Bár általában az örömhöz kötjük, sokféle érzelmet kifejezhet a mosoly: szarkazmus, téboly, sőt még fájdalom is megbújhat mögötte. Összeszedtük a filmtörténelem 7 legemlékezetesebb mosolyát, amik közt aztán tényleg mindenféle érzelem fellelhető.

Vigyor Kandúr – Alice Csodaországban (1951)

Mi mással is nyitnánk a sort, mint a macskával, aki egy merő mosoly. Mi több, először csak egy mosoly látszik belőle, amikor a kicsi Alice az erdőben bolyong. Lewis Carroll 1865-ös regényéből 1951-ben készült animációs film a Disney-nél, amiben a láthatatlanná váló, vigyorgó macska lett a legemlékezetesebb karakter.

Vigyor Kandúr bár folyamatosan mosolyog, iszonyúan idegesítő:

egy szürreális dalt énekel, nem képes normálisan válaszolni, és állandóan tereli a témát, de fontos szerepe van, hiszen a végén ő irányítja el Alice-t a királynőhöz.

Joker – Batman (1989)

A képregények bűnözője, aki bohócarcával és széles mosolyával a vidámság groteszk szobra, egy tébolyodott gyilkos, aki a legkülönfélébb módszerekkel igyekszik elhozni Gothambe az anarchiát. Batman nemezisét jó páran életre keltették már a filmekben: Heath Ledger hátborzongató volt a tébolyodott anarchista szerepében, akinek minden mindegy, még saját testi épsége is (A sötét lovag, 2008), Joaquin Phoenix egy keserű genezisét mutatta be a figurának a 2019-es Jokerben, de meg kell említeni a kultikus Batman-sorozatot is a hatvanas évekből, ahol Cesar Romero alakította Jokert. Végül azért Tim Burton 1989-es Batmanjére esett a választás, mert ez a film egyszerre hozza a Burton-féle gótikát és a képregények hangulatát. Jack Nicholson Jokere egy őrült komédiás, aki

minden gyilkosságból, minden bűncselekményből viccet csinál,

és a Vigyorex nevű szerrel másokat is halálos nevetésre késztet.

Norman Bates – Psycho (1960)

Alfred Hitchcock kultikus horrorja nem a mosolygó emberekről híres, mégis van ebben a filmben egy vigyor, amit nem lehet elfelejteni. A film utolsó jelentéről van szó, amikor igazából már mindenen túl vagyunk, még a legsokkolóbb pillanaton is: az anya megtalálásán. Azt hinnénk, most már megnyugodhatunk, nem fog semmi felzaklatni, de ekkor még utoljára megmutatják Norman Bates-et (Anthony Perkins) miközben az anyja monológja szól a fejében.

Először teljesen ártatlanul nézelődik, majd egy zavarba ejtő, pszichotikus mosolynak lehetünk tanúi,

ami jóval nyugtalanítóbb, mint amikor egy pillanatra Bates anyjának a koponyája jelenik meg az arcán.

Damien – Ómen (1976)

Még egy filmvégi, baljós mosoly, amire szerintem mindenki emlékszik, aki valaha is látta az Óment. Itt is túl vagyunk már a legnagyobb megrázkódtatáson, kiderült, hogy Robert Thorn (Gregory Peck) tényleg az Antikrisztust nevelgette, de nem sikerült legyőznie, és a kis Damien (Harvey Stephens) is ott van apja temetésén, az Egyesült Államok elnöke és a First Lady oldalán. Felcsendül az ikonikus Ave Satani című kórusmű,

a kisfiú hátranéz, egyenest bele a kamerába, először szigorúan, baljósan, majd mosolyra húzza a száját, amitől kiráz a hideg.

A poén az, hogy ez nem is volt benne a forgatókönyvben: Stephens nem bírta visszatartani a mosolyt, ám a rendezőnek Richard Donnernek annyira tetszett, hogy végül bennhagyta a bakit. Talán ez a filmtörténelem legkultikusabb véletlen mosolya.

Vivian Ward – Micsoda nő! (1990)

Persze, szinte bármelyik filmet választhattuk volna a színésznőtől, mivel majdnem mindben ott az a híres Julia Roberts-mosoly, de Richard Gere jelenléte valahogy képes felerősíteni mindezt. A Micsoda nő! egyik erőssége a mesés sztorin túl – amiben egy utcalány megtalálja a „hercegét” – a két színész közti kémia, és ha valaha összeszámolnánk, talán ebben a filmben mosolyog a legtöbbet Julia Roberts, ami igazi titkos fegyvere a színésznőnek, nem véletlenül hívják a „mosolyok királynőjének”. Ám ez nem csak egy sima mosoly, 

van benne valami természetes derű, valami melegség és megközelíthetetlenség egyszerre.

De Gere-nek is gyakran ér fülig a szája, szóval kijelenthetjük, ez a mosolyok filmje. Talán ezért is olyan jó érzés újra meg újra megnézni.

Anton Chigurh – Nem vénnek való vidék (2007)

Nincs hátborzongatóbb annál, mikor egy komor embert látunk mosolyogni. A Javier Bardem által alakított Anton Chigurh rezzenéstelen arccal viszi végbe a legkegyetlenebb tetteket, mintha teljesen híján lenne mindenfajta érzelemnek. Ő az egyik leghátborzongatóbb gonosz, akit valaha is filmre vittek, egy higgadt vadász, aki gátlástalanul tart a célja felé, miközben elmaradhatatlan eszközével, egy sűrített levegővel működő marhataglózóval tör fel zárakat, gyilkol le embereket. Áldozatai sorsáról pedig pénzfeldobással dönt. De néha mosolyogni is tud, bár nincs benne sok köszönet: ott van például az a jelenet, amikor rendőrautóban ülve megállít egy másik autót, és mikor megkéri a sofőrt, hogy szálljon ki,

széles vigyor jelenik meg az arcán, olyan, ami után tudod, ne számíts semmi jóra ebben az istentelen világban.

Az entitás – Mosolyogj (2022)

A tavalyi év egyik meglepetéshorrorja a mosolyt használja fel a borzalom tárgyaként (meglepetést írtam, mert kifejezetten jól sikerült, és még valamennyi mélysége is van, ahogy arról hosszabban is értekeztünk). A film egyik legparább jelenetében egy fiatal lány arca torzul mozdulatlan mosolyba, és nyesi át a saját torkát, miközben egy pillanatig se lankad a vigyora. A Mosolyogj

egy olyan entitásról szól, ami az élő és halott ismerőseink alakjában jelenik, és mindig vigyorog.

A film az explicit borzalom mellett arról is beszél, hogy mi minden rejtőzik az álmosolyok mögött, amivel a nem várt vendéget fogadjuk, amivel a pultos lány köszön a kávézóban, vagy amivel végigülünk egy üzleti vacsorát.

(via Exclaim, BDG)