Steve Stifler (Seann William Scott) – Amerikai pite

Az igazi sutyerák mindig azt hiszi magáról, hogy ő a legnagyobb király, és pontosan ez a helyzet Stiflerrel, vagy, ahogy ő magát nevezi, a Bránermeisterrel, aki szerint nem csak ő a legviccesebb srác a világon, de a csajok is állva pisilnek érte. Kérdés persze, a többiek miért haverkodnak vele, és az csak részben lehet válasz, hogy nagy házuk van, ahol bulit lehet tartani, de mindegyikük megkapja tőle a maga pocsék és megalázó poénját, van, aki hashajtó formájában. Az érthetetlen módon népszerű filmre és a szériára jellemző, hogy még így is ő az egyik legemlékezetesebb karakter, és nem csak azért, mert az anyjának köszönhetjük a MILF szót, és a későbbiekben kicsit árnyalják a személyiségét, azt a kicsit, ami van neki. Az örökké izzadós hónaljú Seann William Scott pedig erre a szerepre született, másra nem is volt használható.

Bill Lumbergh (Gary Cole) - Hivatali patkányok (1999)

Nem szoktuk szeretni a főnökünket, vagy ha mégis, akkor tényleg nagyon jó fejnek kell lennie, merthogy alapból nem szereti az ember, ha megmondják neki, mit csináljon, pláne akkor, ha eleve rühelli a munkáját. Filmünkben mindenki rühelli a munkáját, kivéve Mr. Lumberghet, akinek ez a természetes közege, igaz, őt magát sosem látjuk dolgozni. Csak a kávésbögréjéből kortyolgat, és másokat cseszeget, rendszerint feleslegesen, vagy pluszmunkát sóz rájuk. Lumbergh elvezi, ha másokat csicskáztathat.  Ehhez adjuk hozzá igazán tenyérbemászó beszédmódját és külsejét, ami mindent felvonultat, ami az idegesítő vezető sajátja, a vékony aranykeretes szemüveg, az ing, aminek más színű a gallérja, mint maga az ing és végül a nadrágtartóhoz passzoló nyakkendő, ami szerintem emberiesség elleni bűn.

Otto (Kevin Kline) – A hal neve Wanda 

„Ne nevezzen ostobának!” – kiabálja a történet során többször is a Kevin Kline által alakított Otto, aki azért olyan érzékeny erre a szóra, mert tényleg roppant ostoba. Ezt például onnan tudni, hogy azzal szokta magát felspannolni, hogy beleszagol a saját hónaljába, pedig állítólag annak idején a CIA bérgyilkosa volt. Most viszont bajban van, mert eltűntek a frissen elrabolt gyémántok, és visszaszerzésükhöz „áruba kell bocsátania ” a csaját, amitől majdnem szétrobban. A hölgynek egy angol ügyvéd fejét kell elcsavarnia – ez volna John Cleese – és nem minden megy terv szerint. Kline mindenki meglepetésére Oscart kapott a szerepért a legjobb mellékszereplő kategóriában – a meglepő nem a díj volt, hanem a tény, hogy egy vígjátéki alakításért adták, mert az Amerikai Filmakadémia tagjai rendszerint a drámákat részesítik előnyben.

Chad (Aaron Eckhart) - Férfitársaságban (1997)

Egy nagy cég két középvezetője, Chad és Howard egy fontos projekt keretében hathetes vidéki kiküldetésre indul, ahol a karizmatikus Chad a projektet vezető társának a következő „játékot” javasolja: álljanak bosszút a női nemen a nekik okozott sok csalódás miatt, válasszanak ki egy sebezhető lányt, mindketten gőzerővel udvaroljanak neki, majd amikor már megfőzték, mindketten egyszerre dobják. Ki is választanak egy helyi kolléganőt, a csinos, hallássérült Christine-t, és elhalmozzák figyelmükkel, de lassan kiderül, miről is szól igazából ez a játék, a dominanciáról, mások megalázásáról, a kivagyiságról, és mindegy, hogy a másik férfi vagy nő. Neil LaBute kegyetlen darabjában debütált és a szemétláda Chad karakterével egy csapásra sztárrá vált Aaron Eckhart alakítása vérfagyasztó, annyira egy rohadék szemétláda…

Melvin Udall (Jack Nicholson) – Lesz ez még így se! (1997)

Van olyan, hogy az ember leél egy életet, talán le is tett közben valamit az asztalra, legalábbis szerinte, ezért felhatalmazva érzi magát arra, hogy paraszt legyen mindenki mással, aki szerinte nem ér annyit, mint ő. Vagyis mindenkivel, pláne akkor, ha ezt a környezete elviseli, és elviseli, mert a legtöbbünknek nem éri meg belemenni egy felesleges konfliktusba. Ilyen Melvin, aki író, agglegény és kényszerbeteg, és mivel nincs senkire rászorulva, többnyire elviselhetetlen, pedig ragyogó elme, rendkívül művelt, és ha akar, elbűvölő tud lenni, csak ugye nem akar. És ha van alkalmas ember erre a szerepre, az Nicholson, aki úgy tud mosolyogni, ahogy csak az éhes hiénák tudnak, úgy tud velős sértéseket puffogtatni, mint senki más, de bármikor megbocsátunk neki, mert ő Jack Nicholson. Ja, Oscart kapott a háklis vénember megformálásáért.

Stephen (Samuel L. Jackson) - Django elszabadul (2012)

Tarantino filmjeiben mindig sok az országos bunkó, és a Djangóból akár a felfuvalkodott rasszista Calvin Candie-t (Leonardo DiCaprio) is felhozhattuk volna, de az ő „házi niggere”, Steven még nála is borzaszóbb ember. Sam L. Jackson sok ellenszenves barmot játszott már, de itt még egy ősz hajú varangyos békává is maszkírozták, és külön iróniája a szerepnek, hogy bár szeret öntudatos feketéket játszani, itt egy, a saját fajtáját kiszipolyozó árulót alakít, aki megveti saját népét, folyamatosan visszaél a helyzetével – gyakran rá is kell szólni, hogy tudja, hol a helye. Steven a tökéletes talpnyaló, aki még bizalmaskodni is szeret, és spiclinek is tökéletes, hiszen ő buktatja le doktor Schultzot és Djangót, közvetve több tucatnyi ember halálát okozva.

Francis Begbie (Robert Carlyle) - Trainspotting (1996)

Főhősünk, Renton barátai nem éppen makulátlan szüzek, de Francis „Franco” Begbie rosszabb mindegyiküknél. Ő egy pszichopata állat, akiből csak úgy folyik a trágárság, akitől az összes haverja retteg – felteszem, csak azért lóg velük, mert nem merik lekoptatni. Nem is hasonlít rájuk, nem úgy öltözködik, mint ők, ő nem drogos, hanem alkoholista, de van egy másik függősége, az erőszak. Elég picit felbosszantani, már robban, de ha senki sem teszi meg neki azt a szívességet, hogy felhergeli, akkor ő maga provokálja ki a bunyót. Begbie, aki visszatérő karakter Irwin Walsh regényeiben is, egy igazi suttyó, de a figura attól működik igazán, hogy a vagy 50 kilós, menyétképű, de zseniális Robert Carlyle alakítja, valami elképesztő energiával.

Walter Sobchak (John Goodman) – A nagy Lebowski

Walter Jeff Lebowski legjobb barátja, de azt nem tudjuk, pontosan, miért csapnivaló haver. Erőszakos barom, aki mindig leugat másokat – mind Lebowskit, mind haverjukat, Donnyt -, és, mint oly sok bunkó, mindig valami, rajta túlmutató dologra hivatkozik. Például a vietnami háborúra, bár nem nagyon hisszük, hogy tényleg harcolt volna, és a zsidó vallás megannyi törvényére és tiltására. A vicc az egészben, hogy Walter nem zsidó, csak a volt felesége az, akinek még mindig pitizik, de annyira agresszívan hajtogatja a marhaságait, hogy lehetetlen ellentmondani neki – és kizárólag szar ötletei vannak. A Coen testvérek Walter alakját a radikális nézeteiről, valamint fanatikus fegyverimádatáról ismert John Milius rendezőről mintázták, akivel a Barton Fink forgatása idején találkoztak.

Les Grossman (Tom Cruise) - Trópusi vihar (2008)

Íme, a film, amit Tom Cruise lenyúlt. No, nem szó szerint, csupán azzal, hogy létrehozott egy annyira harsány, visszataszító, mégis szórakoztató karaktert, akire, bár csak pár percet kap, sokkal inkább emlékszünk, mint bármely más szereplőre – talán Robert Downey Jr. csávóját leszámítva, aki egy olyan csávót játszik, aki egy másik csávót játszik. Az iszonyú rondára maszkírozott, félkopasz, szőrös mellkasú, hurkaujjú, ordenáré módon beszélő Cruise ráadásul nem csak a tánctudását csillogtathatta meg Les Grossman producer megformálása során, de jó kis bosszút is állhatott, hiszen a karaktert egy olyan filmesről, Stuart Cornfeldről mintázta, aki sokszor keresztbe tett neki.

Biff Tannen (Thomas F. Wilson) - Vissza a jövőbe (1985)

Minden bunkó prototípusa az iskolai zaklató, a rendszerint ostoba, de nagydarab fajankó, aki fizikai erejét kihasználva teszi pokollá a nála gyengébbek, kevésbé határozottak vagy a többiekhez képest mások életét. Biff is ilyen zaklató, és Marty McFly legnagyobb kihívása nem csak az, hogy leendő szülei a múltban összejöjjenek, hanem az, hogy gyámoltalan apja végre szembeszálljon az őt kihasználó Biffel – aki a két folytatásban is visszatér. A film forgatókönyvírója, Bob Gale nem olyan rég árulta el, hogy Tannen figuráját, aki a második részben már egy, Amerika jövőjét nagyban befolyásoló milliárdos lett, nem másról mintázta, mint a már akkor is jól ismert Donald Trumpról, nevét pedig arról a Ned Tanen producerről kapta, aki évekkel korábban betett neki és Robert Zemeckis rendezőnek egy közös filmtervüknél.