Az elpocsékolt főgonosz

Christian Bale Gorrja akár a Marvel moziverzum legtragikusabb gonosza lehetett volna, ha tudnak vele mit kezdeni a Thor: Szerelem és mennydörgésben. Igaz, az istenölő jelző valójában egy bazi nagy kardra illik, amely rátalált a lányát sirató, a segítséget tőle megtagadó, pökhendi, istenekben csalódott férfira, akiből bosszúálló démont csinált a fegyver. Csakhogy a pojáca istenek, akikkel a film elején végez, megérdemlik a sorsukat, ahogy a Zeus (Russell Crowe) vezetésével bulikázó, orgiázó többi istent sem sajnálnánk. Ráadásul mindennek van istene, vannak teljesen idióta istenségek, és értem, hogy Taika Waititi ezen szeretett élcelődni, de miért izguljunk értük, ha mind arrogáns fafejek?! Ráadásul az egyébként remek bevezetőt leszámolva Gorr mást nem is csinál – gondoljunk csak Thanosra a Bosszúállók: Végtelen háborúban (2018 ), aki tíz perc alatt legyőzi Hulkot, és végez két népszerű karakterrel, Lokival és Heimdallal, pedig épp csak megismertük.

A kamuból beígért Galaxis őrzői

Az előzetesekben fontos szerepet kapnak a Galaxis őrzői – ami full átverés.

Ahogy az őrzők kiemelt helye a stáblistán is csak szemfényvesztés. Igaz, a legelején ott vannak, amikor Thor egy újabb kalandban diadalmaskodik az ellenség felett, de csak statiszták, mert a mennydörgés istene maga vívja meg a harcot. Ő akar szerepelni, mindenkit háttérbe szorít, pojácáskodik, amiből lehetne jó vicceket gyártani a korábbi rivalizálás alapján az Űrlorddal (Chris Pratt), csakhogy egy kb. háromperces jelenet után elválnak útjaik. Igaz, Peter Quill elmond még pár mondatot a szerelemről, ami később rezonálni fog hősünk fejében, de ennyi az összes szerepük az egész filmben. Helyettük be kell érnünk a furi kőember Korggal (Waititi), az örökké morcos  Valkűrrel (Tessa Thompson) – akinek tulajdonképpen nincs is fontos szerepe -, és Jane Fosterrel (Natalie Portman). Róla majd később…

Lapos a humor

Igaz, az első két Thor-film sötét és humortalan volt, és az is igaz, hogy Taika Waititi pont azt tette hozzá a sztorihoz a Thor: Ragnarökban (2017), amire addig is szükség volt: egy hatalmas adag öniróniát. Amire maga Thor, vagyis Chris Hemsworth is vevő volt, és az egésznek volt egy kellemes újdonságértéke is, és a Bosszúállók: Végjáték (2019) dagadt Thorjaként fenomenális volt. Waititi nyilvánvaló infantilizmusa nagyon frissítőnek bizonyult, ő és Hemsworth,

a Ragnarök pedig tele volt remek poénokkal – amit erről a filmről nem mondhatok el.

Még úgy sem, hogy itt non-stop ökörködnek és idétlenkednek, de a mennyiség nem csap át minőségbe. És ez lassan kezd olyan lenni, mint a gépi nevetés a vígjátéksorozatokban, egy idő után már zavaró, hogy tényleg MUSZÁJ elütni mindenre egy viccet, akkor is, ha az a vicc nem elég vicces. Nem is nagyon emlékszem a poénokra, pedig friss az élmény – legfeljebb Thor két ajándékba kapott óriáskecskéjének idióta visítása maradt meg bennem, pedig az sem volt túl fényes.  

Akkor most meghal vagy sem…

Az, hogy látszólag megölnek egy karaktert, hogy aztán váratlanul visszahozzák őket a cselekmény egy másik pontján – akár egy folytatásban -, a tágabb értelemben vett Marvel moziverzum egyik alapproblémája. Érhető, hogy vannak olyan karakterek, akik nagyon a nézők szívéhez nőttek, ezért nehéz - vagy lehetetlen – elengedni őket, de néha muszáj. Tony Starkkal megtették, és milyen nagyot szólt! A probléma különösen szembetűnő a Szerelem és Mennydörgésben, mert gyakran olyan fontos szereplőkről hisszük azt, hogy meghalnak, mint Korg, Valkűr és Zeusz (valamint Lady Sif, bár ő nem annyira fontos), hogy aztán később lássuk, hogy kutya bajuk.

Nem az a gond, hogy nem halnak meg, hanem az, hogy elvárják tőlünk, hogy izguljunk értük,

adott esetben megsirassuk őket, hogy aztán varázsütésre visszatérjenek.

Gond van a meséléssel

A film első verziója állítólag kicsivel több mint négyórás volt, ennek esett neki a stáblistán szereplő nem kevesebb mint 4 vágó – és az sosem jó jel, ha ők ennyien vannak. Merthogy nem négyen csinálják egyszerre, hanem nyilván az első vágással nem voltak elégedettek a Marvelnél, és hívtak még szakembereket. Kármentésként.

Érződik, hogy erőlködtek azon, hogy összerakjanak valami kompakt sztorit, és az is, hogy ez nem mindig sikerült.

Az eleje elsietett, a második harmada üresjárat – a Zeusznál tett látogatás, és egyáltalán maga Zeusz szerepeltetése például tök felesleges, csak azt a célt szolgálja, hogy előkészítsenek egy lehetséges folytatást. Bizonyos jelenetek előkészítetlenek, máshol a végére zavarossá válik az egész cselekmény, és gyanítom, a sok poénkodás arra is szolgált, hogy erről elvonják a figyelmünket.

Unalmas akció

Az ún. 4. fázisban az MCU-nak eddig is komoly problémái voltak az akciójelenetekkel.  Egyszerűen nem készülnek izgalmas és főleg emlékezetes akciójelenetek, az egyetlen kivétel a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (2021 ), amiben volt néhány igazán izgalmas harcművészeti jelenet, remek volt az akciókoreográfia, és a közelharcnak valódi súlya volt. Igaz, sokat számít a korhatár, mert a túl durva akcióval olyan besorolást kapna a film, amelynek köszönhetően a potenciális nézők igen jelentős része be se mehetne a moziba, de meg lehet oldani a dolgot. A Szerelem és a Mennydörgésben legfeljebb egy jó akció van, Thor és Gorr harca, aztán kész, csak sima, unalmas hentelés. Még Ragnarök is többet kínált – Hela kapott néhány jó csatajelenetet, Hulk és Thor gladiátorharca az arénában remek lett, és a végső csatában is volt néhány klassz felvétel.

Az új film akciójelenetei semmilyenek, unalmasak, fantáziátlanok, Gorr árnyékszörnyeiben semmi félelmetes nincsen.

Hiányzik Loki!

Thornak része Loki, ahogy a mennydörgés istenének része a csínytevés istene, és hiába volt Chris Hemsworth a nagy sztár, a Thor filmeket Tom Hiddleston tette igazán szórakoztatóvá. Nála ráadásul indokolt is volt, hogy oly sokszor higgyük halottnak – vagy valaki másnak -, hiszen az átverés az ő specialitása, és igen, meghalt a Végtelen háború elején, de közben mégis kapott egy sorozatot, és Heimdall is meghalt – vigyázat, spoiler! -, mégis sikerült valahogy visszahozni. Persze nem feltétlen baj, hogy a tévésorozatok más utat járnak - lásd Víziót, akit beszippantott a WandaVision, de Loki nemzeti kincs, sokat dobott volna a filmen.

Jane komolytalan drámája

Jane Foster visszahozása papíron jó ötletnek tűnt. Natalie Portman nagyszerű színész, és kissé alulhasznált volt a Thor 1-ben és 2-ben. Miután nem szerepelt a Ragnarökban, izgalmas volt az ötlet, hogy visszatért a Szerelem és mennydörgés miatt, de sajnos a forgatókönyv - hasonlóan Bale-hez – nem használta ki eléggé a lehetőséget. Ráadásul a drámai hatás érdekében meghozták azt a cinikus döntést, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie, de ezt elintézik az elején 3 percben, a végén pedig még kevesebbel. Ami az erejét illeti, minden felvezetés nélkül, gyorsan és elhamarkodott módon szerzi meg, de egész végig képtelen voltam elhinni az apró Portmanről, hogy ilyen erős, még akkor is, ha láthatólag sokat gyúrt – az meg mindig látszott, hogy a vágásnál és a felvételeken trükköznek a magasságával.

Nem néz ki túl jól

Lehet, hogy a Szerelem és mennydörgés nagyon színes film, de furcsa módon unalmas a látványvilága.

Az MCU kezd túlzottan támaszkodni a CGI-ra és a zöld képernyőkre, és emiatt a 4. fázis filmjei olcsónak, laposnak és egyformának tűnnek. Ismét a Ragnarökkel jövünk – az a film is élénk színekkel és őrült bolygókkal dolgozott, de nem ilyen sterilen. A Thor 4. bevezetője Gorral még szép, sőt, egyedi, az első csata is látványos, illetve van egy szép fekete-fehér rész, aztán minden, ami jön, vagy unalmas látvány, vagy teljesen öncélú - mint a már emlegetett látogatás Zeusznál, amit viszont mintha a Valerian és az ezer bolygó városából (2017 ) ollóztak volna ki. Nyilván nem segít, hogy Gorr árnyéklényei mindig a sötétben támadnak, és így nem sok látszik belőlük.

Zavaros lezárás

„Thor még visszatér” – ígérik a végén, de hogyan? Vigyázat, most jönnek a spoilerek: egy kislánnyal, akit a semmiből fogadott örökbe? Mit kezd vele? Addig bébiszittert hív, amíg kalandozik? Vagy családi vígjáték lesz a Thor 5? Jane feláldozását alig magyarázzák meg, és bár számítani lehetett rá, hogy az alapvetően jó emberként megismert, az indulatai és az istengyilkos kard által vezérelt Gorr újra jó lesz, az egészet olyan gyorsan zavarták le, hogy az egész indokolatlannak tűnik. Nyilván az is bántó, hogy az elejét összecsapták, így az elkapkodott lezárás még feltűnőbb.

Kritikánk a filmről ITT olvasható