81 éve született a huszadik század egyik legfantáziadúsabb szerzője, Michael Crichton, aki a zsánerirodalom számtalan műfajában alkotott. A 2008-ban elhunyt szerző kiapadhatatlan fantáziával bírt, és meglepő könnyedséggel írt sci-fit, kalandregényt, westernt, vagy épp western sci-fit, amiknek alapkoncepciója mindig valami megdöbbentő ötleten alapult.

A legtöbb regényét filmre vitték, és nem egy esetben a forgatókönyvírásban is részt vett. Munkássága olyan szerteágazó, hogy néha egy revelációval felér, ha megtudjuk, hogy egy-egy film az ő regényének adaptációja. Következzen 7 film, ami mögött egy Michael Crichton mű áll.

Az Androméda törzs (1971)

Crichton eredetileg orvosnak tanult, ami vastagon meglátszik az irodalmi munkásságán: legtöbb művének középpontjában valamilyen tudományos kísérlet, visszaélés, vagy valamilyen orvosi probléma áll. Ráadásul minden regényét alapos kutatómunka előzte meg, így sikerült a bármennyire hihetetlen a fantasztikumot reális dolgokkal körülbástyázni. Az egyik leghíresebb műve egyben a legelső is, ami a saját neve alatt jelent meg: az 1969-es Az Androméda törzs megteremtette „techno-thriller” műfaját, és két évvel a megjelenés után már a moziban is látható volt. Robert Wise rendezése hűen adja vissza az eredeti regény távolságtartó és célratörő hangvételét, és

hitelesen mutatja be azt a vészjósló helyzetet, amikor egy űrből érkező vírus egy egészt várost kiírt, két ember kivételével.

A regényből 2008-ban egy minisorozat is készült, ami viszont már kevésbé tudta visszaadni azt a paranoid miliőt, amitől a regény a ’71-es film igazán működik.

Feltámad a vadnyugat (1973)

Ez bizony a Westworld, amiből az HBO készített impozáns sorozatot, ám azt megelőzte egy 1973-as film, aminek forgatókönyvét Michael Crichton jegyzi. Ebben az esetben tehát nem arról van szó, hogy a szerző regényét adaptálták filmre, hanem pont fordítva: a Westworld egy évvel a film premierje után jelent meg könyvalakban, ám az nem regény, hanem a forgatókönyv maga – valószínűleg ezért nem jelent meg magyar nyelven. Sőt,

ez a film teljes egészében Crichton projektje volt, hiszen a rendezői székben is ő ült.

A történet egy exkluzív vidámparkról szól, ahol különböző történelmi korokat idéző díszletek közt a látogató azt tehet a megdöbbentően humanoid robotokkal, amit akar: szeretkezhet velük, de akár meg is ölheti őket – egészen addig, míg öntudatra nem ébrednek. A kiszámíthatatlan technikáról és a gazdagok visszaéléseiről előszeretettel mesélt Crichton a legkülönfélébb történtekbe csomagolva – erről szól a Jurassic Park is, amiről mindjárt bővebben értekezem.

Jurassic Park (1993)

Ha a könyvespolcon keresnéd, ennek első magyar címe az volt, hogy: Őslénypark (természetesen az angol nyelvű regény mindig is Jurassic Park volt, és 1990-ben jelent meg). Steven Spielberg filmadaptációja akkora dino-reneszánszt indított be a kilencvenes években, amikor fiatal voltam, hogy mind a mai napig beszippant, ha valami a dinoszauruszokkal kapcsolatos. Ehhez persze három dolog kellett:

• Michael Crichton regénye,
• Spielberg rendezése,
• és a még harminc év távlatából is lehengerlő CGI-dinók.

A Jurassic Parkban Crichton a kedvenc témáját boncolgatja: a nagyravágyó milliomosok megalomániáját, amivel már a DNS-eket is uralni akarják

(Ahogy Király Jenő írta az elemzésében: „Az ember olyan nagyszabású világot épít fel, amelynek végül ő a gyenge pontja”). A genetikai kiskapuval újra reprodukált dinoszauruszok már önmagukban is zavarba ejtőek, de az, hogy ezt a tudományos felfedezést valaki arra használja, hogy egy parkban mutogassa az őshüllőket, az már akkora pofon a kapitalizmusnak, hogy még a Wall Streeten is visszhangzik a csattanása. Maga Crichton azt írta a jegyzeteiben, hogy azért vonzotta a téma, mert

„a dinoszauruszok szembesítenek minket a kihalás valóságával”.

Ez is érdekelhet

15 dolog, amit nem tudtál a Jurassic Parkról

A film, ami nemcsak dinólázat indított a gyerekek körében, de nem kevesebb mint öt folytatást szült. Ha újranézitek a napokban, ki ne hagyjátok ezt a több mint tucatnyi forgatási érdekességet!

Tovább

Zaklatás (1994)

Merész váltás a dinók, robotok és űrből érkező vírus után, de a Demi Moore és Michael Douglas főszereplésével készült erotikus thriller alapanyagát is Michael Crichton írta. A nagyon is aktuális témát, a munkahelyi szexuális zaklatást feldolgozó mű egy nagyon merész fordulattal állt elő: az 1994-ben megjelent regényben

egy női felettes zaklatja a férfi beosztottját,

aki beperli szexuális zaklatásért, ami akkoriban még eléggé meghökkentő volt. Barry Levinson jó érzékkel visszavett a regény amúgy ma már eléggé megkopott szexizmusából, így egy még most is élvezhető, bár kissé vontatott filmet kapunk.

Twister (1996)

A nagy vihart kavart zaklatási ügy után íme egy valódi vihar Crichtontól: a Twister ugyan nem regényadaptáció, az eredeti forgatókönyvet az író jegyzi. A fanatikus viharvadászok egy hatalmas forgószelet kergetnek, ami valóban nem biztos, hogy regény formájában működött volna, ám a remek színészgárda (Helen Hunt, Bill Paxton, Philip Seymour Hoffman stb.) és a még most működőképes CGI egy olyan feszült és izgalmas filmet eredményezett, ami nem csak hogy ma is élvezhető, de kifejezetten ritka ebben a témában: mondj még egy ilyen jó filmet, ami az időjárásról szól! A tehén meg szerintem mindenkinek a tudatába égett, aki akár egyszer is látta filmet:

- Még egy tehén!
- Szerintem ez ugyanaz.

A gömb (1998)

Egy újabb variációja Crichton kedvenc témájának: az óceán mélyén találnak egy 300 éves űrhajó, és amikor egy kutatócsapat lemerül, hogy megvizsgálja, egy hatalmas fémgömbre bukkannak, amiről kiderül, hogy a jövőben, 2048-ban készült.

A gömb talán a listánk legalulértékeltebb Crichton-adaptációja,

pedig olyan sztárokat vonultat fel, mint Sharon Stone, Dustin Hoffman és Samuel L. Jackson. A kritikusok fanyalogtak a bemutató után, a legtöbben zavarosnak és unalmasnak találták, a The New York Times például azt írta: „szolid thriller, tudományos felhangokkal”. Igaz, hogy a cselekmény több mozzanata is elcsépelt, és a film vége beleesik abba hibába, hogy túlmagyarázza a dolgokat, ám a tengermélyi titokzatos felfedezés így is izgalmassá tudja tenni a két és negyed órás játékidőt. Az 1987-ben megjelent regény pedig azok számára is tud meglepetéssel szolgálni, akik már látták a filmet, hiszen az adaptáció kihagy egy elég nagy csavart.

A 13. harcos (1999)

Ismét egy nagy műfaji ugrás: ez az Antonio Banderas főszereplésével készült kalandfilm szintén Michael Crichton regénye alapján készült, ami magyarul A 13. harcos és Ködsárkányok címen is megjelent (utóbbinak amúgy teljesen félrevisz a borítója, mivel valószínűleg a Jurassic Park mintájára egy T-Rex került a borítóra). Az 1976-ban megjelent regény eredeti címe amúgy Eaters of the Dead (’Halottfalók’). Ha A gömbről azt írtam, hogy alábecsült, akkor ez maga a meredek bukás:

A 13. harcos az egyik legveszteségesebb filmként vonult be a történelemben: megközelítőleg 100 millió dollárt bukott.

Mondjuk, ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy ugyanakkor került a moziba, mint a Hatodik érzék. Már a forgatás is problémás volt, a forgatókönyvet többször átírták, végül maga Crichton fejezte be a rendezést, újravágta filmet, új befejezést készített hozzá, és új zeneszerzőt kért fel, Jerry Goldsmith személyében. A regény egy fogadás miatt készült el, aminek tétje az volt, hogy Crichton meg tudná-e írni a Beowulf szórakoztató változatát. A történet főszereplője Ahmad ibn Fadlan, a 10. század-i felfedező, aki valóban élt. Az ő feladata, hogy megvédjen egy viking királyságot a kannibáloktól, ám ehhez le kell vetnie előítéletit, és meg kell tanulnia harcolni.

(via MovieWeb, CinemaBlend, ScreenRant, Magyar Elektronikus Könyvtár)