Hősünk nem fakír és csak rövid időt tölt el a svéd bútorban, a többi mind stimmel az összeurópai, de leginkább francia koprodukcióban készült indiai történetben, ami lehetett volna sokkal indiaibb!
Ritkán kerül hozzánk indiai film, hiszen egy teljesen más kultúrát, sőt, teljesen más formátumot képviselnek a színes-szagos táncos, rendszerint iszonyat hosszú eposzok, amik különös szabályok menték íródnak. Nem csoda, hogy rendszerint európai ízlés szerint átdolgozva láthatjuk azt, amit mégis láthatunk, mint például annak idején a méltán sikeres, 7 Oscar-díjat is begyűjtő Gettómilliomost (2003), amire filmünk sok szempontból emlékeztet, bár annál lightosabb hangnemet üt meg – míg úgy is, hogy némi aktualitásként a globális menekültválságot is beleépíti történetében. Teszi ezt jópofán, viccesen és a valóságtól jócskán elrugaszkodva.
A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt – és az IKEA szó csak a magyar verzióban szerepel, bár a bútoráruház valóban szerepet kap a történetben – abban is emlékeztet Danny Boyle filmjére, hogy történetünk elején itt is Bombayben, azaz új nevén, Mumbayban járunk. Itt nőtt fel a szegénynegyedben a kis Ajatashatru Oghash Rathod, vagyis Aja, mert én biztos nem fogom többször idemásolni ez a nevet és így praktikusabb is. Aja anyja mosónő volt, aki mindig Párizsról mesélt a Gettómilliomos hőséhez hasonlóan különböző szélhámosságokba keveredő, például magát utcai fakírnak kiadó fiának. aki édesanyja halála után úgy dönt, megnézi magának a fények városát. Első útja egy IKEA áruházba vezet, mivel gyermekkorát egy, az orvosi váróból elcsent IKEA katalógus aranyozta be. Itt két dolog történik vele: megismerkedik egy csinos amerikai lánnyal (Erin Moriarty), és az éjszaka véletlenül bent ragad egy IKEA szekrénybe, amit valamiért Angliába szállítanak.
Persze itt lehet reklamálni, hogy miért érné meg a bútoráruháznak utaztatni egy összeszerelt kiállításai darabot, de a lényeg, hogy az örökké optimista Aja egyik napról a másikra turistából illegális migráns lesz, akikre egy kis közép-európai országban egy egész - amúgy sikeres választási kampányt építettek, és mindenféle hivatalnokok ide-oda toloncolják. Aja, és sok színes statisztamenekült mindezt meglepően jól kezeli, pedig esik pár futó szó arról, milyen borzadályokon mentek át, merthogy ez egy mese, ráadásul indiai mese, ahol természetesen hőseink néha táncra perdülnek. Példának okáért az angol bevándorlási hivatal ügyintézői táncban és dallal mondják el az összegyűlteknek, hogy bizony Spanyolországba toloncolják őket. És én akkor azt reméltem, hogy ez végig így is lesz, hogy beesik az indiai dramaturgia és jön a tömény egzotikum, annál is inkább, mert a hazájában gigasztárnak számító főszereplő, Dhanush, bollywoodi és tollywoodi (tamil) filmek sztárja énekesként is sikeres.
És amikor hősünket egy ünnepelt színésznővel (Bérénice Bejo) hozza össze a karma, még egy fergeteges táncjelenetre futja, aztán semmi, a többi olyan, mint a mostanában szakmányba készült és valamiért a magyar piacra szabadított gyenge közepes francia vígjátékok zöme. Ezekm közös vonása, hogy mind jószándékú, még csak rossznak sem nevezhetők, rendszerint valamiféle pozitív társadalmi üzenetet hordoznak, de olyan fájdalmasan humortalanok, hogy azt nézni is tereh. Pontosan ilyen a Romain Puértolas 2014-es, Magyarországon is megjelent, azonos című bestsellere nyomán készült.
A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt, ami - ahogy azt a fentiek alapján nyilván kitalálható – francia koprodukcióban készült, és jó kis ingyen reklám a svéd bútoráruháznak!
Értékelés: 6/10
