A filmtörténelem első komputeranimációs nagyjátékfilmjének 1995. november 22-én volt a hivatalos amerikai premierje. Az alábbi 25 érdekességgel kívánunk boldog szülinapot ennek az imádnivaló animációs alkotásnak.
1. A Toy Story – Játékháború forgatókönyvének első verziójában még egy Barbie baba volt Woody, a seriff szerelme, csak a játékot gyártó Mattel egyrészt azt gondolta, hogy a film bukás lesz, másrészt nem akarták, hogy a cselekmény által ráaggatott szerep határozza meg a gyerekek fantáziájában Barbie karakterét. A film alkotói ehelyett kitalálták Bo-Peep, a pásztorlány figuráját, ám amikor a Toy Story hatalmas sikernek bizonyult, a Mattel meggondolta magát, és engedélyt adtak rá, hogy egy Barbie baba is szerepeljen a folytatás hősei között.
2. Buzz Lightyear szinkronhangjául John Lasseter rendező eredetileg Billy Crystalt akarta, de a színész nemet mondott – amit a kész filmet látva keservesen megbánt, és bevallotta, hogy ez a döntés volt pályája legnagyobb tévedése. Mikor mindez eljutott Lasseter fülébe, felhívta a sztárt, hogy felajánlja neki egy újabb Pixar film, a Szörny Rt. Mike Wazowskijának a szerepét. Crystal felesége vette fel a telefont, és amikor a nő azt mondta a férjének, hogy John Lasseter akar beszélni vele, a színész, miután átvette a kagylót, egyszerűen annyit mondott: „igen!” – még mielőtt tudta volna, mire mond igent.
3. A Woodyt szinkronizáló Tom Hanksszel a Micsoda csapat! és A szerelem hullámhosszán című filmjei forgatási szüneteiben vették fel a Toy Story jeleneteit, mivel a sztár nem akarta a szintén akkoriban forgatott két másik filmjét, a Philadelphia – Az érinthetetlent és a Forrest Gumpot megszakítani ezzel a vidám mesével, azok ugyanis drámai szerepek voltak.
4. Woody megformálása egyébként azért vonzotta annyira Hankset, mert gyerekkorában sokat ábrándozott arról, bárcsak életre kelnének a játékai. A Buzz Lightyeart szinkronizáló Tim Allen motivációja is hasonlóan szívmelengető: ő azért vállalta a szerepet, mert megtudta, hogy Chevy Chase-nek is felajánlották (csak visszautasította), és úgy érezte, így annak a komikusnak a nyomdokaiba léphet, aki a legnagyobb hatással volt a pályájára.
5. Allen nyilatkozata szerint egyébként Buzz szerepét eredetileg Jim Carrey-nek szánták, akinek az oldalán Paul Newman lett volna Woody – az alkotók ezzel azt szimbolizálták volna, ahogy Hollywoodban az új generáció átveszi a régi helyét. A Toy Story büdzséjébe azonban végül nem fért bele a két sztárgázsi. Bő tíz évnek kellett eltelnie, hogy a régi vágású Hollywod szimbólumaként Newman eljátsszon egy szerepet egy Pixar filmben: ez volt a 2006-os Verdák, amiben – pályája utolsó nagyjátékfilmes szerepében – ő alakította Hudson dokit.
6. Woody szerepére Tom Hanks előtt Paul Newman mellett Paul Hogan, Clint Eastwood, Sean Connery, Robin Williams, Martin Short, Kevin Kline, Alec Baldwin, Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Emilio Estevez, Charlie Sheen, John Goodman, Dustin Hoffman és Steve Guttenberg is esélyes volt.
7. Buzz Lightyear pedig a már említett Carrey-n és Chase-en kívül lehetett volna Bill Murray, Mel Gibson vagy Bruce Willis is. Rex, a dinoszaurusz szerepét pedig eredetileg a Szellemirtókból, az Űrgolyhókból és a Drágám, a kölykök… filmekből ismert Rick Moranisnak szánták.
8. 2013-ban egy elszánt rajongó, Jonason Pauley a barátaival elkészítette a Toy Story teljes remake-jét igazi játékokkal és élő szereplőkkel. A két év alatt megszületett alkotás bármikor megtekinthető a YouTube-on (lásd fent).
9. Korábban, 2008 áprilisában már hivatalos remake is készült a Toy Storyból, színpadi musical formájában, a Disney égisze alatt. A Toy Story musicalben hat dal csendült fel az eredeti moziból – ezek különféle variációival együtt a színdarab összesen tizenkét számból állt.
10. A maga mindössze 81 percével a Toy Story – Játékháború az eddigi legrövidebb Pixar nagyjátékfilm – s egyúttal az egyetlen, amihez három folytatás is készült.
11. A Toy Story főhőse az eredeti tervek szerint John Lasseter 1988-as Oscar-díjas rövid animációjának, a Bádogjátéknak a címszereplője (lásd a lenti videót) lett volna, akit a sztori szerint ottfelejtenek egy országúti pihenőhelyen, majd csatlakozik hozzá egy szarkasztikus hasbeszélő bábu, és együtt megpróbálnak visszajutni Tinny (a bádogjáték) családjához, de végül egy óvodában kötnek ki.
A forgatókönyvírók azonban hamar rájöttek, hogy egy bádogjáték túl régimódi ahhoz, hogy egy kilencvenes évekbeli kisgyerek kedvenc játéka legyen. Tinnyből így lett Buzz, az űrhajósfigura (akit a forgatókönyv első vázlataiban még Lunar Larrynek, illetve Tempus from Morph-nak neveztek), a hasbeszélő bábuból pedig egy rongybaba seriff, Woody. Az elvetett karakterek és fordulatok egy része azonban (köztük a hasbeszélő bábu vagy az óvodai kaland) visszaköszön a Toy Story folytatásaiban.
12. A Toy Story – Játékháború produkciós munkálataiban mindössze 110 ember vett részt. Összehasonlításképp: az egy évvel korábban bemutatott Disney mesét, Az oroszlánkirályt összesen 800-an rakták össze.
13. A játékfigurák tulajdonosának, Andynek a szobájában a következő könyvek láthatók a polcon: Bádogjáték, Nippfelkelés, Red álma, Luxo Jr. – ezek eredetileg egytől egyig John Lasseter és a Pixar által a nyolcvanas években készített animációs kisfilmek címei.
14. A Toy Story a(z akkor még) független animációs stúdió, a Pixar és a Disney közös gyártásában készült, és a Disney nagyon keményen próbálkozott, hogy ebből is musical legyen. De a pixarosok ellenálltak, így végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy a film nem lesz musical, de a kulcsfontosságú pillanatokban mindig felcsendül majd egy dal, amit azonban nem a karakterek fognak énekelni, hanem megmaradnak aláfestő zenének. 22 év telt el, mire a Pixar beadta a derekát, és 2017-ben bemutatták első musicaljüket, a Cocót.
15. Andy figurája Andries „Andy” Van Dam után kapta a nevét, aki a Brown Egyetem professzoraként (a számítógépes tudományok területén) a Toy Story több alkotóját is tanította.
16. A Toy Story egyik forgatókönyvírója nem más, mint az a Joss Whedon, aki később a Buffy, a vámpírok réme alkotójaként, illetve a Bosszúállók és a Bosszúállók: Ultron kora író-rendezőjeként lett ismert. Hozzá köthető állítólag Rex, a dinoszaurusz figurájának a megalkotása – de még ennél is izgalmasabb érdekesség, hogy Whedon pár évvel később indított egy sorozatot, a Firefly – A szentjánosbogár címmel, amit az űrben játszódó westernként aposztrofált. A Toy Story két főhőse pedig egy űrhajós és egy seriff.
17. A rajongók pontosan tudják, hogy a Pixar filmeket át- meg átszövik a rejtett összefüggések és utalások. Hihetetlen, de az alkotók annyira előre gondolkoztak, hogy ezek közül több már a Toy Storyban felbukkant. Amikor például Andy és anyukája elmennek pizzázni, annál a Dinocónál állnak meg tankolni, amelynek a Verdák főhőse, Villám McQueen a versenyzője akar lenni. Woody és Buzz pedig a Pizza Planet kamionjára felkapaszkodva utaznak, amely jármű ezt követően szinte az összes Pixar moziban feltűnik. A legdurvább azonban, hogy a Toy Storyban már látható az a dinoszauruszfigura is (a Dinoco logójaként), aki nem kevesebb mint húsz évvel később Arlóként a Dínó tesó főhőse lett.
18. Vicces, de a Toy Storyban hallhatjuk – minden bizonnyal ironikus gegként – a filmtörténelem leghíresebb konzerv hangeffektjét is, a Wilhelm Screamet, azaz Wilhelm sikolyát, ami az évtizedek során több száz amerikai filmben és sorozatban csendült már fel. Amikor Buzzt a piros olvasólámpa kilódítja az ablakon, a figura ezzel a híres-hírhedt halálsikollyal zuhan le. A Wilhelm Screamről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben korábban.
19. A gonosz kisfiú, Sid házában a Ragyogás Szépkilátás Hoteljének ikonikus szőnyege köszön vissza. A magyarázat: ez a fim Lee Unkrich vágó kedvence.
20. Sid egyébként Sid Vicious, a Sex Pistols punkegyüttes frontembere, a rocktörténelem egyik legvitatottabb figurája után kapta a nevét.
21. Andy lámpája a piros verziója annak az olvasólámpának, amit az 1986-os Pixar kisfilmben, a Luxo Jr.-ban is láthattunk, de feltűnik a Toy Storyban a filmecske ikonikus kis labdája is. Az olvasólámpa és a labda azóta a Pixar mozgó logójának a részeivé váltak.
22. Az R. Lee Ermey által életre keltett karaktert, az Őrmestert a színész korábbi legendás szerepéről, az Acéllövedék Hartman kiképző őrmesteréről mintázták. Ermey egyébként a való életben is tizenegyet évet szolgált az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága kötelékében.
23. A filmből kimaradt, de az egyik első forgatókönyv-verzióban még szerepelt az a pikáns kis poén, ami szerint miután (a Toy Story első részéből szintén kiírt) Barbie akcióhősként megmenti Woody és Buzz életét, Woody azt mondja, bárcsak „anatómiailag helyes” módon alkották volna meg.
24. Ahogy az fentebb is szerepelt, a Toy Story – Játékháború a filmtörténelem első egész estés komputeranimációs filmje. A legenda szerint pedig John Lasseter rendező már akkor a fejébe vette, hogy elkészíti a Disney-nek az első, teljes egészében komputeranimált nagyjátékfilmet, amikor megnézte az 1982-es Tron, avagy a számítógép lázadását.
25. Az évek, sőt évtizedek során a nézők természetesen számos rajongói elmélettel álltak elő a Toy Story kapcsán. Ezek közül egyesek szerint valójában a játékfigurák az élőlények, és az emberek a játékok, mások szerint pedig a film főgonosza valójában Andy anyukája. A legújabb, egyben legrémisztőbb teória a Toy Story 4. premierje előtt kezdett terjedni, és az a lényege, hogy a bájos játékfigurák valójában energiavámpírok, akik a velük játszó gyerekek örömével táplálkoznak. Még félelmetesebb ennek az elméletnek az ellenkezője, miszerint a játékok nem halhatatlanok, éppenséggel nagyon is meghalhatnak, de ezt a tulajdonosuk úgysem venné észre, ezért azt követően már a holttestükkel játszana tovább. Erről a horrorról ebben a korábbi cikkünkben írtunk részletesebben.
(via IMDb)