8 színész, aki egyetlen fontos szerep után hátat fordított Hollywoodnak

A szórakoztatóipar kemény tud lenni, így nem túl meglepő módon nem mindenkinek jön be a hollywoodi pörgés, és további próbálkozások helyett inkább azonnal dobbant. Alábbi összeállításunkban annak is utánajártunk, mi történt azóta ezekkel az „egyslágeres” sztárokkal.

Jaye Davidson

A fontos szerep:

Davidsonhoz köthető Neil Jordan Síró játékának legikonikusabb pillanata, egyúttal a filmtörténelem egyik legnagyobb fordulata. Az ex-IRA-tag főhős fejét elcsavaró gyönyörű Dil megformálásáért a teljesen tapasztalatlan színész Oscar-jelölést érdemelt, de egyáltalán nem tetszett neki a hírnévvel járó felhajtás, így csakhamar visszavonult.

Davidson a Síró játék idején és egy 2017-es évfordulós vetítésen. Forrás: Steve Eichner / Getty Images és Tim P. Whitby / Getty Images


Mi történt vele utána?

Davidsonnak ezt követően volt még egy említésre méltó szerepe: Ré napistent játszotta a Csillagkapu 1994-es filmverziójában, ami szintén nagy sikernek bizonyult, mégis ez maradt a színész utolsó nagyfilmes szerepe. Visszavonulásában a fent már említett okon kívül az is szerepet kapott, hogy úgy érezte, nyíltan meleg feketeként csupán morzsák jutnának neki a filmiparban, és semmi kedve nem volt morzsákért teperni.

Rövidke filmes karrierje után Davidson sikeres modell lett, és divattervezőként is kipróbálta magát.


Danny Lloyd

A fontos szerep:

Lloyd mindössze ötévesen a Ragyogás című horrorklasszikus egyik főszerepét, Danny Torrance figuráját formálhatta meg, a legendás Stanley Kubrick kezei alatt, egyebek mellett Jack Nicholson partnereként. Jaye Davidsonhoz hasonlóan életének egyetlen filmszerepe ikonikussá vált: aki látta a filmet, annak minden bizonnyal a retinájába égett a Szépkilátás Hotel kihalt folyosóin háromkerekűző kisfiú – de a képsor tényleg olyan kultikus lett, hogy talán még annak is, aki nem is látta a művet.

Forrás: HBO Max


Mi történt vele utána?

Lloyd visszavonulása ellenére is mindig szívesen nyilatkozik a sajtónak, és mindig elmondja, hogy nem azért vonult vissza, mert – filmbeli anyukájától, Shelley Duvalltól eltérően – a Ragyogás forgatása olyan traumatikus élmény lett volna a számára. A szerencsétlen meggyötört színésznővel szemben Kubrick a gyerekszínésszel nagyon szépen bánt a közös munka során, így Lloyd azt is csak évekkel később tudta meg, hogy horrorfilmben szerepelt. A Ragyogás után a gyereksztár még pár évig próbálkozott filmszerepekkel, eljárt meghallgatásokra, de mivel nem válogatták be semmibe, 13 évesen úgy döntött, hogy elengedi a dolgot.

Azóta teljesen hétköznapi életet él (biológiát tanít egy Kentucky-beli közösségi főiskolán, házas és négy gyereket nevel), de a Ragyogás folytatásában, az Álom doktorban még a régi szép idők emlékére elvállalt egy cameót.


Tami Stronach

A fontos szerep:

Tami Stronach játszotta a Kislány Királynőt gyerekkorunk kedvenc fantasyklasszikusában, az 1984-es Végtelen történetben. A mindössze 10 éves gyerekszínész megjelenése az alkotásban pedig annak ellenére is rendkívül emlékezetes volt, hogy mindössze két jelenetben szerepelt – hiszen az egész cselekmény az ő alakja körül forgott (és persze kiválóan hozta az egyszerre sebezhető, bölcs és jóságos Holdgyermeket).

Stronach a filmben és egy 2017-es eseményen. Forrás: kpa / United Archives via Getty Images és Christian Marquardt / Getty Images


Mi történt vele utána?

Stronach mindössze 10 éves volt, amikor egy tehetségkutató ügynök egy színjátszó csoportban felfedezte a filmipar számára. S habár nagyon élvezte a Végtelen történet forgatását, kifejezetten riasztó volt az ő és szülei számára az a hírnév, amit a film hozott. A gyerekszínészt a kultmese felnőtt férfi rajongói zaklatni kezdték, kiderítették a címüket, és ott ólálkodtak a házuk körül. Egy rendező pedig az alkotás sikere után egy meztelen szerepet ajánlott fel a kislány számára. Stronach emiatt már gyerekként hátat fordított az egész vircsaftnak, hiszen ő sosem akart sztár lenni, csak szeretett színészkedni.

Érettségi után ezért New Yorkba költözött, ahol

profi táncosként csinált karriert,

majd később saját társulatot alapított, a Marymount Manhattan College-ban pedig tanította is a táncot. Hamarosan azonban láthatjuk visszatérni színészként, hiszen ő is szerepet vállalt a férje, Greg Steinbruner által írt családi filmben, a Man & Witch-ben, amelynek jelenleg az utómunkálatai zajlanak, és ami épp a nyolcvanas évekbeli fantasyk előtt akar tisztelegni.


Carrie Henn

A fontos szerep:

Carrie Henn játszotta James Cameron 1986-os sci-fi/horror folytatásának, A bolygó neve: Halálnak egyik legfontosabb szerepét Sigourney Weaver oldalán. Ő volt a xenomorph-ok miatt árvaságra jutott Rebecca „Newt” Jordan, akinek utána Ellen Ripley lett az anyja helyett az anyja.

Henn a filmben és egy 2021-es eseményen. Forrás: InterCom és Daniel Knighton / Getty Images


Mi történt vele utána?

Henn sosem csinált titkot belőle, hogy annak ellenére, hogy nagyon jól érezte magát a forgatáson, esze ágában sincs filmes karrierbe kezdeni, mert egyáltalán nem érdekli a dolog. Így hiába lett A bolygó neve: Halál minden idők egyik legsikeresebb sci-fije, a gyerekszínész azonnal kiszállt a szórakoztatóiparból, és felnőve tanárként helyezkedett el egy észak-kaliforniai iskolában. Alkalmanként azonban részt vesz különféle Alien-es eseményeken, évfordulós vetítéseken és találkozókon, ahol mindig elmondja, hogy nagyon fura ennyi év után saját magát figyelni a vásznon,

mivel azóta született egy kislánya, aki pontosan úgy néz ki, mint ő annak idején, és mindig olyan érzése van, mintha a lányát látná a filmben.

Ez is érdekelhet

Alig volt pár filmjük, mégis hatalmas sztárok

Nem kell ahhoz feltétlenül sok filmet forgatni, hogy egy kiváló színész bebetonozza a hírnevét a mozi világában, hiszen a minőség fontosabb, mint a mennyiség. Mutatunk is néhány példát.

Tovább

 

Robert Iler

A fontos szerep:

A kamasz srác 1999 és 2007 között hat évadon át játszotta a James Gandolfini által alakított gengszterfőnök, Tony Soprano egyetlen fiát, A.J.-t az HBO sikersorozatában, a Maffiózókban. A széria alatt Iler kisebb szerepekben több más produkcióban is megjelent, de ez maradt pályája egyetlen fajsúlyosabb munkája, és egy 2009-es vendégszereplést követően az Esküdt ellenségek című sorozatban le is zárult színészi karrierje.

Iler 1999-ben és a Maffiózók 2019-es évfordulós eseményén. Forrás: Steve Azzara / Corbis via Getty Images és Lev Radin / Pacific Press / LightRocket via Getty Images


Mi történt vele utána?

Amikor vége lett a Maffiózók forgatásának, Iler 22 éves volt, és úgy döntött, a jól végzett munka után lazít egy kicsit a haverjaival. A hat hónapra tervezett kicsapongás azonban (ami főleg pókerezést jelentett) több évre nyúlt,

amely időszak alatt az egykori gyerekszínész alkoholproblémákkal és drogfüggőséggel küzdött.

Később azt nyilatkozta, hogy már tiszta, ennek ellenére nem tervez visszatérni a színészethez, mert már lezárta az életében ezt a kivételezett időszakot. Azt azonban egyszer bevallotta, hogy nagyon hiányzik neki a forgatás, és néha eljátszik a gondolattal (főleg a karantén időszaka alatt, amikor darálta a sorozatokat), hogy milyen jó lenne megint valami ilyesmiben részt venni.


Jake Lloyd

A fontos szerep:

Jake Lloyd játszotta a gyermek Anakin Skywalkert az 1999-es Star Wars: Baljós árnyakban, és mivel még csak 9 éves volt, és híján a színészi tapasztalatoknak, nem fogadta túl jól a film és a személye ellen irányuló kritikákat és durvább támadásokat a rajongók részéről.

Forrás: Disney+


Mi történt vele utána?

Egyértelműen Lloyd sorsa a legtragikusabb listánk szereplői közül,

mivel ahelyett, hogy ünnepelték volna, társai zaklatták az iskolában, ezért úgy döntött, soha többé nem áll kamerák elé. Később, már fiatal felnőttként, 2015-ben összeütközésbe került a törvénnyel (gondatlan vezetés és saját édesanyja bántalmazása miatt), és utóbb kiderült, hogy mindennek a hátterében addig diagnosztizálatlan skizofréniája állt, ami miatt a pszichiátriára is bekerült.


Sofia Coppola

A fontos szerep:

A keresztapa III-ban Michael Corleone tinédzser lánya, Mary, amely szerepet Sofia Coppola egyáltalán nem akart eljátszani, csak a már kiválasztott Winona Ryder betegsége miatt kénytelen volt beugrani, hiszen a filmet az apja, Francis Ford Coppola rendezte, és látta rajta, hogy milyen stresszt jelentett a számára, hogy elveszítette az egyik fontos női szereplőt.

Coppola A keresztapa III. promófotóján és egy idei eseményen. Forrás: Images Press / Getty Images és Pascal Le Segretain / Getty Images


Mi történt vele utána?

Sofia Coppola beugrása sajnos nem sikerült túl jól, mert az első két részhez képest A keresztapa III. katasztrofális lett, és nagyon sokan szidták a Coppola lány játékát is (sőt, egyesek azt állították, hogy részben az ő hitvány alakítása miatt lett olyan rossz a mű). Sofia Coppola viszont le se sz*rta a kritikákat, mivel már akkor tudta, hogy esze ágában sincs színészkedni, egészen más álmokat dédelgetett. Azóta pedig valóban apja nyomdokaiba lépett, és sikert sikerre halmoz olyan filmek forgatókönyvíró-rendezőjeként,

mint az Öngyilkos szüzek, az Elveszett jelentés (amelynek a scriptjéért Oscart érdemelt), a Marie Antoinette vagy a Csábítás.


Linda Kozlowski

A fontos szerep:

Kozlowski a riporternő, Sue Charlton szerepét alakította az 1986-os bombasikerben, a Krokodil Dundee-ban. Mindössze pár tévés szereppel a háta mögött a színésznő rögtön Golden Globe-jelölést érdemelt játékával, és a filmtörténelembe is bevonult az egyik legemlékezetesebb filmes szerelmespár női tagjaként.

Kozlowski az első Krokodil Dundee-ban és a 2001-es harmadik részben. Forrás: Select Video és Universal Pictures / Getty Images


Mi történt vele utána?

A kémia nemcsak a vásznon működött Kozlowski és Paul Hogan között, hanem a valóságban is. Így a 20 év korkülönbség és annak ellenére, hogy a színész házasságban élt és öt gyereket nevelt, összejöttek. Hogan válása után, 1990-ben össze is házasodtak, és született egy fiuk is. A színésznő ezt követően is feltűnt egy-egy szerepben (például a Krokodil Dundee második és harmadik részében, illetve a szintén Paul Hogan nevével fémjelzett Botcsinálta angyalban), de egyik munkájával sem sikerült olyan kimagasló sikert elérnie, mint az első Krokodil Dundee-val.

Egy interjúban arra panaszkodott, hogy nem is igazán kap jó ajánlatokat, így 2001-ben visszavonult.

Sajnos a Hogannel való közös élete sem alakult épp ideálisan:

2014-ben ugyanis elváltak. Linda Kozlowski azóta indított egy utazási ügynökséget és egy marokkói stílusú ruhamárkát is.


(via Ranker)

 

Ez is érdekelhet

Rá sem ismerünk ezekre az egykori gyereksztárokra!

Vajon a pályán van még a Reszkessetek, betörők!-ben Kevin nagy ellenlábasát, Buzzt alakító színész vagy a Karate kölyök? És hogy nézhet ki ma az E.T. Elliottja vagy a kislány a Jim Carrey-féle A Grincsből? Mutatjuk!

Tovább