A bajszos Steve Carrell mint veterán?

Richard Linklater legújabb munkája nem csak a szereplőválasztása, de a témája miatt is meglepő, hiszen három veteránról forgatta filmjét, ami egy 1973-as, elfeledett klasszikus folytatása.

Last Flag Flying

Richard Linklater, akinek Everybody Wants Some című, a kritikusok által agyondicsért, nosztalgiázó vígjátéka valamiért nem jutott el hozzánk, meglepő új filmmel rukkolt elő. Az Oscar-jelölt, Golden Globe díjat nyert Sráckor rendezője életében talál először nem fiatalokról szóló, fiatalokkal készített filmet készített, ami ráadásul egy jóval korábbi darab folytatása, amit valaki egészen más csinált. A Last Flag Flying, vagyis az Utolsó lobogó zászló három korosodó veterán története, akik egy utolsó közös útra indulnak, át az országon.

A 2003-ban játszódó filmben 30 évvel a vietnámi háború után három bajtárs újra összejön, hogy eltemessék egyikük fiát. Egyikük még mindig nyughatatlan, egy kocsmája van, hogy első szóra otthagyja azt, amikor a régi cimbora hívja, a másikuk egy fekete gyülekezet lelkipásztora, aki jóval kevésbé lelkesedik az ötlet iránt, a harmadik pedig a teljesen normális életet élő apa, aki csak nemrég tudta meg, hogy Irakban szolgáló tengerészgyalogos fia elesett, és nem akarja, hogy az arlingtoni központi katonai temetőben nyugodjon. Fogják hát a koporsót, és nekierednek az országútnak – például egy böhöm nagy kamionban, amiről nem derül ki, honnan nyúlták le.

Last Flag Flying

Linklater Darryl Ponicsan 2005-ös, azonos című regényét dolgozta fel – az író részt vett a forgatókönyv írásában, és a könyv Ponicsan legsikeresebb munkája folytatása, amelyből 1973-ban Hal Ashby rendezésében Jack Nicholson, Otis Young és Randy Quaid főszereplésével készült Az utolsó szolgálat című nagyszerű film. Ezt folytatja most Linklater, Nicolson egykori szerepét pedig a mindig nagyszerű Bryan Cranston viszi tovább, a két másik főszereplő pedig Laurence Fishburne és Steve Carell, és az utóbbi a legmeglepőbb választás. Az elsősorban komikusként ismert Carrell persze játszott már komoly filmben, sőt, a Foxcatherben nyújtott alakításért Oscarra is jelölték, de ott egy egzaltált figurát játszott jókora műorral, most viszont egy tökéletesen átlagos, az élet által megtört férfi, akinél egyszer csak eltörik valami – és akinek egy teljesen átlagos, de szépen ápolt bajusza van. És az előzetesből is látszik, hogy akármilyen remek és szórakoztató Cranston, ez elsősorban Carell filmje lesz.

A Last Flag Flying bemutatója a New York-i Filmfesztiválon lesz, sőt, ez lesz ott a nyitófilm, majd november 3-án kerül a mozikba – reméljük ezt követően nálunk is hamarosan forgalmazásba kerül.

Last Flag Fying