Lars Von Trier Melankóliája és Denis Villeneuve Érkezése is úgy feszegeti a tudományos-fantasztikum határait, hogy közben a jelenkor problémáira fókuszál.
1.Melankólia (2011)
Az Antikrisztus és a Dogville kollektív sokkja után a Melankólia egészen más Lars Von Trier-filmnek tűnt, mint a rendező korábbi munkái. Alig volt benne szex, erőszak vagy vér, és nehéz volt bármi ellentmondásosat találni benne, amivel méltó lehetne a hírhedt elődeihez. A Melankólia ugyanis egészen másképp groteszk:
az emberi önzéssel és a szenvedés iránti közönyünkkel foglalkozik a címbéli, Föld felé tartó kisbolygó történetén keresztül, két nővér (Kirsten Dunst és Charlotte Gainsbourg) szemszögéből elmesélve.
Lars Von Trier a sci-fi műfaját a mentális betegségek bemutatására használta ebben a filmjében, rávilágítva az emberi elme működésének szélsőségeire, valamint arra, hogy sokszor képtelenek vagyunk törődni a segítségre szoruló, kiszolgáltatott emberekkel.
2. A nő (2013)
Spike Jonze 2013-as sci-fije egy futurisztikus történet a szerelemről és az elszigeteltségről, amelyben megismerünk egy Theodore nevű magányos írót (Joaquin Phoenix), aki beleszeret egy Samantha nevű, újonnan létrehozott operációs rendszerbe.
A robbanásszerű technológiai fejlődés, a túl tökéletes kamu Facebook-profilok és a randiappok népszerűsége miatt ez a film már nem is a távoli jövő – aktuálisabb, mint valaha!
Vajon a Samanthához hasonló okos, érzékeny és meglepően vicces mesterséges intelligencia idővel felváltja majd az érzelmi kiteljesedés és a szerelem iránti igényünket? Spike Jonze filmje romantikus jövőbeli történetnek álcázza magát, de fájdalmasan szomorú aktualitással mutatja be, hogy lehetetlen „megtalálni az igazit”, ha feláldozzuk emberségünket a technikai fejlődés érdekében...
3. Érkezés (2016)
Egy sci-fivel kapcsolatban a legritkábban bukkannak fel olyan jelzők, hogy az adott film „gyengéd” és „finom”, de a Dűne 1-2-t megrendező Denis Villeneuve-nek ez a bravúr is sikerült. A 2016-ban bemutatott Érkezés főszereplője egy nyelvész (Amy Adams), akinek a hadsereg megbízásából meg kell állapítania, hogy egy nemrég a Földre érkezett idegen létforma fenyegető vagy békés szándékú. Ahogy a történet kibontakozik,
lassan beborít bennünket a csend és az együttérzés megnyugtató súlya,
ahogy a tudósokból álló csapat tagjai lázasan együtt dolgoznak, hogy megpróbáljanak megérteni valami számunkra totálisan ismeretlent... Bár a film azt a vizuális nyelvet használja, amelyet a sci-fi műfajhoz társítunk a maga hideg színpalettájával és acélnak tűnő belső tereivel, ezeket a külsőségeket leszámítva az Érkezés semmi másban nem hasonlít azokra az alkotásokra, ahol a földi katonák szembe kerülnek az idegen lényekkel. Villeneuve zseniálisan mutatja meg nekünk a türelem és a megértés fontosságát, sőt: bűntudatot ébreszt bennünk, amiért valaha is azt feltételeztük, hogy csak az agresszió és az erőszak lehet a megoldás egy UFO-invázió közepén.
4. Csillagok határán (2018)
Bár Claire Denis rendező a sci-fi műfaj toposzait használja, a Csillagok határán a hangvételében teljesen eltér az olyan filmektől, mint a hasonló környezetben játszódó Gravitáció vagy az Alien. A Csillagok határán-ban ugyanis az űr csupán díszletként szolgál Denis számára, hogy
a testi önrendelkezés témáját boncolgassa, fojtogató és nyugtalanító hangulatot teremtve egy űrhajó fedélzetén.
A film főhősét, Montét (akit Robert Pattinson alakít) a jövőben halálra ítélik, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldik több más elítélttel együtt, hogy kísérletezzenek rajtuk. Az űrhajón megszületik Monte lánya, aki aztán a hosszú évek alatt kamasszá érik, a hajó személyzete és a többi rab viszont ezalatt meghalt vagy eltűnt. Így már csak Monte utazik a lányával, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük...
5. Memoria (2021)
Apichatpong Weerasethakul filmje egy futurisztikus történet egy Jessica nevű nőről (Tilda Swinton), aki olyan hangot hall, amit senki más, nála viszont olyan rémület okoz, ami éjszakánként felébreszti a legszebb álmából. A történet előrehaladtával azonban megtudjuk – miközben Jessica fel akarja fedezni a rejtélyes hang forrását –, hogy
azért hallja ezt a furcsa zajt, mert ráhangolódik a körülötte lévő emberek kollektív emlékeire és tudatalattijára.
Ezek ugyanis ebben a történetben „nyomot hagynak maguk után”, csak Weerasethakul szerint az érzékenység és az empátia manapság már annyira kihalófélben lévő tulajdonság, hogy Jessicán kívül senki sem képes érzékelni ilyen mélységben az embertársait...
