Többször is foglalkoztunk már extrém hosszúságú filmekkel, legyen szó közönségfilmekről, mint A Gyűrűk Ura vagy a világ szó szerint leghosszabb produkciójáról, amelyet 35 nap alatt lehet végignézni. Az első kategóriába tartozó alkotásokat valójában nem olyan nehéz végigülni, hiszen hagyományos szerkezetű műfaji filmekről van szó, az utóbbiak pedig valójában nem is emberi fogyasztásra készültek. Mi most egy harmadik kategóriából válogatunk: ide a nagyon hosszú, általában nagyon lassú filmek tartoznak, amelyek alaposan megdolgozzák a nézőt, mégis értékes, sokszor díjnyertes alkotásokról van szó.
Vezess helyettem (2021) – 180 perc
A színész-rendező Kafuku Juszuke két éve veszítette el feleségét, de még mindig nem volt képes feldolgozni a tragédiát. Egy színházi fesztivál felkérésére Hirosimába utazik, hogy színpadra állítsa a Ványa bácsi többnyelvű változatát. Ellenkezése dacára, a fesztiváltól egy női sofőrt kap, a visszahúzódó Miszaki személyében. Egyre több időt töltenek egymással, a beszélgetéseiknek köszönhetően pedig mindketten végre szembe nézhetnek saját traumáikkal, hogy továbbléphessenek az életben.
Ryusuke Hamaguchi filmje a 180 perces játékidejével nem számít kiemelkedően hosszúnak, de abból a szempontból kuriózum, hogy ilyen lassú folyású dráma ritkán jut el ennyire messzire: a Murakami azonos című novellája nyomán készült Vezess helyettem ugyanis Cannes-ban három díjat nyert, majd utána az Oscart is behúzta a legjobb nemzetközi film mezőnyében, mit több, a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv kategóriákban is jelölték.
An Elephant Sitting Still (2018) – 234 perc
A 234 perces kínai film, amelyben négy embert követhetünk nyomon a kínai Manzhouli városában, nem egy könnyed vasárnap délutáni matiné. A Sight and Sound megfogalmazása szerint az An Elephant Sitting Stillben a vászon a lét elviselhetetlen súlyának tükre, amely gyakran nem tűnik másnak, mint tragédiák végtelen láncolatának. Nincs optimizmus, csak mindent átható fatalizmus. Az idő, a társadalom és a körülmények, amelyeken nem tudnak változtatni, legyőzik Hu Bo szereplőit, akiket megbénít egy olyan világ, amelybe beleszülettek, de nem ők alakíthatnak.
A 29 éves Hu Bónak ez volt az első és az egyetlen játékfilmje, mert nem sokkal a befejezése után, 2017. október 12-én öngyilkos lett.
10 film, amely hosszabb 200 percnél, de életünkben legalább egyszer muszáj megnéznünk
Egy rossz film sosem lehet elég rövid, egy jó film pedig sosem lehet túl hosszú. Ezt bizonyítják a listánkon szereplő, filmtörténeti jelentőségű alkotások is – és nem, nem a Sátántangó a leghosszabb közülük.
Ez is érdekelhet
Happy Hour (2015) – 317 perc
Hamaguchi az Oscar-díjas Vezess helyettem előtt egy valóban maratoni filmet is készített: a Happy Hourban öt órán és tizenhét percen át követhetjük egy négy barátnőből álló társaság szerelmi életének intim aspektusait. A rendező a hosszú játékidőt nem öncélúan használja, hanem a hétköznapok apró rezdüléseinek és a női barátság finom átrendeződéseinek türelmes, mégis feszes feltárására fordítja. A precízen felépített, hosszú beszélgetésekből álló jelenetek a „semmitmondó” pillanatokat is valódi drámává szervezik. A négy – jórészt ismeretlen – színésznő Locarnóban megosztva elnyerte a legjobb színésznő díját, teljesen megérdemelten.
Sátántangó (1994) – 439 perc
Pusztulófélben lévő mezőgazdasági telep, valahol az Alföldön. Már csak egy maréknyi ember lakja, ők is készek rá, hogy végleg elhagyják, amikor hírét veszik, hogy a két éve eltűnt, halottnak hitt Irimiás (Víg Mihály) visszatér. Amit nem tudnak, hogy a férfi, oldalán a csaló Petrinával (dr. Horváth Putyi), a rendőri hivatalban kapott titkos megbízatását teljesíti. A hamis próféta bűvkörébe vonja, bábuként mozgatja az embereket, és elszedi a pénzüket.
Tarr Béla fő műve szerepelt már korábbi összeállításunkban is, de egy ilyen listából bűn lenne kihagyni. A Sátántangó – Nagy V. Gergő elemzését idézve – egy „mozdulatlan, kelepcébe merevedett, jószerével változatlan világról ad hírt: a vegetáló romlásról és valamiféle penetráns erjedés állapotáról mesél, ami a maga eltúlzottságában egyfajta apokaliptikus világállapotot rajzol ki.” A Krasznahorkai László 300 oldalas regényét 421 percben feldolgozó alkotás ma már talán a legismertebb magyar film, amelynek nemzetközi rajongótábora van, és emiatt valószínűleg a legnézettebb is, mert az elmúlt harminc évben mindig vetítették valahol.
The Works and Days (2020) – 480 perc
C.W. Winter és Anders Edström filmje, amely Hésziodosz ókori görög földműves almanachjából, a Munkák és napokból vette a címét, öt fejezetben mutatja be Tayoko, a Shiotaniban élő idős asszony és földműves mindennapjait egy 47 lakosú parasztfaluban. A nő ápolja férjét, Junjit, és felkészül a gyászra, miközben részleteket olvas fel a valós Tayoko naplóiból. A 14 hónapos perióduson keresztül, 27 héten át forgatott filmet a Winter, Edström és utóbbi anyósa, Tayoko közötti beszélgetések ihlették.
A több fesztiválon is díjazott film sok kritikus év végi listájára is felkerült, volt, aki mesterműnek és „szokatlanul megrendítőnek és mélynek" nevezte.
7 bazi hosszú film, aminek jóval hamarabb vége lehetett volna
Te sem bírod a háromórás monstrumokat? Pedig nem most kezdődött ez az őrület!
Ez is érdekelhet
Evolution of a Filipino Family (2004) – 624 perc
A filippínó Lav Diaz a kortárs szerzői film egyik legmarkánsabb figurája, aki egy szűk, de annál elkötelezettebb rajongótábort gyűjtött össze azokból a cinefilekből, akik sokra értékelik a kompromisszummentes látásmódját. Az úgynevezett slow cinema-mozgalom kiemelkedő alakjaként Diaz filmjei minden elképzelhető módon extrémek: a monstre hosszúságú (akár 10 órás) játékidőtől kezdve a szigorú fekete-fehér esztétikáig, a szokatlanul hosszú beállítások és állóképek, a kanyargó cselekményszálak és a nyitott végű elbeszélésmódok alkalmazásáig – mindezek arra késztetik a nézőt, hogy feladja a film műfajával kapcsolatos prekoncepcióit.
Első nemzetközileg is jegyzett, és máig leghosszabb filmje a 624 perces Evolution of a Filipino Family. Ebben a rendező – a Variety leírása szerint – türelmesen és módszeresen követi egy szegény parasztklán összeomlását és reményteli újjáéledését, amely a nemzet 1971 és 1987 közötti történelmét hivatott szimbolizálni Ferdinand Marcos önkényuralma alatt és közvetlenül azt követően.
Out 1 (1971) – 775 perc
Jacques Rivette „kísérleti misztikus” filmje a 775 perces játékidejét – ha lehet hinni azoknak, akik végignézték – az improvizációra épülő, nyitott szerkezetű történetmesélés szolgálatába állítja. A film két, Aiszkhülosz-darabot próbáló színházi csoport próbafolyamata köré szerveződik, miközben szándékosan homályban tartja a cselekményt. A jelenetek nagy része forgatókönyv helyett színészi improvizációból született, ami a közösségi alkotás folyamatait és a véletlen szerepét teszi láthatóvá, egyben értelmet ad a rendkívüli hosszúság „időmintázatainak”. A kritikai konszenzus szerint „az idő lényeges szereplője a filmnek, amely egy 13 órás briliáns tanulmány az emberi kapcsolatokról, és annak feltárása, hogy egy generáció álmai és eszményei hogyan halványulnak el lassan, ahogy az élet könyörtelenül elhalad mellettünk."
Resan (1987) – 873 perc
14 óra 33 percével Peter Watkins alkotása hivatalosan a leghosszabb nem kísérleti film. A 12 országon és több kontinensen át forgatott dokumentum-eposz a nukleáris fegyverkezés és a média működését tárja fel konkrét, hétköznapi tapasztalatokból kiindulva. A művet eleve kb. 90 perces egységekre bontott vetítési formára tervezték, ami többnapos, szünetekkel és beszélgetésekkel tagolt bemutatókat tett lehetővé.
A világpremier az 1987-es Berlinale Fórumán volt, majd még ugyanabban az évben a torontói Festival of Festivalsen is vetítették. Azóta ritkán látható teljes verzióban, ha néha bemutatják, akkor két napra bontott, többszöri szünettel kísért vetítések formájában.
Via: High on Films / Movieweb
