Szinte már alig találni olyan mozifilmet, ami két óránál rövidebb lenne, de igazából a két és fél, háromórás filmek korszakát éljük. Persze ez a tendencia korántsem előzmény nélküli: ha végigtekintünk a filmtörténelmen, már a korai korszakban is találunk olyan alkotásokat, amik rekordhosszúságúak: a Gyilkos arany című 1924-es némafilm eredeti verziója kilencórás, de a legbarátibb vágás is 140 perc. De ott van az Elizabeth Taylor főszereplésével készült 1963-as Kleopátra, a maga „csekély” 243 percével. Persze nem mindegy, hogy hogyan gazdálkodik a forgatókönyv a film hosszával, vagyis indokolt-e, hogy több órán át meséljenek el nekünk egy történetet. Sajnos az utóbb időben egyre gyakoribb, hogy csak a trend miatt lesz közel (vagy több mint) háromórás egy film, valójában jóval rövidebb is lehetne. Következzen hét olyan film, ami teljesen indokolatlanul lett hosszabb a kelleténél! (A filmeket ezúttal a játékidejük alapján állítottuk sorrendbe, a leghosszabbtól a legrövidebbig.)

A Gyűrűk Ura – A király visszatér (2003)

Listánk leghosszabb filmje egyúttal évfordulós is: idén novemberben lett húszéves a Tolkien regényei alapján készült fantasy-monstrum lezárása, ami önmagában majdnem három és fél órát emészt fel (a bővített változatról nem is beszélve, ami több mint négy óra), ráadásul ez a leghosszabb Gyűrűk Ura-film. Peter Jackson rendezése kétségtelenül grandiózus és epikus lezárásául szolgál a történetnek, csak épp kb. az utolsó egyharmadától minden jelenet olyan, mintha épp vége lenne a filmnek, de aztán kiderül, hogy még egy szál van, amit kell varrni, így újabb és újabb lezárások követik egymást.

Az egészben az az idegtépő, hogy olyan, mintha egy időhurokba került volna néző, és sose lenne vége a filmnek:

mikor a dramaturgia azt ígéri, hogy már elengedtük hőseinket, a következő vágás újból belekezd egy búcsúba.

Casino (1995)

Martin Scorsese nem ma kezdte a rendezést, és a hosszú filmeket sem, ezért nem a legújabb alkotását, a 206 perces Megfojtott virágokat vettük fel a listára. Volt miből válogatni, hiszen a 2019-es Az ír 209 perces, de az egyik legismertebb és talán legkultikusabb filmje, a Casino se adja alább három óránál. Persze, szükség van a hosszú játékidőre, hiszen a film alapos betekintést enged abba, miként uralta a maffia a szerencsejáték-ipar nagy részét Las Vegas-ban, a ’70-es években. Ehhez aztán olyan színészek asszisztálnak, mint Sharon Stone, Robert De Niro, Joe Pesci vagy épp James Woods, akiket bármeddig elnéznénk, mégis soknak érződik ez a 178 perc. Ennek oka, hogy

rengeteg mellékszálat mozgat a dramaturgia, ami a játékidő nagy részében nem tűnik fel, mert Scorsese jó ritmusban adagolja ezeket, ám amikor nekilát mindet elvarrni, na ott kellőképp megtorpan a tempó,

és már korántsem tűnik olyan feszesnek a sztori. Kevesebb mellékszállal talán nem éreződne ilyen túlhúzottnak ez az amúgy remek film.

A hobbit – Váratlan utazás (2012)

Igen, Peter Jackson ismét előkerül, ráadásul duplázik a dobogón. A hobbit-trilógia önmagában is nagyon-nagyon elnyújtott sztori, hiszen az eredeti regény alig több 300 oldalnál, ami még A Gyűrűk Ura egyes könyveinél is rövidebb. Szóval ezt nyújtották el három filmre, amik külön-külön is veszettül hosszúak: mindegyik játékideje két óra felett van, de az első majdnem három óra (a bővített változat végül annyi is lesz). Ehhez rengeteg tölteléket kellett hozzátoldani a cselekményhez, ami közül talán a legkínosabb és legfeleslegesebb az első részben látható vacsorajelenet, melyben Zsákos Bilbót (Martin Freeman) győzködik, hogy útra keljen.

Alapvetően szerethetők lennének A hobbit-filmek is, hiszen sok minden megvan bennük A Gyűrűk Ura erényeiből: remek szereplők és zene, grandiózus díszletek, de mindez elvész a gyatra és szétforgácsolt dramaturgia mögött.

Ebből elég lett volna egyetlen film, akár három órában is.

Django elszabadul (2012)

Kétségtelen, hogy Quentin Tarantino filmjeit bármeddig képesek vagyunk elnézni, szóval azt gondolhatjuk, hogy nincs olyan, hogy túl hosszú Tarantino-film, de a helyzet az, hogy van – de hát egyszer mindent ki kell próbálni. Az, hogy a Django elszabadul lassú tempóban csordogál, teljesen természetes, hiszen ez a film egy hatalmas tisztelgés a klasszikus westernek előtt (amik még ennél is lassabb ütemben építkeztek). Sőt, talán ebben a filmben látható Tarantino leglátványosabb és lepusztítóbb akciójelenete, amiben többen is meghalnak, akikről nem is gondoltuk volna. Egyértelműen ez a dramaturgiai csúcspont, csakhogy ezután még fél óra hátra van a filmből:

a Django elszabadul azonban ekkor már elveszti lendületét,

és bár a zárójelenet is emlékezetes, de ami előtte van, az durván felejthető.

A nagy szökés (1963)

Bizony, bekerült egy film a hatvanas évekből is, csak a viszonyítás végett, ugyanis a Steve McQueen főszereplésével készült klasszikus szökés-filmben sincs két és fél órányi sztori. Pedig úgy hangzik, mintha lenne, hiszen minden idők egyik legjobb háborús filmje arról szól, hogy miként igyekszik megszökni egy csapat katona egy náci hadifogolytáborból a második világháború idején. Sőt, valójában több száz rabot terveznek megszöktetni.

A gond talán az, hogy maga a szökés már a film felénél megtörténik,

a játékidő maradékában pedig azt követhetjük nyomon, miként sikerül az egyes karakternek elhagyni Németországot, már ha egyáltalán sikerül nekik. Ezt a kelleténél több részletességgel mutatja be a film, így valójában a második felét jóval rövidebbre, és ezáltal feszesebbre lehetett volna venni.

Ez is érdekelhet

A filmtörténelem 8 legnagyobb börtönszökése

Durva, hogy egyesek mit meg nem tesznek a szabadságért.

Tovább

Örökkévalók (2021)

Kapja a Marvel-moziverzum mostanában rendesen az ívet, és tényleg nem látni, hová tart ez a rengeteg történetszál és karakter. Pedig tudtak ők tisztességes, háromórás filmet készíteni, gondoljunk a 2019-es Bosszúállók: Végjátékra. Amúgy emlékszik még valaki a két évvel ezelőtti filmre, ami az Örökkévalókat mutatja be, miként szőtték jelenlétükkel keresztül-kasul az emberiség történetét. Azóta se sokat emelgették se az Örökkévalókat, se a filmet, szóval nagy kérdés, hogy fognak-e valamit kezdeni velük, és ha igen, mikor? De még ezzel együtt is, az Örökkévalók című film több mint két és fél órás játékideje durván hosszúnak bizonyult (ócska poén volna azt írni: egy örökkévalóság volt végignézni). Sajnos ebben az is közrejátszik, hogy a film maga sem igazán jó, mi több kifejezetten élettelen, mintha az amúgy tehetséges Chloé Zhao (A nomádok földje, 2020) nem tudott volna mit kezdeni az anyaggal:

felmondta a kötelezőt, csak épp kihagyta a humort, és megfeledkezett a szórakoztatásról.

Ilyen körülmények közt sajnos nagyon sok a két és fél óra.

Az oroszlánkirály (2019)

Jutott ide egy animációs film is, illetve annak „élőszereplős verziója”, ami valójában szintén animációs, csak másként: élethű állatokkal. A Disney 1994-ben mutatta be az egyik legnépszerűbb rajzfilmjét, Az oroszlánkirályt, ami teljesen emészthető hosszúságú: 89 perc. Mivel a 25 évvel később készült verzió elvileg egy az egyben követi az eredeti sztorit (és azok jeleneit),

nagy kérdés, hogyan lett fél órával hosszabb?

Oké, van benne egy új dal, Beyoncé-tól a Spirit, ami négy és fél perces, szóval rejtély, miért kellett két órára hizlalni egy gyerekeknek szóló mesét, ami ráadásul egyáltalán nem tesz hozzá ennyit az eredeti verzióhoz.

(via Screen Rant, Collider)