Star Wars: Skywalker kora (2019) - Rey és Kylo

Érezhető volt, hogy a Skywalker kora történetét erősen befolyásolták a gyakran szélsőséges reakciók, amik Az utolsó Jedikre érkeztek, és J.J. Abrams mindenképpen meg akart felelni a rajongóknak, akik mára már szinte teljesen átvették az irányítást a Star Wars franchise felett – ami a stúdió számára nem probléma, amíg dől a pénz. Ennél fogva a film rengeteg zavaros, félig átgondolt ötletet tartalmazott, amik az új trilógiát még szétziláltabbá és követhetetlenebbé tették. A Rey (Daisy Ridley) és Kylo Ren (Adam Driver) közötti romantikus szál a legjobb példa erre. Míg az Erőn keresztül fennálló valószínűtlen köteléküknek volt némi értelme Az utolsó Jedikben, még akkor is, ha ez sokszor önismétlő volt – ez ugye egyfajta lehetséges szövetség is volt -, de a Skywalker korában ez a szál már erőltetett és felesleges lett, egy ponton túl pedig kifejezetten kínos is.

A hobbit - Az öt sereg csatája (2014) – Kili és Tauriel

Mivel a Gyűrűk Ura trilógiában jól működött a romantikus szál Aragorn, Éowyn, illetve a tünde Arwen között, nem feltétlen volt az ördögtől való ötlet, hogy a Hobbit-filmek esetében is éljenek ezzel a dramaturgiai megoldással. Pláne úgy, hogy egy viszonylag rövid gyerekregényből kellett epikus háromrészes trilógiát kidolgozni, így muszáj volt valamit hozzátenni az alapból karcsú alapanyaghoz, de

a törp és két tünde közötti szerelmi háromszög nem feltétlen volt jó irány.

Eleve kicsit furcsa, hogy Kíli (Aidan Turner) nem úgy néz ki, mint a többi, torzonborz, nagyszakállú törp, hanem teljesen emberszerű, csak ugye kisebb kicsit, de még így is érthetetlen, hogy mi tetszik benne Taurielnek (Evangeline Lilly), a büszke tünde harcoslánynak. Ráadásul ott van Legolas (Orlando Bloom) is, amolyan felesleges harmadikként, aki ettől mindig hülyén érzi magát, de

a lenti jelenetet elnézve nagy eséllyel tényleg csak arról van szó, hogy valahogy ki kellett tölteni három filmnyi játékidőt.

Bosszúállók: Ultron kora (2015) - Bruce Banner és Natasha Romanoff

Bár sokak szerint az Ultron kora az MCU gyengébb és vitatottabb filmjei közé tartozik, egy rendkívül fontos részről van szó, hiszen itt kovácsolódnak igazán egy csapattá a különböző egyéniségű és adottságú bosszúállók, akik közül vannak ugyebár halandó, szuperképesség nélküli, de nagyon ügyes és/vagy nagyon gazdag emberek is.

Sajnos egy dolog nem működött annyira jól,

a némiképp váratlan és indokolatlan romantikus mellékszál, ami Bruce Banner (Mark Ruffalo) és Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) között kezdett kialakulni. Szerencsére nem volt elég idő arra, hogy ez a románc szárba szökkenjen, hiszen Ultron éppen el akarta pusztítani a világot – vagy legalábbis az emberiséget - , megismertük a Maximoff-testvéreket és a többi hősnek is időt kellett szentelni, de az is lehet, hogy készítők is érezték, hogy a nagy dühös szörny és a csinos orosz nő közötti szexuális feszültség furcsa képzeteket kelthet, így inkább egy plátói vonal felé mozogtak.

Jurassic World (2015) - Claire Dealing és Owen Grady

Mivel korábbi kapcsolatuk mindössze egy félresikerült első randiból állt, teljesen indokolatlannak tűnt az egészet úgy beállítani, mintha Claire Dealing (Bryce Dallas Howard) és Owen Grady (Chris Pratt) olyan romantikus múlttal rendelkezne, amely garantálja a „civakodó szerelmesek” narratívát,as amely szinte mindent felülír a filmen belül. A dolog persze nyilvánvaló főhajtás a Jurassic Park (1993) romantikus szála előtt, csakhogy ez a kapcsolat nem úgy alakul, mint ami annak idején Alan Grant (Sam Neill) és Ellie Sattler (Laura Dern) között szövődött.

Lehet, hogy csak nem működött a kémia a színészek között,

az is lehet, hogy az egész nem volt elég jól kidolgozva, de tény, hogy a marakodó exek, akik között mégis van még mindig valami, nem volt elég meggyőző, és túl sok „helyet” foglalt egy olyan történetben, ahol mindenki a dinókra volt kíváncsi.

Indiana Jones és a Végzet Temploma (1984) - Willie Scott és Indiana Jones

Az elveszett frigyláda fosztogatói után Spielberg nem akarta, hogy Indy megint nácikkal harcoljon, új kalandra akarta vinni, amihez egy másik szerelmi szál kellett, így szegény Marion Ravenwoodot, vagyis Karen Allent ejtették, és behozták Kate Capshaw-t, mint a kényeskedő bárénekesnőt. Rossz döntés volt, azért is, mert Capshaw éppen Spielberg felesége volt –

alapszabály, hogy a főnök feleségét mindenki utálja

-, és mert maga a karakter is iszonyatosan irritáló volt. A nézők utálták, így Capshaw-t nem hozták vissza az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagra (1989), a nosztalgiázó Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában (2008) pedig nem ő, hanem Karen Allen tért vissza. Teljesen jogosan.

Harry Potter és a félvér herceg (2009) – Ron Wheasley és Levander Brown

El kell ismernünk, a Warner Brothers remekül vitte a vászonra Harry Potter-regényeket: jó arányérzékkel, ragyogó szereplőválasztással, ragyogó díszletekkel, és még sorolhatnánk a stúdió remek döntéseit. Persze az egész  franchise olyan elképesztően nagy volumenű lett, hogy óhatatlanul akadtak kevésbé sikerült megoldások, és ezek közé tartozik a Ron (Rupert Grint), Lavender Brown (Jessie Cave) és Hermione (Emma Watson) alkotta szerelmi háromszög, amely a Harry Potter és a félvér herceg egyik központi motívuma. Vegyük kezdetnek, hogy

Lavender annyira unszimpatikus karakter, hogy nehéz elhinni, hogy Ron tényleg vonzódott hozzá

– ha meg nem, akkor a sráctól volt undok dolog csak azért kavarni vele, hogy féltékennyé tegye Hermionét. Bár a regényfolyamban ez csak egy kis közjáték, itt bizony előfordult, hogy némileg beárnyékolta még azt a rejtélyt is, hogy ki a félvér herceg, ráadásul már kaptunk egy szerelmi szálat Harry (Daniel Radcliffe) és Ginny (Bonnie Wright) között.

Transformers 3. (2011) - Sam Witwicky és Carly

Már annyi Transformers film jött ki és annyira elkanyarodott a történet, hogy csak halvány emléknek tánik, hogy a széria eredeti hőse egy tini srác volt, Sam Witwicky (Shia LaBeouf). Aki egy Mikaela (Megan Fox) nevű dögös csajra volt rágerjedve az első két Transformers-filmben. Ez a szerelmi szál is némileg szükségtelen volt, de értjük, egy hormonoktól fűtött fiú esetében az ilyesmi kötelező elem, és Mikaelában volt valami a 80-as évek „poszterlányaiból”. Ugyanez nem mondható el Sam kapcsolatáról Carly-val (Rosie Huntington-Whiteley) a harmadik részben. Egyrészt Carly teljesen más karakter volt, aki nem is igazán illet a franchise-ba, másrészt nem egy önálló szerelmi szálról beszélünk, hanem mindössze az „egyik csaj kilépett, muszáj a helyére találnunk valakit” logika működtette a dolgot. A csere teljesen szükségtelen volt, nem csoda, hogy szegény Huntington-Whiteley-t utálták a rajongók, később a Mad Max – A harag útjában láthattuk, ahol nagyon jó volt. Itt nem annyira.

Hancock (2008) – Hancock és Mary

A Hancock feltehetőleg jóval megelőzte korát, hiszen ezt az okos és tiszteletlen szuperhősfilm paródiát még akkor mutatták be, mielőtt a Marvel és a DC elárasztotta volna a piacot saját moziverzumaik végeláthatatlan folytatásaival. A film egy nagy erejű, de amnéziás és felelőtlen hőst (Will Smith) követ, aki ugyan jót akar és jót cselekszik, de nyomában mégis mindig pusztítás jár. Ezért van szüksége arra, hogy valaki javítson az image-én, és ez a valaki Ray (Jason Bateman), a PR-szakember, akit egy felé robogó vonat elől mentett ki. És mit tesz isten, Ray felesége, Mary (Charlize Theron) Hancock volt hitvese, egy rendkívüli erejű lény, akivel 3000 évig éltek együtt – ami nem annyira logikus, hiszen fontos pontja a sztorinak, hogy az együttélés elveszi az erejüket. Akárhogy is, már maga a véletlen egybeesés is annyira erőltetett dramaturgiai eszköz, hogy gyengíti magát a filmet, ami amúgy akcióvígjátékként remekül működik mindenféle romantikus mellékszál nélkül.

Forrás: Collider.com