25 évvel bemutatása után tiltották le a kultfilm bővített verzióját

Az amerikai társadalom prüdériája és képmutatása tényleg nem ismer határokat. Ahelyett, hogy a fegyvereket tiltanák be, megint egy filmet macerálnak, ami csak bemutatja az erőszakot.

Oliver Stone kultikus alkotása, a Született gyilkosok nemrégiben ünnepelte bemutatásának huszonötödik évfordulóját. A napokban Los Angelesben tartottak ennek kapcsán egy gálavetítést, amit kerekasztal-beszélgetés követett a rendező, Woody Harrelson és Juliette Lewis főszereplők, továbbá Don Murphy producer részvételével.

A beszélgetésen Stone elmondta, hogy ő egy ennél sokkal erőszakosabb rendezői változatot akart aznap bemutatni a filmből, csak a gyártó stúdió, a Warner Bros. nem volt hajlandó a rendelkezésére bocsátani a kópiát.

„Még mindig félnek ettől a filmtől. 1994-ben készült. Most 25 évvel később járunk, és még mindig félnek tőle.

A múlt hétvégén mutatták be a Jokert, közben meg nekem azt mondják, hogy nem vetíthetem le a bővített verziómat” – árulta el az alkotó, arra célozva, hogy a Warner gyártásában készült a benne megjelenített erőszak miatt szintén sokat bírált friss alkotás, a Joker is.

A stúdiónál egyébként vélhetően attól félnek, hogy az erőszakos tartalom bemutatása néhány őrültet arra indítana, hogy lemásolja a gyilkosságokat. Az Egyesült Államokban brutálisan megszaporodott tömegmészárlások miatt túlérzékeny közhangulat hatására ugyanis a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál fődíját elnyert Jokert azzal kritizálják, hogy propagálja az erőszakot – most a Warner minden bizonnyal kompenzál, és ezért volt olyan óvatos a Született gyilkosok kapcsán.

A kerekasztal-beszélgetésen egyébként egyéb ellentmondásos dolgok és érdekességek is elhangzottak a résztvevők szájából. Oliver Stone például tisztázta, hogy valójában nem Quentin Tarantino a Született gyilkosok forgatókönyvírója: ő csak az ötletet hozta, amin Stone és két alkotótársa (David Veloz és Richard Rutowski) még rengeteget csiszoltak, és átírták az egészet.

Woody Harrelson a börtönjelenet forgatásáról mesélt, amit egy igazi börtönben vettek fel, valódi rabokkal, akik mindenféle disznóságot ordibáltak neki,

és ezzel nagyon felhúzták. Végül Juliette Lewis arról számolt be, mennyit kellett edzenie a szerep miatt, és hogy a forgatás során lábon kihordott egy tüdőgyulladást. A The Hollywood Reporter igen színes beszámolója az eseményről ide kattintva olvasható.


(via The Hollywood Reporter)