Alapvetően, ha felmerül, hogy egy filmből remake-et készítenek, vagy tudjuk, hogy feldolgozást nézünk, akkor már eleve úgy állunk hozzá: biztos, hogy az eredeti mű jobb, még akkor is, ha nem láttuk. Ez nem meglepő, hiszen az esetek többségében ez így is van, és gondolom, mindenkinek volt már saját tapasztalata is ebben. De előfordul az is, hogy épp ezek az előítéletek árnyékolják be egy-egy remake valódi értékeit. Íme hét olyan feldolgozás, ami bár elég jól sikerült, ám valahogy mégsem kapta meg a kellő figyelmet.

A massza (1988)

Az azonos című 1958-as horror remake-jének ötlete már önmagában nevetséges: egy hatalmas, kozmikus trutymó mindent benyel, ami az útjába kerül. Ezzel kell megküzdenie az emberiségnek, ami igazából nem is olyan nehéz, hiszen elég egy gyufa és némi benzin. Chuck Russell rendezőnek azonban sikerült egy zsigeri horrort formázni ebből a bugyuta alapötletből. Bár nem sokan beszélnek erről a filmről, de aki látta, az örökké emlékezni fog rá.

True Lies – Két tűz között (1994)

Bizony, James Cameron filmje, aminek a remake-je épp most fut a Disney+-on sorozat formában, szintén remake. Mégpedig egy francia krimivígjáték, a Titkolt titkos ügynök feldolgozása. Ebben egy magasan képzett titkosügynök a főszereplő, aki nem csak veszélyes terroristák ellen harcol, de egy sokkal komolyabb feladata is van: megmenteni széthulló házasságát. Az Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis főszereplésével készült remake nem csak jól sikerült, de még Stanley Kubrick is az egyik kedvenc filmjének tartotta.

Solaris (2002)

Steven Soderbergh a kétezres évek elején gondolt egyet, és hozzányúlt Andrej Tarkovszkij 1972-es klasszikusához. Talán ez a legnagyobb bűne a filmnek, ami teljesen beárnyékolja a Solaris-t, pedig egy kifejezetten hozzáértő, érdekes sci-fi lett a végeredmény, ami ráadásul jóval könnyebben dekódolható, mint Tarkovszkij eredeti filmje. A George Clooney főszereplésével készült film egy pszichológus történetét meséli el, akinek egy idegen bolygót figyelő kutatóállomás legénységét kell megvizsgálnia.

Álmatlanság (2002)

Ha Christopher Nolan filmjeit kezdjük sorolni, az elsők közt biztos nincs ott az Álmatlanság. Az azonos című norvég film alapján készült takaros thriller korántsem olyan harsány, mint Nolan többi filmje, de Al Pacino és Robin Williams játéka feledhetetlen. A sztoriban egy Los Angeles-i rendőrt egy alaszkai kisvárosba küldenek, hogy kapjon el egy különösen brutális gyilkost. Mivel itt éjjel sem megy le a Nap, a nyomozó alig bír aludni, ráadásul még a gyilkos is játszik vele. A komikus Williams ezúttal rosszfiút alakít, és hátborzongató a szerepben.

még több alulértékelt film

5 méltatlanul alulértékelt film a '90-es évekből

A Coen testvérek korai klasszikusától kezdve a nagyvárosi szamurájként éldegélő Forest Whitakeren át a Ralph Fiennes nyomasztó sci-fijéig van itt minden, mint a falusi búcsúban!

Tovább

80 nap alatt a Föld körül (2004)

Jules Verne azonos című regényéből 1956-ban is készült feldolgozás, ám a 2004-es remake –  annak ellenére, hogy többekből is nemtetszést vált ki – lényegesen jobban sikerült. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy jóval kevesebb játékidőbe sokkal több szórakozást sűrített bele, így méltóbb lett Verne eredeti művének játékos koncepciójához. Arról nem is beszélve, hogy mindez olyan színészekkel sikerült, mint Jackie Chan, Steve Coogan, Jim Broadbent, Kathy Bates és Cécile de France.

Világok harca (2005)

Steven Spielberg filmográfiájában sincs kitüntetett helyen a Világok harca, pedig H. G. Wells ikonikus regényéből készült 1953-as filmadaptációból jó érzékkel emelte át az egzisztenciális rémületet, amit az idegen lények támadása vált ki, és olyan űrlények szerepelnek a filmben, amik félelmet keltenek a nézőben. A hatásos díszletek, valamint Tom Cruise, Dakota Fanning és Tim Robbins alakítása mind arra predesztinálná ezt a filmet, hogy elismerjék, ám ez mégsem történt meg.

Gonosz halott (2013)

Sam Raimi 1981-es horrorfilmjének a bája éppen az volt, hogy iszonyú alacsony költségvetésből készült. Ezzel a low-budget hangulattal vált kultikussá, és minden bizonnyal emiatt húzza mindenki a száját, amikor szóba kerül Fede Álvarez remake-je, ami már magas költségvetésből, jóval több és modernebb eszközzel készült. A végeredmény egy olyan alkotás lett, ami cselekményében hasonlít az eredeti filmre, de a hangulatuk nagyban különbözik: a játékos tónust felváltja a rengeteg vér, okádék és genny, s ezzel létrejön a rendező egyéni stílusa.

(via Farout Magazine)