A színpadi vagy mozgóképes alkotások egyik csúcspontja, amikor valamelyik fontos karakter hosszabban megosztja a gondolatait – látszólag a többi szereplővel, de valójában – a nézővel. A monológ veszélyes eszköz, mert egyetlen szereplőn múlik, hogy képes-e életre kelteni a pillanatot. Bár sokat változott a film műfaja az elmúlt években, a klasszikus eszközök még mindig fellelhetők a 21. századi mozgóképekben. Íme hét monológ a 2000-es évekből, amibe beleremeg a mozivászon.

Joker sebhelyei (A sötét lovag, 2008)

Christopher Nolan Batman-trilógájának legkiválóbb darabjában Joker (Heath Ledger) eredettörténetéről több verziót is meghallgathatunk, ahogy arról is, miként szerezte az arcát csúfító sebhelyeket. Hol arról mesél, hogy a részeges apja “kanyarintott mosolyt” az arcára (itt hangzik el a híres “Why so serious?” mondat), hol pedig a barátnőjéről mond egy történetet, akit összevagdaltak az adósságai miatt. A kettő közül az utóbbi jóval hatásosabb, itt mintha Joker megnyílna Rachelnek (Maggie Gyllenhaal), már-már megsajnáljuk, miközben végig hátborzongató ahogy a késsel hadonászik és a nyelvét forgatja a szájában.

“Volt egy asszonykám: gyönyörű volt, mint te. Azt mondta, hogy túl sokat aggódom. Azt mondta, többet kéne mosolyognom. A játékszenvedélye adósságba sodorta a nagy halaknál. Összevagdosták az arcát. Nem volt pénzünk műtétre, nem bírta elviselni. Csak látni akartam újra a mosolyát. Azt akartam, tudja, nem érdekelnek a sebhelyei. Szóval, borotvát dugtam a számba, és ezt tettem magammal. És tudod, mi lett? Onnantól nem bírt rámnézni. Elhagyott. De én viccesen fogom fel, azóta mindig mosolygok”.

Golyófogú Tony és a Sivatagi Sas (Blöff, 2000)

Tony (Vinnie Jones) nem akar mást, mint meginni egy korsó barnát kedvenc pubjában, a Süllyedő Pontyban. Erre megjelenik Sol (Lennie James) és két társa, hogy a gagyi kis stukkereikkel lefegyelmezzék a Golyófogút. Naná, hogy előkerül a Desert Eagle .50, miközben Tony a filmtörténelem egyik leglazább monológját tolja le, ami Thuróczy Szabolcs hangján még vagányabb. 

“A farok mint olyan célratörő és tisztánlátó. Csak nincs agya. Amint punciszagot érez, rögtön akciózni akar. Téged is megcsapott a jó öreg punciszag, és hozzád csapódtak a csökött kis golyóid is, hogy egy jót bulizzatok. De te összekeverted a szezont a fazonnal. Itt bizony nincs punci, csak azt fogod kívánni, bárcsak puncid lenne. És akár egy pöcs, elkezdesz tökölni. Lankad az érdeklődésed, a két kis golyód veled együtt megy össze”.

Hans Landa, a zsidóvadász (Becstelen brigantyk, 2009)

Tarantino második világháborús filmje egy kegyetlen és feszült jelenettel indul: 1941-ben, egy francia gazda zsidókat bújtat a házában, a padló alatt. Hans Landa (Christoph Waltz), az SS rettegett tisztje épp nála tart ellenőrzést. Az egész jelentsor végig feszült, már az előtt, hogy tudnánk, tényleg zsidók rejtőznek a házban. Landa túlzó kedvessége, joviális mosolya a frászt hozza a nézőre, a fejtégetése pedig arról, mennyire szereti a munkáját, amiben ő legjobb, egyenesen hányingert keltő. Waltz és Tarantion tökéletesen felépítik a figurát, és rögtön mernek monológgal nyitni.

“Tudja, az tesz engem ennyire eredményes zsidóvadásszá, hogy a német katonákkal ellentétben én úgy gondolkodom, mint egy zsidó. Nem csak, mint egy német. Pontosabban, mint egy német katona. Ha egy vadállathoz kellene hasonlítanom a németek tulajdonságait, a sólyom vadászösztönével példálóznék. Ha a zsidókkal kellene megtennem ugyanezt, akkor alighanem a patkányokhoz hasonlitanám őket. A Führer és Goebbels nézőpontja csaknem meggyezik az enyémmel, csak az a különbség, hogy az én szememben ez a kijelentés nem számít sértésnek”.

Tyrion a bíróságon (Trónok harca – 4. évad / 6. rész, 2014)

A mindig lenézett, kitaszított törpét megvádolják, hogy végzett Joffrey-val. A tárgyaláson elszakad a cérna, Tyrionból kitör minden keserűség. A jelenet igazi bravúr: Peter Dinklage egyszerre képes megmutatni a karakter sebezhetőségét és mérhetetlen dühét.

“Az a bűnöm, hogy törpe vagyok. [...] Nem én öltem meg Joffrey-t, de azt kívánom, bár én tettem volna. Annak a gonosz szarházinak a haláltusája nagyobb örömet okozott nekem, mint akár ezer hazug szajha. Azt kívánom, bár az a szörnyeteg lennék, akinek hisztek. Azt kívánom, bár lenne elég mérgem, mindegyikőtök számára. Örömmel adnám az életemet, ha láthatnám, hogy megisszátok. De nem adom oda az életemet más bűnéért”.

Samu, a barát (A Gyűrűk Ura - A két torony, 2002)

A trilógia középső darabja egy hatalmas csatalába torkollik, ahol Frodó (Elijah Wood) majdnem elbukik, és felhúzza a gyűrűt. Hű társa és barátja, Samu (Sean Astin) azonban még épp időben érkezik, hogy megakadályozza ebben. A jutalma sem marad el, Frodó őrjöngve támad neki egy karddal. Samu azonban igaz barátként nem hogy elmenekülne, de még egy olyan bátorító monológot is letol, amitől könnybe lábad a szem Középföldén innen és túl.

“Nem jó ez. Igazából nem is kéne itt lennünk. De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind tele voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképp se végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végülis, ez csak egy múló dolog, ez a sötétség. Még a sötétségnek is le kell múlnia. Új Nap virrad majd fel, és ha egyszer kisüt a Nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért”.

Thanos otthona (Bosszúállók: Végtelen háború, 2018)

Áspis Száj egy letarolt, kipusztult bolyóra viszi a Bosszúállókat, ahol megjelenik Thanos (Josh Brolin) és elmeséli, hogy ez a hely valaha az otthona volt, ám a gyönyörű bolygó túlnépesedett és felemésztette önmagát. Thanos már itt is javasolta a véletlenszerű népirtást, de hogy, hogy nem, nem hallgattak rá. 

“Gyönyörű hely volt. Olyan, mint a legtöbb bolygó: sok éhes száj és kevés élelem. A kihalás szélén megoldást ajánlottam. [...] Őrültnek neveztek. Aztán beigazolódott a jóslatom”.

Maximus bemutatkozik (Gladiátor, 2000)

Miután kiirtották a családját, és őt rabszolgasorba taszították, az egykori hadvezér gladiátorként tér vissza. A film egyik legerősebb pillanata, mikor szembenéz az áruló császárral, Commodus-szal (Joaquin Phoenix), és annak felszólítására, felfedi kilétét. Russell Crowe szeméből a gyűlölet süt, de egykori rangjához méltó tartással áll meg családjának gyilkosa előtt.

“Maximus Decimus Meridius vagyok. Az északi seregek parancsnoka, a Félix légiók hadvezére, Marcus Aurelius hű szolgája mindhalálig. Egy meggyilkolt fiú apja, egy meggyilkolt asszony férje, és bosszút állok értük, míg élek, vagy azután”.