Kerek születésnapot ünnepel az ír színész, idézzük fel karrierjének legérdekesebb mozzanatait!
1. Legutolsó cigarettáját 34. születésnapján, 2010-ben szívta el. A feladás napján egy teljes dobozzal szívott el, és igyekezett minden pöffentést kiélvezni, ezen felül búcsúlevelet is írt a cigerattához. Aztán éjszaka, mindössze öt perccel éjfél előtt elnyomta az utolsó cigijét, és azóta sem szívott.
2. Gyerekkori példaképe Al Pacino volt, akivel végre együtt is dolgozhatott 2003-ban a Beavatás című filmen. A munkát félelmetesnek találta, még úgy is, hogy Pacino elképesztően kedves volt vele a forgatáson, később pedig a generációja legjobb színészének nevezte őt.
3. Amikor tinédzserként Ausztráliában élt, egy ponton tévedésből őt tartoztatták le egy gyilkossági kísérletért, amihez semmi köze nem volt. Szerencsére akadt alibije: mégpedig az, hogy az eset alatt ő a város másik végén bulizott, teljesen bedrogozva.
4. 2008-ban őt és Brendan Gleesont is Golden Globe-ra jelölték az Erőszakikban nyújtott alakításuk miatt. Farrell húsz dollárban fogadott kollégájával, hogy ő viheti majd haza a díjat: ez így is történt, Farrell nyert.
5. A Daredevil 2003-as feldolgozásában eredetileg őt akarták a főhős szerepére castingolni, Ben Afflecket pedig a főgonoszéra. Végül pont az ellentétes szerepeket kapták, de Farrell nem bánta: a Daredevil volt ugyanis az első olyan amerikai filmje, amelyben engedték neki, hogy eredeti, ír akcentusát használja.
6. Majdnem Batman lett belőle: Wolfgang Petersen még 2001-ben tervezett egy Batman vs Superman című filmet, amelyben ő lett volna Bruce Wayne, Jude Law pedig Clark Kent/Superman. A film sajnos sosem készült el.
7. A Különvélemény forgatása során egy ponton annyira részegen tűnt fel, hogy egyetlen sorát 46-szor kellett felvenni, mire normálisan elő tudta adni. Még a film sztárja, Tom Cruise is felhúzta magát a dolgon. A komoly alkoholproblémákkal küzdő Farrell végül 2006-ban bevonult a rehabra, hogy kijózanodjon, és azóta nem nyúlt alkoholhoz.
8. Imád együtt dolgozni Yorgos Lanthimos görög rendezővel, bár máig nem tudja megmondani, miről szólt leghíresebb közös filmjük, a 2015-ös A homár.
Colin Farrell a magánéletben is jó arc - kommentcumanit indított be a színész
Többen is beszámoltak a személyes élményeikről a Twitteren.
Tovább(via IMDB)







