A Harry Potter-filmek legirritálóbb logikátlanságai

Nagyon cukik ezek a filmek, van bennük jóság, szeretet és szándék, hogy megtanítsanak valamire, értéket képviselnek, blablabla, de a szemüveges, sebhelyes homlokú varázslófiú iránti rajongás ide vagy oda, be kell ismerni, hogy nincs ellenszer és varázslat a logikai buktatók sokaságára.

Harry Potter történetével először 1997-ben lehetett találkozni. Akkor jelent meg a sorozat első kötete, a Harry Potter és a bölcsek köve. A tragikus sorsú, szüleit elveszítő varázsló kisfiú története óriási siker lett. A negyedik könyv, a Tűz Serlege megjelenése után egy évvel került mozikba az első Harry Potter-film, ami az első könyvvel megegyező című volt, hisz annak történéseit dolgozta fel. A roxforti varázslóvilág elképesztő sikerét mi sem mutatja jobban, hogy több mint húsz évvel az első film után is erről lehet beszélni, vannak tematikus kocsmák, vidámparkok, és sorra jönnek ki az ebben a világban játszódó filmek, könyvek. 

 

Az az igazán varázslatos, hogy ezt az egész Harry Potter-univerzumot úgy lehet szeretni, hogy közben egy rivalló hangerejével ordít minden logikai buktatója. Ha a filmekben racionálisan cselekednének a szereplők, akkor teljesen máshogy alakult volna minden. Az egyik legjobb talán az, ami a Tűz Serlegénél történik. Amikor kiderül, hogy Harry Potter is részt vehet a Trimágus tusán, ami, ahogy a neve is sejteti, három versenyzőre van kitalálva, az egész tanári testület, élükön Dumbledore-ral úgy dönt, hogy oké, nézzük meg, mi lesz ebből, bár tudjuk, hogy Voldemort állhat a dolog mögött. Az egész versenyt ott és akkor le kellett volna fújni, hogy kivizsgálják az ügyet, mindenkit kihallgassanak, majd kiderüljön, hogy Rémszemmel nem stimmel valami. 

De már az első részben is akadnak elképesztő sületlenségek. Például az, hogy a Tiltott Rengetegbe kiszökött diákokat azzal büntetik, hogy kiküldik őket a Tiltott Rengetegbe. Most akkor tiltott vagy nem tiltott? Tessék eldönteni! És amúgy az egész sorozat alatt majdhogynem többet vannak ezen a belépni tilos területen, mint a suli udvarán. És mivel lehet azt magyarázni, hogy Hermione a nála egyértelműen kevesebb varázsigét ismerő Harry Pottert küldi tovább, hogy győzzön a pálya végi boss fightban, sőt, úgy küldi harcba, hogy közli: neki van egyedül esélye. Nem, Hermionénak lenne esélye, de van magyarázat erre is, ha nem is egyértelmű.  Ugyanitt szintén erős logikai bukfenc, ahogy Dumbledore rommá szívatja szegény Mardekárt azzal, hogy kihirdeti őket a házi kupa győztesének, az egész termet zöld és fekete színbe öltözteti, majd hirtelen kioszt annyi pontot a Griffendélnek, hogy az egészet visszacsinálja, majd pirosba és aranyba borítsa az aulát. Mi szükség volt erre, Igazgató Úr? 

A Titkok kamrája-filmben miért nem törölték le a vért a falról? Illetve vajon mit szóltak a szülők ahhoz, hogy fél évig kővé volt dermedve a gyerekük, mert a Roxfort nem tudott hamarabb szerezni abból a bizonyos gyógynövényből? Meg amúgy, ha a Roxfortban, mint a legbiztonságosabb, legjobb varázslóiskolában ilyen dolgok történhetnek, akkor milyen lehet a többi varázslóiskola? 

Az Azkabani fogolyban hogy fordulhatott elő az, hogy Sirius Blacket, aki egy sorozatgyilkosnak van beállítva - persze mi tudjuk, hogy nem az - egy gyerekekkel teli iskola tornyában tartanak fogva? Teszik mindezt olyan nagy sikerrel, hogy egy harmadéves diák - történetesen Hermione -  simán ki tudja szabadítani. 

És még sorolhatnánk tovább, amit az alábbi videóban meg is lehet tekinteni. Itt kiderül, hogy még milyen elképesztő dolgok történtek a filmekben, amikre lehet, hogy van ésszerű magyarázat, de lehet, hogy nincs.