Bill Hader ismét Emmyt kapott a Barry főszerepéért, ahogy magát a sorozatot is díjazták. A Barry a mai kínálat egyik legkülönösebb darabja: műfajilag besorolhatatlan, és ugyanolyan vicces, amilyen szomorú. Igazi kincs.
Általában izgalmasak azok a sorozatok, amelyeket műfajilag szinte lehetetlen meghatározni. Egyszerre nagyon viccesek, szomorúak és tulajdonképpen végtelenül nyomasztóak – ilyenek például Ricky Gervais sorozatai (A hivatal, Futottak még, Derek, Life's Too Short, After Life), a Louie, a SMILF, az Egyszer fent... másszor lent, az Atlanta, vagy jelen esetben a Barry. Igazi kincsek ezek a markáns szerzői munkák, mert épp a beskatulyázhatatlanságuk miatt tartogatnak meglepetéseket.
Bill Hader épp mostanában válik világhírűvé. Pedig terjedelmes filmográfia áll mögötte – a Trópusi viharban például ő játszotta Les Grossman egyik talpnyalóját –, és lassan tizenöt éve a Saturday Night Live népszerű komikusa, de csak mostanában kapta meg a jól megérdemelt figyelmet és világhírt, méghozzá három dolognak köszönhetően.
- Az Az második részének talán az ő jelenléte volt az egyetlen pozitívuma.
- Nemrégiben nagyon pörgött az a videó, amelyben olyan zseniálisan utánozta Schwarzeneggert, hogy rá is rakták az arcát Haderére – az eredmény hátborzongató.
- No és a Barry. Na jó, leginkább a Barry.
Haderről valahogy az a srác jut az eszünkbe, aki az iskolában folyamatosan nyomta a poénokat, de nem úszta meg, hogy a folyosón ne kapjon tockosokat. A legjobb értelemben véve hülyegyerek, és már csak rokonszenvből is adnánk neki egy tockost.
A Barry azonban más. Hader nem vihorászik, nem ökörködik, sőt, karaktere egészen másmilyen, mint amit várnánk tőle. Egy szinte érzéketlen, kedvetlen egykori mesterlövészt játszik, aki bérgyilkosként keresi kenyerét, és gyakorlatilag nincsen élete. Gyűjtögeti a pénzét, és két meló között csak nézi a falat. Ám az élete egyszeriben megváltozik, amikor egy színjátszó körbe követi az aktuális célpontját, és Barry egyszeriben rádöbben, hogy nem is akar bérgyilkolni, inkább színész szeretne lenni. Persze maga sem tudja, miért, talán egyszerűen csak célt és értelmet akar találni az életének.
És innentől azt hihetnénk, hogy a Dexter címszereplőjéhez hasonlóan Barry elkezd emberré válni. De ez a sorozat sokkal rafináltabb és zavarbaejtőbb, minthogy a kitaposott ösvényen haladjon.
Okkal kapta meg idén is a sorozatok Oscarját, az Emmyt: egyszerűen képtelenség megjósolni, merre halad a történet, hogyan rétegződik a címszereplő személyisége, és egyáltalán, az adott jelenet épp melyik műfajhoz tartozik. Az akciójeleneteket és a vérengzést szállító csecsen maffia szála meglepő módon a legviccesebb, köszönhetően a különleges megjelenésű (egy betegség miatt semmi szőrzet nincs a testén, még szempillája sincs) Anthony Carrigan-nek, aki kiváló komikus, érdemes rá odafigyelni. (Már a Gothamban is fergeteges volt Zsasz, a bérgyilkos szerepében.) És amikor épp nem figyelünk, kapunk egy olyan részt, ami annyira szürreális és éjsötét humorú, mintha csak David Lynch egyik filmjét néznénk. A párhuzam nem véletlen: ha valaki emlékszik a Mulholland Drive balfék bérgyilkosának jelenetére, az tudja, miről van szó. De a Coen-tesók is eszünkbe juthatnak, különösen az abszurd és vicces erőszakjelenetek láttán.
Hader és Carrigan mellett a sorozat harmadik kincse a színésztanárt alakító Henry Winkler. (Fun fact: ő volt a McGyver egyik kreatív atyja.) Öntelt figurának tűnik, aki szerepeivel és dicső karrierjével henceg, miközben magányos, szomorú fickó, és egyszerűen fantasztikusan játszik, az első évad után Emmyt is nyert. Ritkán látni ilyen érzelmes és felkavaró alakítást, Winkler minden perce maga a csoda.
Aki eddig nem nézte, feltétlenül kezdje el, és nem is hosszú, egy-egy epizód még félórás sincs. Napjaink egyik legjobb sorozatáról van szó, így egyetlen perce sem elvesztegetett idő.
(A Barry eddigi két évada megtekinthető az HBO GO-n.)