5 film, mely blaszfémiával ért fel

Következzék öt mozi, mely anno kiverte a biztosítékot a vallási közösségeknél.

Az ördögűző

Ha létezik horrorfilm, mely megannyi fronton megelőzte a korát, az William Friedkin 1973-as alapműve. Az ördögűző nemcsak idegőrlés, de botrányokozás terén is forradalminak bizonyult: a legendásan haladó szellemiségű Nagy-Britanniában megannyi városban tiltották be vetítését (sőt, volt, ahol a trailert sem adhatták le), az egyház és a keresztény szervezetek pedig fennhangon követelték a kópiák azonnali megsemmisítését. A biztosítékot természetesen leginkább az a jelenet verte ki, ahol az ördögtől megszállott Regan nem éppen rendeltetésének megfelelően használja az ominózus keresztet. Az ekkor 13 éves Linda Blair saját bevallása szerint nem volt tisztában vele, mit is forgatnak pontosan, csupán annyi instrukciót kapott Friedkintől, hogy döfje a lába között elhelyezett dobozba a kegytárgyat. Mindez azonban a film ellenlábasait nem hatotta meg: Blair még évekkel később is kapott halálos fenyegetéseket, a stúdió pedig kénytelen volt testőrt fogadni mellé.

 

Krisztus utolsó megkísértése

Martin Scorsese Jézus-filmje vélhetőleg örök hivatkozási alap lesz a professzionális botránykavarás íratlan kézikönyvében. A Willem Dafoe által megformált Megváltó meztelen ábrázolása már önmagában elegendő lett volna hozzá, hogy a csíksomlyói búcsú keménymagja meglincselje őt, ám a Mária Magdolnával folytatott – elméleti – szexuális viszonya óhatatlanul megágyazott a negatív reklámkampánynak. A mozi világszerte felháborodást szült, és akárcsak Az ördögűző esetében, megannyi mozi vette le műsoráról, vagy tagadta meg kategorikusan a levetítését. Linda Blairhez hasonlóan Scorsese is tucatszám kapta a halálos fenyegetéseket azoktól, akik unortodox módon értelmezték a kereszténység fogalmát, így jó ideig ő is csak testőri társaságban járt le a közértbe.

 

Brian élete

A begipszelt kórházi ápoltakat akadályversenyeztető Monty Python csoporttól már akkor is fényévekre állt a polkorrektség, amikor még nem is létezett ilyen fogalom. Így érthető, hogy nem voltak fenntartásaik azzal kapcsolatban, ha egy teljesen hétköznapi názáreti lakos köré szőnek egy kvázi Jézus-történetet. Eric Idle elmondása szerint az ötlet úgy született, hogy egy rútul átmulatott amsterdami éjszakán Terry Gilliammel elkezdtek fantáziálni egy J. K. nevű fazonról, akit egy kétbalkezes ács rosszul szegel fel a keresztre, ő pedig válogatott tanácsokkal látja el a hanyag szakit. Már a film elkészülte sem volt zökkenőmentes, ugyanis a következményektől tartó EMI az utolsó percben kihátrált mögüle, ám végül George Harrison támogatásával tető alá hozták. A botrány ezúttal sem maradt el: Nagy-Brittaniában még olyan városi tanácsok is tiltólistára tették, melyek környezetében nem is működött mozi.

 

Stigmata

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a minőségi filmek alkalmasak botrányokozásra: az 1999-es Stigmata egy klasszikus másodvonalas horror, melyet a kritikusok anno a földbe döngöltek, Roger Ebert pl. így nyilatkozott róla:

Teológiai szempontból nézve valószínűleg ez a legviccesebb film, mely valaha a katolicizmusról készült.

A sztori szerint egy nagyvárosi fodrásznő – akit nagymamája még csak litániára sem hurcolt el soha a templomba – természetfeletti támadások célpontjává válik, majd Jézus bibliai sebeit véli felfedezni magán. Az ügyet egy katolikus pap vizsgálja, aki kapcsolatot talál a stigmák és a Jézus korabeli apokrif iratok között, melyeket az egyház mindeddig próbált titokban tartani. A filmet természetesen ezúttal is válogatott tiltakozások övezték, ám ezek erősen kontraproduktívnak bizonyultak: a Stigmata ugyanis – lesújtó kritikák ide vagy oda – 29 millió dolláros előállítási költsége mellett 90 milliót kaszált világszerte.

 

Jézus Krisztus vámpírvadász

Végezetül egy erősen független mozi, mely valószínűleg csak azért nem váltott ki népharagot, mert kizárólag underground berkekben tett szert népszerűségre. Az Odessa Filmworks gigaköltségvetésű szuperprodukciójában Jézus vámpírvadászként tér vissza, hogy megvédje az ottawai leszbikus közösséget a rájuk leselkedő vérszopók támadásaitól. És mivel néha isteni szuperereje is kevésnek bizonyul a vámpírok ellen, küldetésében a mexikói pankrátor, El Santo lesz segítségére.