Hosszú nagypéntek (1980)

A gengszter Harold Shand (Bob Hoskins) London nagy részét uralja, ő felügyeli a kikötőt, számtalan kocsma, kaszinó, étterem és klub tulajdonosa. A birodalma azonban egyetlen hosszú hétvége alatt összedől. Épp akkor, amikor a legnagyobb üzletét készül megkötni az amerikaiakkal. Minden készen áll a vendégek fogadására, amikor megkéselik az egyik emberét, felrobbantják az autóját, az egyik klubját, illetve kaszinóját. Miközben Shand megpróbálja eltitkolni ezt a vendégei elől, igyekszik kideríteni, ki akarja a halálát. A 70-es évek atmoszféráját tökéletesen visszaadó, feszült, fordulatos filmről Guy Ritchie azt mondta, ilyet ő bizony nem tudna csinálni – viszont számos jelenetét emelte be a Úriemberekbe (2019).

A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)

Valószínűleg nem Ritchie az egyetlen rendező, aki a kedvencei között tartja számon Sergio Leone klasszikusát. Ahol minden együtt van, egy remek sztori egy elveszett kinccsel, három nagyszerű karakter – a Szőke (Clint Eastwood) és a mexikói Tuco (Eli Wallach), akik abból élnek, hogy az előbbi a vérdíjért feladja társát, majd kiszabadítja, és a déli katonából lett zsoldos, Angyalszem (Lee Van Cleef). Ehhez jön Ennio Morricone nagyszerű filmzenéje és az olasz spagettiwesternek teljesen új, mosdatlan, de nagyon izgalmas látásmódja. Nem véletlenül foglalta így össze Ritchie tömören csak ennyivel a véleményét a filmről:

„Kibasz…ttul fantasztikus!”

Beowulf - Legendák lovagja (2007)

Beowulf minden harcos közül a legerősebb, a leghatalmasabb és a legvakmerőbb. Hírét veszi, hogy a gonosz Grendel megtámadta a dánok ősi szentélyét, és lemészárolta az ott élőket. Hrotgar király jutalmat ígér annak, aki legyőzi a fenevadat. A dicsőségre éhes harcos elvállalja a megbízást, hogy leszámol az emberevő óriással. Ám az igazi megpróbáltatás csak ezután következik. A kegyetlen Grendel legyőzése után annak csábító, démoni erővel bíró anyjával is meg kell küzdenie – és hiába minden fotorealisztikus CGI Robert Zemeckis filmjében, az „anyukát” alakító Angelina Jolie meztelen teste nagyon is valódinak tűnik. Ritchie úgy írja le Beowulfot, a főhőst, mint „a rosszfiút”, és háromszor nézte meg a filmet, ami szerinte rólunk szól. „Ez az egóról szól, és a sárkány az egód, amivel meg kell küzdened. Az anyagi világ üres győzelméről van itt szó.”

A hét szamuráj (1954)

A filmművészet egyik legfontosabb rendezője, a japán Akira Kurosawa egyik legizgalmasabb filmje kihagyhatatlan alapmű. A címszereplőket egy ismétlődő rablótámadásoknak kitett falu fogadja fel, hogy azok megvédjék őket és a termésüket. Ez végül nem kis áldozat árán és a falusiak részvételével sikerül is. A rendkívül mozgalmas csatajelenetekben megjelenített harc ellenére sem egyszerű kosztümös kalandfilmet látunk, hiszen Kurosawa itt is az embereket, az emberi kapcsolatokat helyezte a középpontba: a parasztoknak mindenekelőtt magukat, vagyis számító önzésüket, gyanakvásukat kell legyőzniük, míg a szamurájoknak le kell ereszkedniük az ő szintjükre. Kurosawa kedvenc színésze, Toshirô Mifune itt is ragyogó, és hosszan lehetne sorolni a rendezőket, akik ezen nőttek fel – Guy Ritchie is közéjük tartozik.

Excalibur (1981)

Tekintettel a tényre, hogy Ritchie is megcsinálta a maga filmjét a témában – Arthur király - A kard legendája (2017) –, nem túl meglepő, hogy odavan John Boorman mára elfeledett kultfilmjéért. Az történet a legendás kard, az Excalibur útját követi nyomon az Artúr-legenda különböző pontjain keresztül. Uther Pendragon (Gabriel Byrne) erőszakos kezéből Uther fiához, Arthurhoz (Nigel Terry) majd másokhoz kerül. A véres események sorát mindvégig követi a varázsló Merlin (Nicol Williamson), aki Morgana le Fay, (Helen Mirren), a kezdő varázslónő személyében társat kap. Ritchie így emlékszik vissza az élményre, amit a film nyújtott neki:

Még kisgyerekként láttam az Excaliburt, és amikor vége lett, nem nagyon tudtam, mi is történt benne, de azt tudtam, hogy nagyon tetszett.”

A hihetetlen család (2002)

Mr. Irdatlan megbecsült és ünnepelt szuperhős volt, egészen addig, amíg egy nap egy kotnyeles rajongója miatt majdnem tömegszerencsétlenséget okozott. A kormány úgy dönt, hogy megtiltja a szuperhősök ténykedését, hősünk pedig egy békés kertvárosban telepszik le, szintén szuperképességű feleségével és gyermekeivel együtt. Ám egy nap egy titokzatos megbízó jelentkezik nála, és az akcióra éhes, félreállított szuperhős egy távoli szigetre indul, hogy végrehajtson egy szigorúan titkos megbízást. Nem kell az animációs szuperhősfilmek rajongójának lenni ahhoz, hogy élvezzük ezt a Pixar klasszikust, Ritchie kedvencét, aki „zseniálisnak” nevezte. A harcjelenetek és a repülés képsorai csodásan koreografáltak, miközben a humor a legsötétebb pillanatokban is folyamatosan ott van. Michael Giacchino filmzenéje tökéletesen passzol mindenhez, ami a vásznon történik, de a filmet a család tagjai közötti dinamika adja el. Nem csoda, hogy több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte.

Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)

Egy kapzsi iparmágnás a vasúti terjeszkedésről álmodik vadnyugaton, de egy makacs földbirtokos az útjába áll, ezért a gazember felbéreli a fegyveres Franket (Henry Fonda), hogy szabaduljon meg tőle. Ám hamarosan megérkezik a férfi özvegye (Claudia Cardinale), hogy birtokba vegye a földet, majd megjelenik a titokzatos Harmonikás (Charles Bronson) is – aki további problémákat okoz. Sokan mondták, hogy Sergio Leone soha többé nem tud olyan jó filmet rendezni, mint amilyen A Jó, a Rossz és a Csúf volt, de megtette. A Volt egyszer egy Vadnyugat majd’ hatvan év elteltével is fantasztikus élmény, ha hősei nem is olyan szerethetők, de történet és a látvány egyaránt lenyűgöző. Ritchie így nyilatkozott róla:

„Amikor először láttam, zseniálisnak találtam, bár elismerem, hogy néhány dolog nem öregedett annyira jól benne.”

Harcosok klubja (1999)

Chuck Palahniuk Harcosok klubja című regényének adaptációjában David Fincher fanyar, sötét humorral mutatja be a monoton munka dehumanizáló hatását. A film az Edward Norton által alakított Narrátort (Edward Norton) követi, egy depressziós nagyvállalati dolgozót,

_{aki mindent katalógusból vásárol, anélkül, hogy a legcsekélyebb örömöt is lelné mindebben.}

Hősünk végül találkozik a titokzatos Tyler Durdennel (Brad Pitt), aki megmutatja neki, hogy az élet sokkal többről szól, mint az irodában való szüntelen robotolásról. A Narrátor Tyler hatására felhagy a korábbi életével, és csatlakozik a film címében szereplő földalatti mozgalomhoz, a Harcosok Klubjához – amelynek valójában mindig is ő volt a vezetője. Guy Ritchie itt figyelt fel Brad Pittre, és tudjuk, mi lett a vége, egy csodálatosan vicces szerep a Blöffben (2000), ahol az érthetetlenül hablatyoló Pitt csupasz öklű bokszoló vándorcigányként lopja a műsort.

Oldboy (2003)

Park Chan-wook hihetetlenül izgalmas, elképesztő fordulatokat tartalmazó dél-koreai thrillerének hősét, Oh Dae-soo-t (Min-sik Choi), az átlagos családapát elrabolják saját háza elől, és évekig fogva tartják egy privát cellában. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. A mindenét elveszítő Oh Dae-soo-nak nem maradt más, mint a bosszú, így elindul megkeresni azt a személyt, aki balsorsának okozója, amiben segítségére van egy lány is, akit véletlenül ismert meg.

_{A zseniálisan megkomponált Oldboy egy bosszútrilógia része és csúcsdarabja,}

akárcsak a Lady Vengeance - A bosszú asszonya (2005) és a Mr. Vengeance - A bosszú ura (2002), és nem csak Guy Ritchie, de Quentin Tarantino is a kedvenceként emlegeti. Ritchie elsősorban az olyan akciójelenetekért van oda, mint a hihetetlenül izgalmas folyosói kalapácsos harc, de maga a történetmesélés is óriási hatással volt rá.

300 (2007)

Hogyan lett a Spíler (2008) főszereplője pont Gerard Butler? Azért, mert Guy Ritchie imádta őt Leonidas spártai királyként a 300-ban! És ki ne imádta volna a férfit, akinek annyira kockás a hasa, mint a gyerekünk matekfüzete, aki perzsa nagyköveteket rúg bele a városa közepén tátongó lyukba, amibe biztosan sok spártai is beleesik esténként, hisz nincs körülötte korlát, de akkoriban keményebb volt az élet. Zack Snyder filmje, amely Frank Miller képregénye alapján készült, megjelenésekor elképesztő újdonság volt,

_{a benne ábrázolt egyszerre stilizált és eltúlzott erőszak tökéletesen illett az elmesélt történethez,}

és cseppet sem volt zavaró, hogy mindez nem valós díszletek között játszódott, hanem egy nagy zöld vászon előtt. Maga Guy Ritchie is imádta, és imádja most is, még akkor is, ha a listán ez a film áll tőle a legtávolabb mind stílusában, mind elbeszélésmódjában.

Forrás: movieweb.com