A Futni mentemet már többen látták, mint a 7 milliárdból készült Petőfi-filmet

  • PORT

Herendi Gábor új filmje három hét alatt lekörözte jegyeladásban a Most vagy sohát.

Herendi Gábor Futni mentem című új filmjére a november 21-i premierje óta eltelt három hétben összesen 183 616 jegyet adtak el a mozipénztárakban, így ez lett a legnézettebb magyar film 2024-ben a Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb adatai szerint.

Forrás. Vertigo Média

 

Összehasonlításképp: a Most vagy soha! című, nagy dérrel-dúrral beharangozott 1848-as filmre (ami jelen állás szerint a magyar filmtörténelem eddigi legköltségesebb produkciója volt a maga 7 milliárd forint feletti büdzséjével) a Nemzeti Filmintézet adatai alapján összesen 164 558 jegyet vásároltak a 2024. március 14-i bemutatót követő hónapokban.

A Futni mentem mindezt úgy érte el, hogy a Nemzeti Filmintézettől korábban csak forgatókönyv-fejlesztésre kapott támogatást. A Valami Amerika-trilógiát és a Kincsemet is jegyző Herendi romantikus vígjátékáról korábban ezt írtuk a kritikánkban itt a PORT-on:

Valójában három filmet kapunk egyben, amelyek nem a futásról szólnak, hanem a budapesti középosztály tapintatosan feminista Avengers-évé állnak össze.

A Futni mentem a magyar közönségfilmek Karamazov testvérekje, de ez nem feltétlenül dicséret

Herendi Gábor legújabb alkotása címében egy futásról szóló filmet ígér, ez azonban átverés.

Tovább