Írtunk már azokról az alkalmi színészekről, akik emlékezeteset alkottak, de mégsem akartak a szórakoztatóiparban elhelyezkedni. Ilyen volt a Síró játék, a Ragyogás, a Végtelen történet, A bolygó neve: Halál vagy a Maffiózók kulcsszereplője, most pedig mutatunk 8 másik esetet, köztük egy magyar példát.

Peter Ostrum - Willy Wonka és a csokigyár (1971)

Peter Ostrum 12 éves volt, amikor megkapta Charlie Bucket főszerepét a Willy Wonka és a csokigyárban. Charlie a szegény gyerek, aki megnyeri az aranyjegyet, amivel meglátogathatja Wonka csokoládégyárát. Jószívűségének és őszinteségének köszönhetően az újságkihordó fiú az édességbirodalom örökösévé válik. (A film amúgy a bemutatásakor nem volt nagy siker. Mindez akkor változott meg, amikor egy évtizeddel később megjelent házi videón.)

Mi történt ezután? Charlie Bucket lett Ostrum első és egyetlen moziszerepe. Élvezte az élményt, hogy egy nagyjátékfilmben szerepelhetett, de mégis úgy döntött, hogy 13 évesen végleg visszavonul a filmipartól és hagyományosabb karrierutat választ. Miután szülei szereztek neki egy lovat, amikor tizenévesen Ohióban élt, elkezdett érdeklődni az állatorvosi szakma iránt.

Mindenki azt hiszi, hogy a színészet olyan elbűvölő szakma, pedig ez egy nehéz hivatás"

– nyilatkozta egyszer. "Emlékszem, ahogy az állatorvos kijött, és gondoskodott a lovakról, és ez nagy hatással volt rám."

Renée Jeanne Falconetti - Szent Johanna - Jeanne D'Arc (1928)

Renée Jeanne Falconetti már elismert francia színpadi színésznő volt, amikor Carl Theodor Dreyer rendező 1928-ban főszerepet adott neki a Szent Johanna - Jeanne D'Arc című némafilmben. Falconetti annak ellenére szerezte meg a 19 éves francia mártír szerepét, hogy 35 éves volt, és nem volt semmilyen filmes tapasztalata. Falconetti alakítását és magát a filmet is a mai napig a filmtörténet legelismertebb művei között tartják számon.

Pauline Kael kritikus így írt a színésznő egyetlen filmszerepéről:

Talán ez a valaha filmre vett legjobb alakítás."

Mi történt ezután? Dreyer rendhagyó forgatási és vágási stílust alkalmazott, ami a filmkészítést fáradságos munkává tette, Falconetti talán ezért nem játszott többé a nagyvásznon.

Roger Ebert filmkritikus így írt a némafilmes klasszikusról:

Mark Pillow - Superman 4. - Harc a békéért (1987)

Sidney J. Furie rendező egy amatőr színészt, Mark Pillow-t kérte fel arra, hogy játssza el a főgonosz Atomember szerepét az 1987-es Superman-folytatásban. Az angol származású Pillow-t nem a színészi képességei, hanem inkább Hulk-szerű fizikuma és atlétikussága miatt vették fel. A sztori szerint Lex Luthor (Gene Hackman) egy laboratóriumban létrehozza Atomembert, hogy legyőzze ősellenségét, Supermant (Christopher Reeve).

Mi történt ezután? A Superman IV. megbukott a mozikban, és a kritikusok sem szerették, ami nem meglepő, hiszen több probléma is volt a produkcióval. Valójában Pillow számos jelenete nem is került be a végleges vágatba. Hiába tűnt a jóképű Pillow a szőke hajával és kék szemével potenciális filmsztárnak, egy nagy költségvetésű bukás, mint első projekt, súlyosan rontotta esélyeit a további hollywoodi szerepekre.

Pillow a Rambo 3-ba is szeretett volna bekerülni, de végül nem kapta meg a szerepet. Elvállalt néhány reklámfilmet, majd úgy döntött, hogy visszaköltözik Angliába, ahol sikerült filmes munkát szereznie. Végül felhagyott a színészkedéssel, és nehézgépekkel kezdett el foglalkozni. Emellett telivér lovakkal is kereskedett, belevágott a bárszakmába, sőt, még a borkereskedelemben is kipróbálta magát.

Harold Russell - Életünk legszebb évei (1946)

William Wyler rendező a második világháborús katonát, Harold Russellt választotta a rokkant veterán, Homer Parrish szerepére az 1946-os filmjében. Russellnek, aki egy katonai kiképzési baleset során mindkét kezét elvesztette, semmilyen színészi tapasztalata nem volt. Első szerepében annyira lenyűgöző volt, hogy kiérdemelte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ezzel az elismeréssel egyike lett annak a két nem hivatásos színésznek, aki elnyerte a filmművészet legrangosabb elismerését. Sőt, ugyanezért az alakításért egy második kis aranyszobrocskát is kiérdemelt, ezúttal tiszteletbeli Oscar-díjat, amiért az "Életünk legszebb éveiben való szereplésével reményt és bátorságot adott veterán társainak."

Wyler Russell filmes debütálását a legjobb alakításnak nevezte, amelyet valaha is látott a vásznon.

Ami ezután történt: Az, hogy Russell ösztönös drámai tehetség volt, nem jelentette azt, hogy élete végéig színész akart lenni. Ehelyett ideje nagy részét veterán szervezeteknek szentelte. 1954-ben egy újságíró megkérdezte tőle, miért nem vállalt több színészi munkát. Erre azt válaszolta: "Úgy döntöttem, hogy addig hagyom abba, amíg felette állok a ’játéknak”. Két önéletrajzot is írt, a Győzelem a kezemben és az Életem legjobb évei címűeket.

Jóval később mégis szerepelt két filmben, az Inside Movesban (1980) és a Dogtownban (1997). Az 1980-as években felbukkant a Trapper John, M.D. és a China Beach című tévésorozatokban is.

Michael Schoeffling – Tizenhat szál gyertya (1984)

John Hughes tiniklasszikusában Michael Earl Schoeffling játszotta Jake Ryant, a főszereplő Samantha (Molly Ringwald) és egyben minden '80-as évekbeli amerikai tinilány vágyainak tárgyát. Jake és Samantha csókja a lángoló születésnapi gyertyák felett nemcsak a coming-of-age vígjáték, de az évtized egyik legemlékezetesebb filmképévé vált.

Mi történt utána? Schoeffling valójában 24 éves volt, amikor eljátszotta a tini álompasi szerepét. Színészi karrierjét kisebb szerepekkel folytatta olyan filmekben, mint a Vision Quest és a Hableányok. Azonban 1991-ben, 31 évesen úgy döntött, hogy visszavonul a színészkedéstől.

Megnősült és két gyermeke született, de nehezen talált állandó színészi munkát. Úgy döntött, hogy biztosabb megélhetésre van szüksége ahhoz, hogy eltartsa a családját. Asztalos lett, és visszaköltözött a szülőföldjére, Pennsylvaniába, ahol bútorasztalosként kezdett dolgozni.

Olvasztó Imre - Indul a bakterház (1979)

Minden idők egyik legnépszerűbb kultfilmjében Olvasztó Imre alakította a főszereplő gézengúz Bendegúzt, akit több mint háromezer kamasz fiú közül választottak ki a szerepre. Olvasztónak nem volt könnyű sorsa, szüleit nem ismerte, nyolc hónaposan került intézetbe, és hároméves korától nevelőszülőnél, egy idős néninél nevelkedett. A film után még kapott egy-két szerepet, sokan próbálták rábeszélni a színjátszásra, de végül úgy döntött, a színész szakma nem neki való. Később a nyomdaiparban helyezkedett el: filmnyomó, szitanyomó és grafikus lett. 2013-ban, 47 évesen öngyilkos lett, felakasztotta magát egy fára a Fót és Csomád közötti erdőben.

Emmanuel Schotte - Emberiség  (1999)

A francia Bruno Dumont filmjének főhőse Pharaon de Winter rendőrhadnagy, aki harmincon túli agglegényként él anyjával Franciaország észek-keleti részén, Flandriában. Reménytelenül szerelmes a szomszédban lakó 23 éves gyári munkáslányba, miközben egy meglehetősen mocskos ügyben nyomoz.

Az egyáltalán nem egyszerű szerepet egy korábbi hivatásos katona, Emmanuel Schotte alakította, aki annak ellenére döntött úgy, hogy nem folytatja filmes karrierjét, hogy a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb színészi alakítás díját.

Katie Jarvis - Akvárium (2009)

Andrea Arnold brit külvárosi panelek világában játszódó filmjében Katie Jarvis alakította a zavaros családi hátterű tinédzsert, és annak ellenére méltó partnere volt Michael Fassbendernek, hogy semmi színészi tapasztalata nem volt.

A háttérsztori szerint egy tehetségkutató ügynök szúrta ki, miközben a barátjával veszekedett egy vasútállomás peronján. Kezdetben nem volt hajlandó megadni a számát az ügynöknek, mert azt hitte, hogy át akarják verni.

Jarvis a film sikere ellenére nem élt a lehetőséggel, hogy folytassa a moziszínészi karrierjét, de talán még korai lenne leírni őt, mert feltűnt néhány tévésorozatban és rövidfilmben, így idővel akár vissza is térhet.

Via: Ranker