6+1 budapesti helyszín, amit hollywoodi filmekben láthatsz viszont

Filmrajongóknak szinte kihagyhatatlan program ellátogatni a főváros hollywoodi filmesek által leggyakrabban használt színtereire. Van belőlük egy pár!

Magyar Állami Operaház

Az Ybl Miklós által tervezett impozáns Andrássy úti épület az egyik legnépszerűbb célpont a külföldi forgatócsoportok szemében. Teljes egészében itt forgatták Dario Argento 1998-as Az operaház fantomja-adaptációját, az Il fantasma dell’operát, amelyben értelemszerűen a párizsi operát „alakította”, míg Woody Allen Szerelem és halál című 1975-ös filmjében a szentpétervári operát személyesítette meg. De Jennifer Lawrence is itt lépett színpadra orosz balett-táncosként a Vörös veréb nyitó képsorában. Végül, de nem utolsósorban annak ellenére, hogy A kém című fergeteges paródiában Budapest végre Budapestként is megjelent, és több eredeti magyar helyszín is felbukkant a filmben (például a Balaton), az Operát itt is más szerepben pukkantották el: egy római kaszinót álmodtak ide a filmesek.


Gozsdu-udvar

A mai Király utcai bulinegyed szíve még lánykorában olyan akciófilmekben tűnt fel, mint az 1988-as, Arnold Schwarzenegger és Jim Belushi főszereplésével készült Vörös zsaru, amelyben természetesen (sok más egyéb budapesti helyszínnel egyetemben) Moszkvát játszotta, vagy a 2001-es Kémjátszma, Tony Scott rendezése Robert Redforddal és Brad Pitt-tel. Scott egyébként nagyon vigyázott rá, hogy városunk ne legyen felismerhető a filmben, mivel elég kizökkentő tud lenni, ha egy másik városban tűnik fel egy adott város ikonikus épülete.

A Kémjátszmában Berlinként szereplő Budapest jellegzetességeit, például a Dunakorzót így csak vágóképeken láthatjuk, és a kamera is gyorsan elfordul, ha feltűnik a háttérben a Budai Vár. Szemfüles nézők így is kiszúrhatják, hogy a Gozsdu itt kilencvenes évek eleji berlini bérkaszárnyaként ihlette meg a filmeseket.

És persze arról se feledkezzünk meg, hogy itt forgatták Ákos Végre című videóklipjét!


Városliget

A sokoldalú Városliget és környéke, illetve az itt található rengeteg látványosság is újra meg újra megragadja a forgatócsoportok fantáziáját. Will Smith Gemini Man című 2019-es sci-fijében a Széchenyi Fürdő szerepel, a 2013-as Die Hard – Drágább, mint az életedben pedig a Hősök tere kapott fontos szerepet (a moszkvai bíróság épülete előtti tér megformálását bízták rá), ami egyébként a már említett Vörös verébben is felbukkan. Nem túl meglepő módon az Alpár Ignác által megálmodott Vajdahunyad vára is gyakran tűnik fel filmekben és sorozatokban. A leghíresebb itt forgatott széria a netflixes Vaják, amelyben érdekes módon nem külsőt, hanem belső jelenetet vettek fel ezen a gyönyörű helyszínen: az Árpád-kori pillérek, gyámkövek és oszlopfők másolataival felturbózott Kerengő köszön vissza abban a képsorban, amelyben a címszereplő meglátogatja Stregobort, a varázslót.


Nyugati pályaudvar és M3 metró

Budapest legrégebbi vasúti fejállomása adott otthont egyebek mellett a Die Hard – Drágább, mint az életed, A napfény íze, a Good: A bűn útjai, a HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják és a Csajok Monte Carlóban pályaudvaros jeleneteinek, de a legnagyobb szenzációt mégis a 2003-as Underworld itteni forgatása okozta, hiszen a Kate Beckinsale főszereplésével készült vámpírfilmben Görög Zita is feltűnt – egyébként épp a Nyugatiban rögzített jelenetben. Len Wiseman rendezésében fontos szerepet kapott a pályaudvar vonzáskörzetébe tartozó M3 metró is:

egy csodásan megkoreografált lövöldözős képsort komponáltak a budapestiek számára oly ismerős kék metrókocsik közé.




Keleti pályaudvar

Külcsínt és belbecset tekintve a Keleti pályaudvar sem marad alul a Nyugatihoz képest – így gondolhatják ezt az amerikai filmesek is, hiszen az 1880-as évek elején eklektikus stílusban épült állomás szerepelt az Evita Buenos Airest alakító helyszínei között, a Claire Danes nevével fémjelzett Homeland című sorozat hetedik évadában Moszkvát alakította, Tom Cruise 2011-es Mission: Impossible-folytatása, a Fantom protokoll pedig itt indul – miután kapunk egy csodás, bár CGI segítségével néhány fiktív épülettel megbolondított látképet Budapest belvárosáról. Ahogy azt lentebb láthatjuk, a vizuális effektesek a Keletit sem kímélték az utómunkálatok során, de azért így is jól felismerhető az Ethan Hunt jobb sorsra érdemes ügynöktársával (Josh Holloway) a középpontban levezényelt macska-egér játék helyszíneként.


Bálna

Budapest azért is olyan kedvelt célpontja a filmeseknek, mivel rendkívül sokoldalú, így a szép régi házak mellett izgalmas modern épületeink is vannak. Utóbbiak közé tartozik például a Bálna nevű IX. kerületi kulturális, vendéglátó és kereskedelmi központ, amely sokáig hevert parlagon, kihasználatlanul, de mára nagyjából rendeződött a sorsa (elsősorban konferencia- és rendezvénytérként használják), ráadásul a 2010-es évek közepén a filmesek is felfedezték maguknak excentrikus külsejét.

2015-ben két fősodorbeli hollywoodi produkció is kijött, amit részben itt forgattak: a Mentőexpedíció (a Matt Damon főszereplésével készült sci-fiben a Bálna magát a NASA-t alakította) és a már említett paródia, A kém (ebben egy párizsi koncerthelyszínként jelent meg).

Itt vették fel ezenkívül a Váltságdíj című sorozat egyes jeleneteit is.


+ Szentendre

Ha még belefér a napunkba (vagy a hétvégénkbe), érdemes Budapest vonzáskörzetébe is ellátogatni, hiszen például Szentendre is igazi nagyhatalomnak számít a hollywoodi filmesek magához csábításában. Leggyakrabban persze az itt található Skanzent használják a stábok: a szabadtéri múzeum egyébként egy sor magyar filmnek is biztosított már helyszínt a Kincsemtől kezdve az Örök télen át a Vándorszínészekig, de a már említett Vaják című sorozatnak is többször feltűnt a hátterében valamely fiktív falu szerepében. A legnagyobb szenzáció azonban mégis talán az volt, amikor 2018-ban az etyeki Korda stúdió és több fővárosi helyszín mellett itt rögzítették a National Geographic Géniusz: Picasso című szériáját, Antonio Banderasszal a címszerepben. A hangulatos város itt Párizs Montmartre nevű negyedét játszta.

A szentendrei Montmartre. Forrás: Dusan Martincek / National Geographic

 

Korábban a témában

Még mindig szeretnek Magyarországon forgatni a hollywoodi filmesek

Hosszú méltató cikk jelent meg egy neves külföldi szaklapban a forgatási lehetőségekről Közép- és Kelet-Európában – köztük hazánkban, ahol jelenleg is forog egy hollywoodi film.

Tovább