7 kivágott meztelen jelenet, ami megváltoztatta volna a filmet

Egy ártalmatlannak tűnő villantásnak is komoly következményei lehetnek.

Ha indokoltnak számít, ha nem, a meztelen jelenetek azért kerülnek be a filmekbe, mert több nézőt lehet velük bevonzani a mozikba, vagy a kanapé elé ültetni. Ennek ellenére akad jó pár példa arra is, hogy az alkotók mégis úgy döntenek, lemondanak erről a nézőmágnes funkcióról, és a meztelen pillanatokat nem teszik be a végleges moziváltozatba. Talán nem tűnik olyan egetverően nagy dolognak, hogy egy tervezett meztelenkedés végül bekerül-e a filmbe vagy sem – leszámítva a megváltozó korhatár-besorolást –, de vannak esetek, amikor a döntés végül hatással van a film egészére, akár pozitív, akár negatív értelemben.

 

Nulladik óra (1985)

John Hughes filmográfiájában nagyrészt PG-13-as kategóriába tartozó komédiákat találunk. Az ő műfaja a családi vígjáték és a felnövéstörténet volt, de a Nulladik órával bebizonyította, hogy nem félt időnként az R kategória területére lépni. A film teljes egészében a párbeszédek miatt érdemelte ki a magasabb korhatárt, a káromkodásoknak, illetve a szex, az erőszak és más érett témákat érintő beszélgetéseknek köszönhetően.

Mint kiderült, a Nulladik óra majdnem kiérdemelte az R-besorolást a meztelenség miatt is. A korszak vígjátékainak trendjéhez híven volt egy jelenete, amelyben minden különösebb ok nélkül egy meztelen nő szerepelt. A tanári kar egyik tagját kukkolták volna meg a szereplők a lányöltöző falába fúrt lyukon keresztül. Michelle Manning producer és a főszereplők, Molly Ringwald és Ally Sheedy azonban szóvá tették Hughes-nál a szerintük teljesen felesleges jelenetet, és végül nem forgatták le. Ez a változtatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Nulladik óra jobban öregedjen, mint a korszak sok hasonló filmje.


Hippi túra (2011)

A 2012-es Hippitúrában Paul Rudd és Jennifer Aniston egy olyan házaspárt alakítanak, akik a gazdasági válság miatt tönkremennek, és egy bolondos figurákkal teli kommunában próbálják újra megtalálni önmagukat. Aktivistáskodnak is, Linda részt vesz egy topless tüntetésen, amelyet a televíziós kamerák rögzítenek. A filmben csak a híradóban látható pixeles változatot mutatják, de Aniston egy belsős forrás szerint valóban leforgatta a jelenet cenzúrázatlan változatát, és a vágatlan felvétel be is került a film első verziójába. A színésznő azonban később állítólag könyörgött, hogy ezeket a felvételeket távolítsák el, és a pixelezésen túl csak hátulról vagy nyaktól felfelé mutassák a meztelen képsorokon. Aniston szóvivője tagadta az állításokat, és ragaszkodott ahhoz, hogy a végleges filmben szereplő változat volt az, amit mindig is terveztek. Akárhogy is, ha a nézők már korábban látták volna Lindát meztelenül, az a látvány csökkentette volna azt a sokkot, amit az elmosódott változat okozott volna a híradóban, ami lényegében a jelenet csattanója volt.


Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016)

Meglepő módon nem Wonder Woman vagy Harley Quinn dobta le majdnem a textilt a DCU filmjeiben, hanem Bruce Wayne (Ben Affleck) a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala egyik törölt jelenetében.

Nem egy pikáns szexjelenetről volt szó, hanem csak egy zuhanyzós képsorról, amelyben a kamera megmutatta Affleck csupasz hátsóját. Bár ez bekerült a film "Ultimate Edition" kiadásának törölt jelenetei közé, az eredeti moziváltozatból kivágták. A DCU ekkor még úgy akart az MCU sötétebb, érdesebb változata lenni, hogy közben megmaradt a PG-13-as kategóriában, és ez csak a Ragadozó madarakkal és a Zack Snyder: Az Igazság Ligájával változott meg. Ha a Batman Superman ellenben megengedtek volna egy kis meztelenkedést, talán rögtön megkaphattuk volna Az Igazság Ligája jobb minőségű, R-besorolású változatát, ahelyett, hogy be kellett volna érnünk Joss Whedon felhígított verziójával, és még az is lehet, hogy a DCU sem bukik meg.


40 éves szűz (2005)

Ahhoz képest, hogy egy R-kategóriás szexvígjáték, a 40 éves szűzben szinte semmi meztelenség nincs. Az egyik nő mellet villant a gyorsrandizás közben, de nagyjából ennyi. Plusz az egyik jelenetben Andy (Steve Carell) felnőttfilmeket néz, de ott se látni túl sokat. Ettől függetlenül az egyik szereplő ezeken a videókon valóban mindent megmutatott, de ez egy olyan jelenetben történt, amelyet csak a film vágatlan változatában lehetett látni.

Ez a bizonyos szereplő Stormy Daniels, aki később a Trump elnökkel való állítólagos kapcsolata miatt vált ismertté, és foglalkozását tekintve is felnőttfilmes színésznő. Judd Apatow író-rendező szerint az említett rész Daniels egyik létező filmjéből származik. De őt is bevonták, hogy kifejezetten a 40 éves szűzhez forgasson le egy jelenetet, amelyben Andy fantáziál róla, és beszélgetnek egymással Daniels pedig végig teljesen toplessben látható. Ezt aztán kivágták az eredeti moziváltozatból, de később a vágatlan változatba visszatették, ahol meglepően kényelmetlennek és oda nem illőnek tűnik, bizonyítva, hogy az explicit meztelenség nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy merész szexvígjáték hatásos legyen.


A Gucci-ház (2021)

A Ridley Scott rendezte film a híres divatmárka, a Gucci történetét meséli el, valamint Maurizio Gucci (Adam Driver) és későbbi volt felesége, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) között az irányításért folytatott küzdelmet ami abban csúcsosodik ki, hogy Patrizia évtizedeket tölt börtönben, mert bérgyilkost bérelt fel Maurizio meggyilkolására.

Ahogy az Scott valós eseményeken alapuló filmjei esetében már megszokott, A Gucci-ház is meghajlítja egy kicsit a tényeket a szórakoztatás oltárán, de még a rendező mércéjéhez képest is szükségtelen túlzás lett volna, ha beleírnak egy szexuális kapcsolatot Patrizia és Giuseppina "Pina" Auriemma (Salma Hayek) közé. (Utóbbi egy médium, akivel Patrizia összebarátkozik, és aki végül segít a gyilkossági tervben.) Úgy tűnik, Lady Gaga saját hatáskörében úgy döntött, hogy Patrizia és Pina összejönnek, annak ellenére, hogy semmi sem utal arra, hogy a két nőnek a való életben ilyen kapcsolata lett volna. Scott belement, sőt, le is forgatott a két színésznővel egy forró szexjelenetet, de végül nem használta fel a filmben.

Sicario - A bérgyilkos (2015)

Mielőtt rákanyarodott volna a sci-fi vonulatra a 2016-os Érkezéssel, Denis Villeneuve készített pár kiváló thrillert is, élükön a Sicarióval. A mexikói drogkartellek és az FBI közötti háborúra összpontosító film lenyűgöző szereplőgárdát vonultat fel, élén Emily Blunttal Kate Mercer különleges ügynök szerepében. Mind ő, mind a főszereplőtársa, Benecio Del Toro karriercsúcs alakítást hoznak a filmben.

Villeneuve-től nem idegen, hogy nőket tegyen meg központi szerepbe, így nem véletlen, hogy amikor a Sicario forgatókönyvíróját, Taylor Sheridant arra kérték, hogy írja át Blunt karakterét férfivá, a rendező nem támogatta az ötletet. Nem tudni, mi lett volna a forgatókönyvben szereplő meztelen jelenettel, ha Kate-et férfivá változtatják, de miután Blunt ellenezte, kihúzták. A színésznő Howard Sternnek elmondta: "[a jelenet] azért került ki, mert nem értettünk vele egyet", tisztázva, hogy a szóban forgó "mi" magára és a melleire vonatkozik. Emellett egy indokolatlan meztelenkedés nem illik egy olyan filmbe, amelyet egyébként azért dicsértek, mert kerüli a figyelemfelkeltő trükköket.


Közelebb (2004)

Natalie Portman nem sok mindent hagyott a nézői képzeletre, amikor Alice-t alakította a 2004-es párkapcsolati drámában. Különösen az Alice és Larry (Clive Owen) közötti jelenetben, egy sztriptízbár privát szobájában, ahol az alsóneműre vetkőzött Portman szinte minden elképzelhető szögből megmutatja, hogy mit visel. A jelenet kontextusában valóban van értelme annak, hogy sosem vetkőzik teljesen meztelenre; játszik Larryvel, és arra használja fel a férfi vonzalmát, hogy érzelmileg manipulálja őt. Portman azonban leforgatott egy olyan változatot is, amelyben Larry mindent láthat, amit látni akar, ami talán csökkentette volna a nő hatalmát a férfi felett, és megváltoztatta volna a történet dinamikáját.

Végül Portman meggondolta magát, és úgy döntött, hogy nem akar teljesen meztelenül szerepelni a filmben. A Közlebb rendezője, Mike Nichols tiszteletben tartotta a kívánságát, és csak azokat a felvételeket használta fel, ahol láthatóan visel ruhát. Nichols azt is állította, hogy az összes olyan felvételt, amelyen Portman meztelenül szerepel, megsemmisítette, így nem volt esélye annak, hogy ellopják és kiszivárogtassák az internetre. Egy Nichols karrierjéről szóló könyvhöz készült interjúban Portman meg is dicsérte, ahogyan a rendező a film forgatása alatt bánt vele. Feministának nevezte Nicholst, és azt mondta, hogy soha semmilyen módon nem viselkedett vele illetlenül és hogy ugyanezt nem állíthatja más idősebb férfi mentorairól, akikkel a filmiparban dolgozott.

Via: Looper