1985 végén mozikba került Rocky 4 forgatásán melegedtek össze, itt a színésznő Ivan Drago (Dolph Lundgren) feleségét alakította. Az 1985 decemberében megkötött házasság azonban 1987-ben válással végződött. Ennek a hátterében talán pont az állt, hogy Brigitte Nielsen az 1985 nyarán bemutatott Vörös Szonja forgatásán összeszűrte a levet az akkor már házas Schwarzeneggerrel, Arnold és Sly pedig a '80-as években még halálos ellenségek és örökös riválisok voltak.

Forrás: Port.hu

 

7. Az operatőr beszólt Stallonének, hogy a filmmel foglalkozzon inkább, ne a nőjével! A forgatás egyik pontján Stallone arról panaszkodott Ric Waite operatőrnek, hogy csúszásban vannak, és keményebb munkára kéne ösztönözni a stábot. Waite válaszul Stallone fejéhez vágta, hogy a csúszások leginkább annak köszönhetők, hogy Stallone folyton a testőreivel villog (állítólag egyszerű statiszták és nem vezető stábtagok Stallone közelébe sem mehettek, sőt, rá sem nézhettek!) és a nőjével hülyül. Bár Stallone teljesen meg volt döbbenve, hogy valaki azt merészelte mondani neki, hogy „Talán ha néha levennéd a kezed Brigitte Nielsen seggéről, nem lenne annyi gondunk az időbeosztással!”, végül elgondolkodott a dolgon, és pár hétig tényleg profi rendezőként viselkedett (igaz, később az operatőr szerint visszatért régi viselkedéséhez). Ric Waite később azt nyilatkozta, hogy Stallonénak a hatalmas egója ellenére azért remek humorérzéke van, és mindent összevetve jól ki lehetett vele jönni a forgatáson.

8. Kobra kultikus kocsija Stallone saját járgánya volt. A filmben a Cobretti által vezetett 1950-es, fekete Mercury Sylvester Stallone saját tulajdonában volt. Természetesen nem ez lett szétlőve és összetörve az akciójelenetekben, hanem a stúdió által legyártott replikák.

9. A kritikusok gyűlölték a Kobrát. Bár ma már egyértelműen kultfilm a hamisítatlan '80-as évek feeling miatt, a maga korában bizony nem bántak kesztyűs kézzel Cobretti felügyelővel a filmkritikusok. Olyannyira gyűlölték a filmet, hogy a legendás „A bűnözés betegség, íme a gyógyszer!” tagline-t is kiforgatták a cikkeikben ilyenekre: „Stallone a betegség. A színjátszólecke a gyógymód!”; „Kobra a betegség! Gyógymód nincs!”

10. Készült egy nemhivatalos magyar Kobra-képregény is a filmhez! Az 1986-os film hozzánk csak 1988-ban érkezett meg – de a céllövöldékben azonnal megjelentek a hárompálcás Bíró Ica-poszterek mellett a Kobra moziplakátjai is, a filmet behozó állami moziüzemi vállalat pedig reklámcéllal megcsináltatta a képregényváltozatot is Fazekas Attila rajzolóval a korszak jól bevált „megfordítós füzeteinek” egyikeként – gyaníthatóan Stallone és a jogtulajdonos Warner tudta nélkül (vagy legalábbis a hallgatólagos jóváhagyásukkal).

Forrás: Fazekas Attila / Budapest Film Forgalmazó és Moziüzemi Vállalat

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu