Rengeteg olyan sci-fi született az évek során, amelyek vagy egy merész koncepcióra vagy a tudományosságra épülnek – egyik sem teszi őket feltétlenül közérthetővé!
A földre pottyant férfi (1976)
Thomas Jerome Newton (David Bowie első filmszerepében) egy földönkívüli lény egy aszály sújtotta bolygóról, akit azért küldtek a Földre, hogy vizet szerezzen bolygója számára. Newton fejlett földönkívüli technológiáját felhasználva szabadalmaztatja találmányait és hatalmas vagyonra tesz szert, megalapítva egy céget, amelynek célja egy olyan űrhajó építésének finanszírozása, amellyel vizet vihetne haza. Ahogy egyre jobban megismerkedik az emberiséggel és annak hiányosságaival, a bolygója megmentésére irányuló kilencéves utazás is egyre súlyosabban nehezedik a lelkére. A mélyen elmélkedő és ijesztően hosszú, 140 perces film sokak számára összefüggéstelennek és céltalannak tűnhet. Nicolas Roeg rendező
a sci-fi műfaját csak eszközként használta
olyan összetett témák feltárására, mint az elidegenedés, az anyagiasság és a magány, miközben kritikát mondott a modern társadalomról, vagyis művészfilmet csinált szemben a szélesebb közönség számára elérhető sci-fivel. A narratívához és a vizuális elemekhez való kísérletező viszonyának köszönhetően a film nem öregedett jól, bár megjelenésekor nagyon is a kor terméke volt. A Showtime 2022-ben sorozatot csinált a film alapján Chiwetel Ejiofor és Naomie Harris főszereplésével, az valamivel követhetőbb lett.
Változó állapotok (1980)
Edward Jessup (az ekkor még pályakezdő William Hurt), a Harvard pszichológusa érzékszervi deprivációs tartályok segítségével kísérleteket végez az emberi tudattal. További eredmények elérése érdekében Edward kísérletezni kezd magán – egy indián törzs szárított gombáját próbálja ki –, és intenzív hallucinációkat kezd el tapasztalni, amelyekről úgy véli, hogy az emberek genetikai kódjában rejlő emlékek. Az „eredeti én” megtalálása érdekében Edward kísérletei egyre kockázatosabbá válnak, és sokkoló módon kezdik megváltoztatni őt. Nincs még egy film, ami hasonlítana Ken Russell munkájához,
melyet az emberek vagy imádnak vagy nem értenek meg.
Ez a fajta megosztó jelleg nagyrészt a mélyebb emberi psziché feltárásához szükséges, szürreális vizuális megközelítésben rejlik. Témái, az önazonosság és az emberiség potenciális ősi természetének feltárása azonban a filmet többé teszik, illetve túlságosan is absztrakttá, és nem csak vizuálisan.
A film az APPLE TV+-n bérelhető
Tetsuo - Vasember (1989)
Shinya Tsukamoto ikonikus sci-fi-horrorjában egy pár, miután autójukkal elüt egy férfit, elmenekül a helyszínről, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Csakhogy amikor megjelenik a megölt férfi szelleme, kiderül, hogy az elhunyt a fém megszállottja volt, és most elkezdi akaratlan gyilkosát egy fém géppé átalakítani, és megkezdődik a természet és az ember által megalkotott gépek közötti bizarr kapcsolódás a két test között. A cyberpunk már önmagában is furcsa műfaj, amely népszerűsége ellenére igen komoly elkötelezettséget követel a nézőitől, de nehéz egy hétköznapi embert arra kérni, hogy lépjen még egy lépéssel tovább, és fogadja be a japán cyberpunk ennél is kaotikusabb és hangosabb, elborult világát. A Tetuso: Vasember, amit David Lynch legvadabb műveihez szoktak hasonlítani, olyan absztrakt történet, amilyen csak lehet: egy filozófiai értekezésbe oltott, ipari zenére hangszerelt őrült roncsderbi – amihez aztán több folytatás és újraértelmezés is készült.
Vírusgazda (2012)
Syd March (Caleb Landry Jones) egy klinika alkalmazottjaként dolgozik, ahol celebekből levett élő, de elméletben ártalmatlan vírusokat injekció formájában eladnak a megszállott rajongóknak. Biológiai érintkezés – pénzért. Syd azonban saját zsebre is dolgozik, kalózcsoportokat is ellát az illegális mintákból, amit a testében csempész ki a klinikáról. Amikor megfertőződik az ünnepelt Hannah Geistet megölő vírussal,
hirtelen ő lesz a gyűjtők és elvakult rajongók célpontja.
Meg kell fejtenie a lány halálát övező rejtélyt, mielőtt ő is hasonló sorsra jutna. Az író-rendező Brandon Cronenberg pedig a bizarr filmek mestere, David Cronenberg fia – apja filmográfiájában többek között egy Paraziták című horror is szerepel. A Vírusgazda a hírességek iránti megszállottságunkat kommentálja, és egy olyan jövőt vetít előre, ahol a velük való kapcsolattartás módja minden elképzelhető szinten kívánatos lesz. Amibe még belegondolni is kényelmetlen, hát még ilyen formában látni!
A film az AMC+-on érhető el
Találmány (2004)
A fillérekből készült film alaposan körüljárja az időutazás veszélyeit. A Találmány középpontjában két mérnök áll, akik, miközben azok dolgoznak, hogyan lehetne a tárgyak tömegét csökkenteni, véletlenül rájönnek, hogyan lehet utazni az időben, ám hamarosan etikai dilemmákkal és időparadoxonokkal találják magukat szemben, ami paranoiássá teszi mindkettőjüket. A filmet Shane Carruth írta és rendezte, valamint az egyik főszereplőt is ő alakítja. Egy „bonyolult, kiszámíthatatlan és kompromisszummentes” filmet akart készíteni az időutazásról, és sikerült is neki. A Találmány kultikus státuszba emelkedett a rajongók körében, a kritikusokat pedig lenyűgözte a sajátos megközelítés és a filozofikus mondanivaló – ami nem jeleneti azt, hogy az átlagnéző mindent értene abból, ami itt több idősíkban is történik. Merthogy itt nagyságrendekkel több a dialógus, mint az akció, ami, lássuk be, a nézhetőség egyik fontos eleme szokott lenni.
A film az APPLE TV+-n bérelhető
5 sci-fi, ami után már soha többé nem lesz ugyanolyan a mozizás
Lars Von Trier Melankóliája és Denis Villeneuve Érkezése is úgy feszegeti a tudományos-fantasztikum határait, hogy közben a jelenkor problémáira fókuszál.
Tovább
Expedíció (2018)
Az Expedíció Jeff VanderMeer könyvéből készült, de Alex Garland rendező a filmváltozatban eléggé eltávolodott a forrásanyagtól ahhoz, hogy új, zavarba ejtő metafizikai rejtélyeket dobjon be. Egy tudóscsoportot követünk, akik egy felderítő küldetésre indulnak egy karantén alá helyezett területre, ahol az idegen élet felismerhetetlen és rémálomszerű módon alakította át a tájat. A kaleidoszkópszerű témákat felvonultató film attól függően értelmezhető, hogy milyen megvilágításból nézzük. Vajon a rák, az öngyilkosság vagy az emberi önpusztítási hajlam metaforáját látjuk? Vagy egy vészjelzést, amely figyelmeztet minket a természet azon képességére, hogy visszaszerezze az irányítást? Vagy valami még ennél is időszerűbbről van szó? Egy érvről amellett, hogy a civilizációk ugyanolyan könnyen bomlanak le, mint az emberi testek, hogy az ellenséges környezetbe való belemerülés megmásíthatja az elménket és felismerhetetlen változatokat szülhet belőlünk?
A film a Netflixen nézhető meg
Csillagok határán (2018)
Montét (Robert Pattinson) halálra ítélték, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldték több más elítélttel, hogy kísérletezzenek rajtuk. Az űrhajón született egy lánya is, Willow. Az űrben töltött hosszú évek alatt a lány kamasszá érett, a hajó személyzete és a többi rab pedig meghalt vagy eltűnt. Így már csak Monte utazik a lányával, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük. Ahogy a történet kibontakozik, azt átszövik a visszaemlékezések arról a balesetről, amelynek következtében a többi utas hol gyilkosság, hol öngyilkosság áldozata lett. Robert Pattinson kétségtelenül szereti kihívások elé állítani magát a szerepeivel, ami aztán vagy bejön, vagy nem. A Csillagok határán az egyik legjobb és legnagyobb kihívást jelentő alakítását hozta el. Ami jó hír a Pattinson-rajongóknak, kevésbé jó hír a sci-fi-rajongók számára, hiszen az erősen tagolt, néha darabjaira hulló cselekményt – ha annak nevezhetjük – sokszor nehéz követni. A film, miközben mélyebb kérdéseket vet fel magáról a létezésről, számos tabut kérdőjelez meg, és hajlamos a túlzásokra, már ami a szexet és az erőszakot illeti.
A film a Cinemaxon érhető el
Forrás: movieweb.com
