Emlékezzünk Ennio Morriconéra 9 legfülbemászóbb filmzenéjével!

Az Oscar-díjas zeneszerző több mint 500 filmhez komponált zenét, köztük olyan kultikus alkotásokhoz, mint a Dollár-trilógia, a Volt egyszer egy Vadnyugat és A profi.

91 éves korában, egy római kórházban a nemrég elszenvedett combcsont-törése szövődményei miatt elhunyt Ennio Morricone, minden idők egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott filmes zeneszerzője és karmestere – írja a Hollywood Reporter. A komponista több mint 500 filmhez írt zenét, köztük számos olyan kultikus westernhez, mint az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. De ő volt a zeneszerzője A Profinak, A dolognak, a Vörös Szonjának, a Cinema Paradisónak, Az óceánjáró zongorista legendájának, A Mars-mentőakciónak, a Malénának, az Aki legyőzte Al Caponét-nak Kill Bill 1-2-nek és a Nobel-díjas Kertész Imre könyvéből készült Sorstalanságnak is.

Ennio Morricone 2013. november 6-án egy berlini moziban ülve integet a fotósoknak (kép: Michael Gottschalk/Photothek via Getty Images)

 

Ennio Morricone 1928. november 10-én született Rómában. A római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, ahol trombitán tanult játszani. Első komolyabb filmes munkájára az italowestern atyja, Sergio Leone kérte fel: Morriconénak kellett elkészítenie az Egy maréknyi dollárért betétdalait és hangszerelését. A komponista tehetségére hamar felfigyeltek, leginkább amiatt, mert olyan, hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott a zenéiben, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Sorra kapta a megbízásokat, és bár elsősorban westernfilm-zeneszerzőként jegyezték meg nevét, számos más műfajban is maradandót alkotott, a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig és a hollywoodi blockbusterekig. Morricone tehetségét számos díjjal honorálta a filmművészet a művész dolgos évtizedei alatt: 11 alkalommal kapta meg az olasz filmipar Oscarjának számító David di Donatello-díjat, de számos Grammy-, Golden Globe- és BAFTA-díj büszke tulajdonosa volt. 2007-ben életmű Oscart adott át neki az Amerikai Filmakadémia, 2016-ban pedig az Aljas nyolcasért is átvehetett egy aranyszobrocskát. 2016-ban ő is csillagot kapott Los Angelesben a Hírességek Sétányán.

Ennio Morricone egy Riminiben  megrendezett koncerten vezényli a kórust és a zenekart (fotó: Roberto Serra - Iguana Press/Getty Image)

 

Bár a westernzene nagymestere most már az örök vadászmezőkön muzsikál a marcona cowboyok déli pisztolypárbajához, az általa komponált, fülbemászó dallamok örökké élni fognak. Emlékezzünk Ennio Morriconéra a legjobb zenéivel!

1. Egy maréknyi dollárért (1964)

Ahogy a Dollár-trilógia örökre összenőtt Clint Eastwood borostás arcával, úgy a westernrajongók alighanem álmukból felébresztve is el tudják fütyülni az Egy maréknyi dollár feledhetetlen intróját.

 

2. Pár dollárral többért (1965)

A Dollár-trilógia második felvonása az első részhez hasonlóan szintén egy igencsak emlékezetes, dallamos, dorombbal, pisztolylövésekkel és zengő férfikórussal megbolondított, bármikor elfütyörészhető főtémát kapott.

 

3. A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)

Ez az örök klasszikus western nemcsak a dráma, a humor és az egy jelenetben felvonultatott sztárok mennyisége (Clint Eastwood! Lee van Cleef! Elli Wallach!) tekintetében tette fel a koronát Sergio Leone kultikus Dollár-trilógiájára, hanem a zenében is! Egyrészt ennek a filmnek az intrója lett a legismertebb, másrészt nemigen akad a filmtörténelemben még egy olyan emlékezetes temetői leszámolásjelenet, ahol ennyire jól harmonizálna együtt a csörgőkígyók támadására, és a balerinás zenedobozokra emlékeztető dallam a főszereplők szúrós tekintetéről készített közeli képekkel és a tapinthatóan tetőfokára hágó drámai feszültséggel!

 

4. Navajo Joe (1966)

Elsőre valószínűleg csak a megveszekedett westernfilmrajongók sorolnák a Navajo Joe-t a legemlékezetesebb vadnyugati történetek közé, és raknák fel a legfülbemászóbb Morricone-dallamokat tartalmazó listára. Ám hamar kiderül a zenéjét meghallgatva, hogy bizony Quentin Tarantino ebből a filmből vette kölcsön a Kill Billhez a Silhouette of Doom című nótát!

 

6. A zsoldos (1968)

Ez a muzsika is bizonyára ismerős lesz mindenkinek a Kill Billből. Amikor az élve eltemetett Menyasszony (Uma Thurman) kiverekszi magát a koporsóból, ott ugyanaz a dal szól, ami Franco Nero kultikus westernjének bikaviadal-arénában játszódó leszámolásjelenetében.

 

6. Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)

Ki ne emlékezne Sergio Leone harmonikafutamokkal kísért kultfilmjére, amiben olyan westernsztárok néztek egymással farkasszemet a kősivatagban, mint Charles Bronson, Henry Fonda és Woody Strode?

 

7. A profi (1981)

Íme az a közönségkedvenc Morricone-filmzene, ami szinte minden nap felcsendül a tömött buszon vagy villamoson valakinek a csengőhangjaként! És ahogy Sean Connery vagy Pierce Brosnan örökre James Bond maradt, Jean-Paul Belmondo is összeforrt a Profi, azaz az akcióhős Joss Beaumont figurájával.

 

8. A polip (1984)

Két gyilkosság égett bele gyerekként örökre a memóriámba. Az egyik, amikor 1989 karácsonyán, a romániai forradalom idején lelőtték a Ceaușescu-házaspárt, és az erről készített VHS-felvételt a Magyar Televízió is levetítette. És az MTV sugározta azt a gyilkosságot is, amikor a maffia emberei a nyílt utcán lőtték szitává Cattani felügyelőt, akit Michele Placido alakított évadokon keresztül. A kultikus olasz bűnügyi sorozatnak Morricone volt a zeneszerzője, fényesen bebizonyítva, hogy jóval több ő a vadnyugati dallamok mesterénél.

 

9. Aljas nyolcas (2015)

Westernnel kezdtük, fejezzük is be westernnel: az Aljas nyolcassal. Quentin Tarantino néhány évvel ezelőtt ezzel a gyönyörűen fényképezett, és pompás Ennio Morricone-filmzenével kísért, többszörösen díjnyertes alkotással minden kétséget kizáróan felnőtt bálványozott elődeihez, Sergio Leonéhez és Sergio Corbuccihoz. Ráadásul nem hogy nem tette sírba a korábban már ezerszer eltemetett western műfajt, hanem szinte újra divatba hozta: enélkül a film nélkül ugyanis most bajosan lenne ekkora siker a Westworld tévésorozat vagy a Red Dead Redepmtion 2 videójáték!